Az ivóvíz fluoridozása ellen tiltakoznak amerikai orvosok, tudósok

Az amerikai Kongresszus tagjait, a törvényhozókat hívja fel a fluoridoknak az ívóvízhez való hozzáadása elleni jogi lépésekre több mint 600 szakember, aki több ezt a gyakorlatot ma már megengedhetetleneknek tartja. Köztük van dr. Arvid Carlsson orvosi Nobel-díjas tudós.

Az aláírók között van az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) számos vezető tisztviselője, valamint a Nemzeti Tudományos Tanács több tagja. Mindannyian úgy vélik, hogy az ivóvízhez hozzáadott fluoridok mérgező hatásúak.

Az amerikai képviselőkhöz és szenátorokhoz eljuttatott jelentés hangsúlyozza: a fluoridok hozzáadása az ivóvízhez ma már elavult gyakorlatnak számít, komolyan veszélyezteti az emberek egészségét, sérti a szabad választás jogát, az orvosi etika alapjait, és eközben csekély hasznot ígér. A jelentés 8 olyan eseményt sorol fel, amelyek mindegyike sürgetővé teszi az ivóvíz-fluoridozás megszüntetését. Ezek között szerepelnek a következők:

Egyre több árulkodó bizonyíték

  • 500 oldalas tanulmány a fluoridok mérgező hatásáról, amely 2006-ban jelent meg az Amerikai Nemzeti Akadémiák Országos Kutatási Tanácsa tagjainak tollából;
  • az amerikai betegségellenőrző és betegségmegelőző központok (CDC) vizsgálata szerint az amerikai gyermekek 32%-ának van fluorózisa, vagyis az a fogászati betegség, amelyet a fluoridok okoznak;
  • az Amerikai Fogorvosok Szövetségének 2006-os hivatalos ajánlása szerint 1 évesnél fiatalabb csecsemőknek nem javasolt fluoridozott vizet adni;
  • a Harvard Egyetem vizsgálata kiderítette, hogy a csontrák (osteosarcoma) kockázata 5-7-szeresére nő azon fiatalok között, akiket 6-8 éves koruk között fluoridozásnak tettek ki;
  • az említett CDC-vizsgálat végkövetkeztetése szerint a fluoridozás csak akkor alkalmas a fogszuvasodás csökkentésére, ha felületileg alkalmazzák, akkor viszont nem, ha belsőleg, vagyis ha az egész szervezetbe juttatják be a fluoridot.

Az aláírók javasolják, hogy a döntéshozók követeljenek további bizonyítékokat azoktól, akik továbbra is támogatják az ivóvíz fluoridozását. A tiltakozók egyike dr. Arvid Carlsson, aki 2000-ben orvosi Nobel-díjat kapott, úgy nyilatkozott, hogy: „a fluoridozás a modern gyógyszerkutatás valamennyi alapelvének ellentmond, és teljesen felesleges.”

Az ismert amerikai orvosi szakíró, dr. Mercola üdvözli a felhívást, hangsúlyozva: itt az ideje, hogy végre kiderüljön az igazság a fluoridokról, és hogy mindenki megtudja, a fluoridok veszélyes mérget jelentenek; nemhogy megvédenék a fogakat, hanem éppen ellenkezőleg, számos kárt okoznak az egészségünknek.

Csonttörés, csontrák, fluorózis

Dr. Mercola így foglalta össze, milyen bajokhoz vezetnek a fluoridok:

  • növelik a csonttörések kockázatát;
  • gátolják a pajzsmirigy működését;
  • csökkentik az intelligenciaszintet, az IQ-t;
  • az ízületi problémákhoz hasonló állapotot és fogászati fluorózist idéznek elő;
  • valószínűleg növelik a csontrák kockázatát.

Kiemeli a szakíró: az amerikai szövetségi engedélyező hatóságok végre elismerték, hogy elsősorban ipari hulladékanyagokat és melléktermékeket használnak fel a fluoridozásra, amely az amerikai ivóvízkészletek több mint 90%-át érinti. Azt a tényt, hogy sok százmillió amerikai több mint 50 éve fluoridokkal dúsított vizet iszik, valójában olyan nagyszabású kísérletnek nevezi, amely az emberek egészségével játszik. Nyilvánvaló, teszi hozzá, hogy a fluoridozás bevezetését annak idején az ipar érdekei diktálták, és ez ma sincs másként.

(Forrás: Medical News Today,
http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2007/08/14/600-physicians-dentists-scientists-and-environmentalists-call-for-an-end-to-fluoridation.aspx)