Fejfájást okozó fogkrémek
Az egészséget veszélyeztető, kínai gyártmányú áruk sorozata nem szakad meg. Az FDA, az USA élelmiszer- és gyógyszerhatósága egy hotelláncnak Kínából szállított fogkrémet hívott vissza, miután a próbákban dietil-glikol (DEG) fagyállószer nyomait találták meg.
A fogkrém forgalmazója egy olyan cég, amelynek ügyfelei közé hotelek tartoznak az egész világon. Közben az amerikai médiumok arról tudósítottak, hogy előreláthatólag további kínai játékokat vonnak vissza a piacról.
A kínai fogkrémmel összefüggésben mérgezéses esetek nem ismertek – közölte az FDA. A hatóság azonban világszerte felhívta a szállodákat, hogy a kérdéses fogkrémeket, amelyeket a Ming Fai Enterprise International kínai cég állított elő, távolítsák el. A forgalmazó szerint az FDA kockázatokat tart lehetségesnek a fogkrém rendszeres használata esetén. Ez különösen vonatkozik gyermekekre, valamint máj- és vesebetegekre. A fogkrémet egyebek között német, svájci, brit, belga, francia, olasz, ír és spanyol hotelekbe szállították.
Az amerikai hatóság már júniusban is visszahívott egy kínai gyártmányú fogkrémet, amely ugyancsak fagyállóval volt szennyezve és a Colgate forgalmazta. Az USA-ban több fogyasztó a fogkrém használata után fejfájásról panaszkodott.
Sajtójelentések szerint előreláthatólag egy Kínában gyártott játékautót is visszahívnak a piacról. A présöntéssel előállított játékot olyan festékkel lakkozták, amely nem megengedett ólomadalékot tartalmaz, tudósított a Los Angeles Times. A felügyeleti hatóságok foglalkoztak az esettel. Az új visszahívási jegyzékre rákerül egy mágneses játék is, amely lenyelés esetén veszélyes lehet a gyermekekre.
A hónap elején kereken egymillió Kínában gyártott játékot kellett visszahívni a festék túl magas ólomtartalma miatt. A visszahívási akcióval összefüggésben egy játékelőállító üzletember Kínában öngyilkosságot követett el. Kína a világ legnagyobb játékszállítója.
(Forrás: www.etinet.hu, eredeti cikk: Ärzteblatt, 2007, 8, 14., fordította: Kövesi Ervin)