Spanyol kutatók szerint őseinkben a megnövekedett szénhidrát-fogyasztásnak köszönhetően nőtt meg az agy térfogata. Eddig úgy vélték, hogy a húsfogyasztás terjedésével párhuzamosan indult el az agytérfogat növekedése, de a legújabb eredmények most arra utalnak, hogy a növekedés egy másik élelmiszernek köszönhető, mégpedig az egyszerű burgonyának.
Nagyvilág
Ha azt hiszi, hogy túlsúlyos, tovább hízik
Azok az emberek, akik elfogadják, hogy ők túlsúlyosak vagy éppen kövérek, nagy valószínűséggel tovább szedik fel a kilókat magukra, szemben azokkal, akiknek nincs tudomásuk arról, hogy súlyosabbak az orvos által javasoltnál, mondják a University of Liverpool kutatói. Ne állítsuk be a kövérséget valami szörnyű dolognak – mondja a szakember.
MIND diéta a demencia ellen
A MIND diéta tulajdonképpen két diéta egybeolvasztása: a mediterrán és a magas vérnyomást javító diétáé. A Rush University orvosi központjának kutatói azt állítják, hogy a MIND diétához való ragaszkodás 7,5 évvel lassítja az agy öregedését, csökkentheti az Alzheimer-kór kifejlődésének kockázatát. Az előírt étrend lemondásokkal jár, de kimondottan kellemes.
A currykeverés művészete
Valóban létezik, a curry-fa (Murraya koenigii), amelynek levelei kötelező összetevők szinte minden currys ételhez. Ennek azonban semmi köze napjaink közkedvelt curry-jéhez, mivel az nem önálló fűszer, hanem fűszerkeverék. A curry valójában a gyarmati korszak emléke és terméke, Nagy-Britanniában keletkezett fűszerpor, az indiai konyha nem használja.
Vasinjekció – könnyebb légzés
Milliók szenvednek krónikus tüdőbetegségektől, hörghuruttól vagy tüdőtágulattól, amelyek nagymértékben rontják a légzésfunkciót. Most kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az állapot kapcsolatban lehet a vashiánnyal. A rendszeresen adott vasinjekció csillapítja a krónikus légúti betegség tüneteit, nagymértékben javítva a szervezet oxigénellátását.
Áttörést jelenthet a kevésbé allergén szója
Újfajta, alacsony allergén tartalmú szóját hoztak létre kutatók. Ez a növény nagy mértékben befolyásolhatja a feldolgozott élelmiszerek és az állati takarmányok előállítását. Az Egyesült Államokban közel 15 millió ember, 13-ból 1 gyerek szenved ételallergiától. Egyedül Arizona államban minden iskolai osztályban legalább két gyerek ételallergiás.
Jöhet az arzénszűrő rizsfőző
A rizs tízszer annyi arzént tartalmaz, mint bármely más növény, és ez egyaránt érvényes a világon valamennyi rizsre, legyen az fehér vagy barna, hosszú vagy gömbölyű. A rizs ugyanis az egyetlen főbb tápláléknövényünk, amelyet árasztásos módszerrel termesztenek, a vízzel elöntött növény pedig felszívja a szervetlen arzént, ami normálisan a talajban maradna.
Hikikomori, a japán remetelét
Szakértők becslései szerint egymilliónyi japán fiatal él a hálószobájába zárkózva. A hikikomori nevű állapot szenvedő alanyai egész nap csak interneteznek, olvasnak és tévéznek, egyáltalán nem élnek társasági életet. A jelenség leginkább a 15-20 év közötti japán férfiakra jellemző, az érintettek évekig, sőt akár évtizedekig remetelétre kárhoztatják magukat.
Okos a telefon – butább a diák?
Hiába „okos” a telefon, ha a felhasználójának romlanak miatta a jegyei – figyelmeztetnek a szakemberek. Pszichológusok okostelefont adtak diákoknak abból a célból, hogy használják a készüléket tanulásra. Az érintettek azonban főleg facebookoztak és zenét hallgattak rajta. Egy év múlva minden második bevallotta közülük, hogy a mobil elvonta a figyelmét.
Hátfájás ellen okosszék
Ausztrálok olyan okosszéket fejlesztettek ki, amely az eddiginél jóval biztonságosabbá és egészségesebbé teheti az irodai dolgozók életét. A székbe épített érzékelők fogják feltérképezni a benne ülő gerinc-, illetve lábtartását, majd az adatok elemzése után ezeket összevetik az ideális ülőpózzal, végül pedig üzenetet küldenek minderről a tulajdonosnak.