Átfogó vizsgálat kezdődött az olasz kórházakban

Olaszország legnagyobb kórházát érinti az a botrány, amelyet a L´Espresso című olasz lap robbantott ki, miután egyik munkatársa takarítónak jelentkezett és egy hónapig dolgozott a római Umberto I. Klinikán. Persze e napokban nem csak partvist és lapátot használt.

Tbc ellen hatékony új gyógyszert készítenek Japánban

Japán tudósoknak a jelek szerint sikerült olyan anyagot találniuk, amely képes arra, hogy az orvosi kezelésnek ellenálló tbc-fertőzésből is kigyógyítsa a betegeket. Az első kísérleteket az OPC-67683 kódnevű anyaggal végezték tbc-vel fertőzött egereken.

Egyre több sportolót és diákot ér el a Staphylococcus-fertőzés

Staphyloccus-fertőzésekről egyre nagyobb számban jelennek meg értesülések az Egyesült Államokban, elsősorban Ohióban, de más tagállamokban is. A jelek szerint mind erősebb és a hagyományos kezelésnek mindinkább ellenálló Staphylococcus-törzsek fejlődnek ki.

Nehéz esetek diagnózisában segítséget nyújthat a Google

Az internet nyújtotta lehetőségek egyre nagyobb teret hódítanak a nehéz esetek orvosi diagnosztikájában. Egy Ausztráliában nemrég végrehajtott vizsgálat során az internetes, konkrétan a Google segítségével végzett keresés az esetek 58%-ában vezetett helyes diagnózishoz.

Az édes üdítőitalok fogyasztása fokozza a rákbetegség kockázatát

Svéd kutatók által végzett vizsgálatokból kiderült, hogy naponta 2-5 pohárnyi édes üdítőital elfogyasztása másfélszeresére növeli a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát. Azoknál az embereknél, akik már eleve túlsúllyal küzdenek, ez a rizikó a kétszeresére nő.

Már kis adag Extasy alkalmazása is depresszióhoz vezethet

Az Észak-amerikai Radiológusok Szövetsége szerint, amely nemrég tartotta éves konferenciáját, már kis mennyiségű Extasy (tudományos nevén: MDMA) alkalmazása is negatív hatást gyakorol az agyra. Ezt az állítást komputertomográfos vizsgálatokkal támasztották alá.

Segít a hipnózis a fájdalom tűrésében mellbiopszia esetén

Amerikai kutatók szerint a mellbiopszián áteső nőknél hipnózis segítségével el lehet érni, hogy kisebb legyen a fájdalmuk, és kevésbé legyenek nyugtalanok. Erről számoltak be az észak-amerikai radiológusok társaságának chicagói éves konferenciáján, 2006 novemberében.

Nincs semmilyen haszna a magzati oxigénszintmérésnek

Egy amerikai tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy semmilyen előnyt nem jelent, ha a szülés megindulása előtt az orvosok mérik a magzat oxigénszintjét. Ettől nem lesz több egészséges újszülött, és a felesleges császármetszések száma sem csökken.

Ismét gyógyszerbotrány az USA-ban

Újabb gyógyszerbotrány körvonalazódik Amerikában, miután kiderült, hogy az egyik, egyre növekvő számban rendelt fájdalomcsillapító gyógyszer túladagolása mind gyakrabban fordul elő, halálos kimenetellel. Az FDA ennek ellenére nem tiltotta meg a gyógyszer forgalmazását.

Amerika legegészségtelenebb városai

Az Amerikában megjelenő Self magazin összeállította Amerika legegészségesebb településeinek listáját. Ezek között az utolsó helyet foglalja el a három legkevésbé egészséges város. Közülük két nagyváros Oklahoma államban található, a listazáró pedig Detroit.