Elképzelhető, hogy ha gyermekkorban túl sok vas kerül a szervezetünkbe, az felnőttkorban neurodegeneratív betegségekhez, például Parkinson-kór kialakulásához vezethet, és a fogaink őrzik ennek a nyomait? A magzati életben és a gyerekkorban elszenvedett kémiai hatásokat a fák évgyűrűihez hasonlóan, időrendi sorrendben építi be magába a szervezetünk.

A fogak vizsgálata különösen érdekes – írja a Nature Reviews Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány. A fogak vastartalmának retrospektív vizsgálata csak az egyik lehetséges felhasználási mód, tanulmányozása segíthet nyomon követni a környezetszennyezés egészségre gyakorolt hatását.

A kutatás során olyan fogászati biomarker technológiát alkalmaztak, aminek segítségével meg lehetett különböztetni, hogy kik azok a gyerekek, akiket anyatejjel tápláltak és kik azok, akik tápszert kaptak. Ezt a technológiát használták fel annak tanulmányozására, hogy a korai életkorban elszenvedett vasexpozíció milyen kapcsolatban van a későbbiekben kialakuló Parkinson-kórral, az Alzheimer-kórral, amelyek egyébként összefüggésbe hozhatók a kóros vasanyagcserével. Bár nem minden tápszerrel táplált csecsemőnél alakulnak ki felnőttkorban neurodegeneratív betegségek, a csecsemőkori túlzott vasbevitel az idők során károsíthatja az agysejteket.

„Csak mostanra vált elérhetővé számunkra az a technikai lehetőség, hogy vissza tudjunk tekinteni valakinek a gyermekkori étrendjére, akár 60 évvel azt követően, amikor ő még pelenkát hordott. A legkorszerűbb képalkotó technika egy kémiai időgép, ami képes információt adni arról, hogy évtizedekkel korábban milyen vegyi anyagokkal érintkeztünk” – mondta dr. Hare, a Sydney-i Elemental Bio-imaging Facility munkatársa.

A gyermekek táplálása szempontjából még sürgetőbb, hogy ismereteket szerezzünk a vasanyagcseréről, hiszen a tápszerek és a vassal dúsított gabonapelyhek világszerte egyre elterjedtebbek. A tápszerek vassal történő dúsítását már évtizedek óta végzik, ugyanis a világon közel kétmilliárd ember krónikus vérszegénységben és vashiányban szenved, döntően a fejlődő országokban.

A szerzők szerint ugyanakkor az Egyesült Államokban és Európában a gyerekeknél nem elégséges mértékű a vasbevitel, így annak a fejlődésre gyakorolt hatása igen elenyésző. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a normál testsúllyal született gyermekek esetében szükséges lenne a vaspótlás, bár az Egyesült Államokban még mindig ez a hétköznapi gyakorlat. „Úgy tűnhet, hogy meglehetősen hosszú utat járunk be, amikor a gyermekkor eseményeit összefüggésbe hozzuk az idősebb korban kialakuló betegségekkel, de az említett betegségek egyre gyakrabban fordulnak elő, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kiderítsük, vajon mi játszhat szerepet a betegség kialakulásában. Ennek ismeretében tudunk új terápiás célpontokat is találni” – mondta Dr. Hare.

Azon kívül, hogy igen széles körben elterjedt elképzelés, miszerint a vaspótlás növeli a neurodegeneratív kórképek kockázatát, a szerzők szerint különösen fontos lenne leszögezni, hogy a csecsemők esetében a vaspótlást mindig a gyermekek egyéni igénye szerint kell végezni. A tápszergyártók felelőssége, hogy a termék összetételét tekintve megpróbálják a lehető legjobban megközelíteni az anyatej összetételét, különösen a vastartalom szempontjából.

A vaspótlás mai általános megközelítése klinikailag indokolatlan, és a későbbiekben más kórképek szempontjából kockázatot jelenthet. Ez az elképzelés – attól függetlenül, hogy igaz vagy sem – egy évtizedek óta fennálló dogmát kérdőjelez meg, így megérdemli, hogy a rendelkezésre álló legmodernebb technológiával vizsgálják meg.