Látásmentő zöldlevelesek
A zöldhályog (glaukóma) a szemnyomás növekedésével járó állapot, ami hosszabb távon a látóideg sorvadásához és végül vaksághoz vezet. A zöld leveles zöldségek mindennapos fogyasztása akár 20-30 százalékkal csökkenthetik a kockázatot, mivel a bennük lévő nitrátok javítják a vérkeringést, így javítják a szem vérellátását – jelent meg egy tanulmányban.
A Harvard Egyetem kutatásában egy országos egészségügyi tanulmány keretében mintegy 64 ezren vettek részt az 1984 és 2012 közötti időszakban, illetve ezt egészítették ki egy ettől független vizsgálat további 41 ezer alanyával, 1986 és 2014 között.
Az összes vizsgált személy betöltötte már a 40. életévét, és kezdetben egyiknél sem állt fenn zöldhályog. Az alanyok kétévente estek át szemészeti vizsgálaton. A mintegy 25 éves utánkövetési időszak során 1500 esetben alakult ki zöldhályog, ezt vetették össze az étkezési szokásokkal.
A vizsgált csoportot a zöld leveles zöldségek elfogyasztott mennyisége alapján osztották öt csoportra, és megállapították, hogy a legnagyobb kockázat alacsony, a legkisebb magas mennyiség fogyasztása mellett jelentkezett.
A jelenséget magyarázó elmélet szerint tekintve, hogy a zöldhályogot a szem véráramlási zavara okozza, ezért minden azt javító tényező csökkenti a kockázatot. Az egyik ilyen faktort jelenthetik a nitrátok, amelyekből értágító hatású nitrogén-monoxid szabadul fel. Ismert, hogy az említett zöld növények nagy mennyiségben tartalmaznak nitrátokat.
A tanulmány a JAMA Ophthalmology január 14-i számában olvasható.