New Yorknak elege van a műanyag szatyrokból
Nem csoda: az amerikaiak évente 84 milliárd műanyag szatyrot használnak el és dobnak a szemétre. A hulladéklerakókban évekig eltart, míg az anyaga lebomlik, akkor viszont mérgezheti a vizet és a talajt. Egyébként nemzetközi trend lett utálni a műanyag szatyrokat.
Igaz, lebomlásuk menetéről és következményéről még nincs elegendő tapasztalatunk, hiszen a „nejlonszatyor” nem régi találmány.
New York városa nemsokára szavazásra bocsátja azt a törvényjavaslatot, amely szerint a 465 négyzetméternél nagyobb boltoknak használt plasztikszatyor-begyűjtő hálózattal, újrafeldolgozási rendszerrel kell rendelkezniük. Boltjaikban újra felhasználható szatyrokat kell árusítaniuk.
Legalább 700 áruház és a nagykereskedők tartoznak majd a törvény szerint erről gondoskodni. Emellett a boltjaikban árusított szatyrokra rá kell írniuk: „Kérjük, vigye vissza újrahasznosítás céljából a megfelelő áruházba.”
Nem a New York-iak az elsők, akik megsokallták a műanyag szemetet.
2002-ben Írország adóztatta meg a műanyag szatyrokat. 2003-ban Ausztráliában tiltották ki egyes helyeken az üzletekből. Ez év márciusában – az USA-ban elsőként – San Francisco hozott hasonló határozatot. Kalifornia a nyáron döntött arról, hogy a nagy áruházak kötelesek visszavenni és újrahasznosítani a műanyag bevásárló szatyrokat.
A műanyag szatyor probléma nagyságát érzékelteti, hogy a gyártásukhoz évente 12 millió hordó olajat használnak el világszerte…
(Forrás: Független.hu, a Reuters-Planetark nyomán)