A marihuánára gyakran jóindulatú drogként tekintenek, amelytől ellazulnak az emberek. A biofűről azonban egészen más dolgok derültek ki. Azok a tinédzserek, akik biofüvet használnak, nagyobb eséllyel követnek el erőszakos cselekményeket, mennek bele kockázatos együttlétbe és használnak más drogokat. Ezek hatása pedig sokszor megjósolhatatlan és halálos.
Nagyvilág
A mesterséges intelligencia az embernél pontosabban jelzi a daganatot
A tudományos-fantasztikus filmekben gyakran ördögi találmányként ábrázolják a mesterséges intelligenciát, holott a valóságban emberéletek millióit menthetik meg gépek. A Google által fejlesztett szupergép például precízebben és gyorsabban képes azonosítani az emberi szervezetben megbújó daganatos sejteket, mint ahogyan az egy szakembernek módjában áll.
Ne hagyja ki a mammográfiát!
A kihagyott és az elkésett mammográfiai vizsgálatoknak súlyos következményei vannak. Az álpozitív eredmény okozta lelki trauma hatására sok nő inkább úgy dönt, hogy nem megy többet mammográfiás szűrésre. Az álpozitív lelet azt jelenti, hogy a mammográfiás képen daganatos megbetegedésnek tűnő elváltozást észlelnek, amely valójában jóindulatú elváltozás.
Szuperbaktériumok a kórházi csapokban
Mind több hír szól a kórházi fertőzésekről. A szuperbaktériumok ellen folytatott erőfeszítések még nem hozták meg a megoldást, de egy friss tanulmány szerint ezt a harcot a kórházi csapokban volna érdemes elkezdeni. A szuperbaktériumok a legtöbb antibiotikumra nem érzékenyek, és leggyakrabban a kórházi tartózkodás alatt találkozhat velük az ember.
Hogyan maradnak meg az emlékeink?
A megfelelő működéshez az emberi agynak képesnek kell lennie emlékezni és felejteni. Az emlékvesztés révén a szükségtelen információ törlődik, és az idegrendszer megőrzi képlékenységét. E folyamat megszakítása komoly idegi betegségekhez vezethet. Svájci tudósok felismerték a molekuláris mechanizmust, amely aktívan szabályozza a felejtés folyamatát.
Győzzük le az álmatlanságot listával!
Sok ember számára – főként nőknek – azért nehéz az éjszakai nyugalom, mert élő ébresztőóraként lüktet agyukban a tennivalók listája, gyakran teljesen irreális elvárásokkal. Munkahelyi határidők, családi konfliktusok, az állandó stressz mind hatással lehet arra, hogy tudunk-e pihenni, de álmatlanságot okozhat a horkoló partner, vagy épp a krónikus inszomnia.
Lehet, hogy veszélyes a gluténmentes étrend
A gluténmentes diéta növelheti az arzén- és higanyfelhalmozódás kockázatát. Az ilyen termékek ugyanis gyakran tartalmaznak rizslisztet. A rizsben gazdag étrend egészségre gyakorolt káros hatásáról még nem sokat tudunk. A növényben felhalmozódnak toxikus hatású fémek – pl. higany és arzén –, amelyek a műtrágyából, talajból és vízből kerülnek bele.
Rövidlátásért felelős sejtek a retinán
Egymilliárdnyi ember rövidlátó, az előfordulás gyakorisága pedig folyamatosan nő, és egyértelmű összefüggést mutat azzal, hogy mennyi időt töltenek a gyermekek belső terekben. Az újonnan felfedezett retinasejtek, amelyek rendkívül érzékenyek a fényre, felelősek a szem növekedéséért és fejlődéséért. A kutatók következő célja a sejtet kódoló gén azonosítása.
Trükkök, vicces formák – és a gyerek megeszi!
Sok szülőnek ismerős lehet a helyzet: szinte könyörögnie kellett a gyereknek, hogy egyen még egy falatot. A kicsik leginkább éppen a zöldségeket hanyagolják. Nekik ugyan hiába magyaráznák, hogy a rostban gazdag étkezés az egészség egyik alapköve, ez nem érdekli, nem hozza lázba őket. Mi az mégis, amivel rávehetnénk őket az egészségesebb táplálkozásra?
Mit jelez a hasi elhízás?
Azoknál, akiknél a plusz kilók többsége a hasra, nem pedig a csípő és vállak területére lokalizálódik (centrális elhízás), nagyobb a 2. típusú cukorbetegség, a szívkoszorúér-betegség és különböző szív-érrendszeri kockázati tényezők előfordulásának gyakorisága. A felelős egy génvariáns – áll a Massachusetts General Hospital (MGH) kutatóinak tanulmányában.