A pszichikai és érzelmi traumás események, amelyekkel az élet során találkozik az ember – pl. a szeretett személy halála, válás, természeti csapás, tűz, baleset, fizikai és mentális bántalmazás – hozzájárulhatnak felnőttkorban az IBS (irritábilis bél szindróma) kialakulásához.

Megoldatlan traumák – nő a kockázat

A Mayo Klinika kutatásai azt mutatják, hogy a megoldatlan gyermekkori és felnőttkori traumák sokkal gyakoribbak az IBS-es betegeknél, mint érintett rokonaiknál. A 2623, a kutatásban résztvevő személy több traumáról számolt be élete során, mint a kontrollszemélyek.

„Amikor a stresszt kapcsolatba hoztuk az IBS-sel, a gyermekkori bántalmazás az IBS-ben szenvedők 50%-ánál szerepelt. Ez kétszerese az IBS-ben nem szenvedők tapasztalatainak” – mondja Yuri Saito-Loftus. Az IBS krónikus funkcionális gasztrointesztinális (gyomor-bélrendszeri) rendellenesség, hasi fájdalom, felfúvódás, székrekedés és/vagy hasmenés jellemzi. Eszerint szokták kategorizálni is: IBS-D (hasmenéssel), IBS-C (székrekedéssel), IBS-M (hasmenéssel és székrekedéssel).

A kutatás azt mutatja, hogy az IBS az érzékelést és mozgást ellenőrző idegekben és izmokban okoz változást a belekben. Az IBS 1,5-szer gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál, és a leggyakrabban 50 év alatt szokták diagnosztizálni. A traumás tapasztalatok szenzitizálhatják (érzékenyíthetik) az agyat és a beleket – mondja dr. Saito-Loftus. Az IBS-es páciensek sokkal több érzelmi-pszichikai traumáról számolnak be, mint az irritábilis bél szindrómában nem szenvedő társaik.

Többet járnak orvoshoz

Az Egyesült Államokban a becslések szerint 10-15% az IBS-tüneteket mutató ember a felnőttek között, viszont az eseteknek csak 5-7%-ában állapította meg orvos a diagnózist. Az IBS a leggyakoribb betegség, amit gasztroenterológus diagnosztizált, és az egyik leggyakoribb, amivel a háziorvos találkozik. Az IBS páciensek többet járnak orvoshoz, több diagnosztikai vizsgálaton vesznek részt, több gyógyszert írnak fel nekik, többet hiányoznak munkából, alacsonyabb a munkahelyi produktivitásuk, gyakrabban kerülnek kórházba, és nagyobb a közvetlenül rájuk fordított egészségügyi költség, mint a nem IBS-es betegek esetében.

Egy tanulmány azt igazolja, hogy az IBS olyan súlyos teherrel nehezedik a páciens vállára, életminőségét annyira aláássa, hogy megnöveli az öngyilkosság kockázatát. „A betegek és családjuk gyakran kérdezik: miért történt ez velem? – mondja dr. Saito-Loftus. Fontos, hogy a betegek és az egészségügyi személyzet megértse a potenciális kapcsolatot az előző, stresszel teli életesemények és az IBS között. Ez segít nekik megérteni, miért alakult ki náluk az IBS, hogyan játssza szerepét a stressz az IBS tünetekben.

Felhívja a betegek és az egészségügyi ellátók figyelmét, ne hagyják, hogy a stressz bújjon meg a tünetek mögött. „Ha valaki azt gondolja, hogy ő már megbirkózott a traumatikus élményeivel egymaga, és mégis tartanak az IBS tünetei, bátorítanunk kell: keressen fel professzionális segítséget a traumatikus élettapasztalatai kezelésére.”