Új reménység cukorbetegeknek
Amerikai tudósok megállapították: egy bizonyos fehérje felel azért, hogy kialakul-e a cukorbetegség vagy sem. A Stanford University kutatói szerint a kalcineurin jelenti az egészség kulcsát a hasnyálmirigyben inzulint termelő béta-sejtek működése szempontjából.
Erre a következtetésre állatkísérletek alapján jutottak. Kiderült, hogy ez a fehérje tíz olyan gén működését szabályozza, amelyek a diabétesszel kapcsolatosak. A kutatásról a Nature című tekintélyes folyóirat nyomán a BBC számolt be, megjegyezve, hogy az eredmények sok millió cukorbeteg számára reményt jelentenek.
Az úgynevezett 1. típusú (vagyis inzulinfüggő, általában fiatal korban fellépő) cukorbetegségben az említett béta-sejtek vagy kevés inzulint termelnek, vagy egyáltalán nem termelik meg ezt a hormont, ezért a szervezet képtelenné válik a cukor feldolgozására. Így a táplálékkal a szervezetbe jutó cukor felhalmozódik, és magasabb szintje károsítja az ereket, a vesét és a szemet.
A kutatók véleménye szerint az immunrendszer működését elnyomó gyógyszerek, amelyeket különféle szervátültetések esetén adnak az érintetteknek, megnövelik a cukorbetegség kockázatát.
Szakértők szerint a kalcineurin mennyiségének szabályozása új távlatokat nyit a 1. típusú cukorbetegség kezelésében. A kalcineurin termelődését gátló gyógyszerek viszont olyan betegségekben lehetnek hasznosak, amelyekre az jellemző, hogy a hasnyálmirigy béta-sejtjei túl sok inzulint termelnek. Ilyen a hipoglikémia, vagyis a túlságosan alacsony vércukorszint, illetve egyes hasnyálmirigy-daganatok.