Az egészséges táplálkozás ősi titkai

Dr. Weston A. Price fogorvos és kutató a Föld számos pontján vizsgálta a természetes körülmények között élő emberek étkezési szokásait és egészségi állapotát. A civilizáció által szinte érintetlen embereket még idősebb korukban is tökéletes egészségi állapotban találta.

Valamennyiükre igaz volt, hogy hagyományos ételeket ettek, és tradicionális módon készítették el őket. Price jó 100 esztendővel ezelőtt több helyen vizsgált törzsi körülmények között élő embereket – svájciakat, eszkimókat, Polinéziában lakókat, afrikaiakat és Új-Zélandon élőket stb. –, és következtetései alapján abszolút tekintélynek fogadható el a természetes táplálkozás ügyében. Egyik következtetése ma még időszerűbb, mint valaha. Eszerint a különböző degeneratív, krónikusnak mondott betegségek annak köszönhetők, hogy az étrendünkbe egyre nagyobb arányban kerültek be a feldolgozott ételek.

Helyben termő, az évszakhoz igazodó, nyers ételek

Dr. Price könyve, amely Az étkezés és a fizikai degeneráció címet viseli, ma már klasszikus munkának számít. Kiderül belőle, mennyire fontos a helyben termett növényeken alapuló, hagyományos étkezés, valamint az évszakokhoz igazodó és a nyers táplálékot előnyben részesítő étrend.

Price doktor 1900 körül észrevette, amit számos orvos még ma is megpróbál tagadni, hogy a feldolgozott ételek bevezetése és növekvő arányuk az étrendünkben, egyenes arányban fokozta az egészségromlást, a betegségek megjelenését. A kutató észrevette, hogy azoknál az embereknél, akik feldolgozott ételeket fogyasztanak, rendkívüli módon megnőtt a fogszuvasodás aránya és gyorsasága. Amikor azután utazgatott a világban, azt találta, hogy a törzsi viszonyok között élő népeknél, akik mindmáig a hagyományos ételeiket eszik, a fogazat szinte tökéletes állapotban van.

Ma is igaz, hogy a fogak állapota valósággal megjósolja az egészségi állapot alakulását. Ha az orvos egy krónikus betegséggel küzdő beteggel találkozik, akinek azonban szinte tökéletes fogazata van, akkor nyugodtan kijelentheti, hogy az illető gyorsan és tökéletesen rendbe fog jönni. Másfelől viszont, ha valakinek tele van a szájürege tömött és gyökérkezelt fogakkal, akkor a betegsége kimenetele már nem olyan biztató.

Dr. Price a fogakat az általános egészség indikátoraként is használta, és az említett, immár klasszikussá vált könyvében sokatmondó felvételekkel illusztrálta azt, hogy a törzsi körülmények között élő embereknek milyen tökéletesek a fogaik.

Közös minden természetes étrenden élő népnél

Amit dr. Price a múlt század 20-as éveiben leírt, ma is igaz. Az 1907-ben igaznak bizonyult megfigyelés a fogakról egy évszázad múltán is megfelel a valóságnak.

Dr. Price bizonyos hasonlóságokat talált a természetes étrenden élő népek étkezési szokásaiban. Ezek a következők: