Ötven Celsius-fokra hevíteni valakinek az agyát első hallásra nem tűnik különösebben humánus tettnek, főleg ha egy daganatos agyról van szó. Egészen másképp fest azonban a dolog, ha mindezt kizárólag egy elképzelhetetlenül kicsi területen, közvetlenül a tumoros sejtekben tesszük, így gyakorlatilag mellékhatás nélkül pusztítható el a rosszindulatú daganat. Ha az orvostudomány mostani állapotát ahhoz hasonlítjuk, mint ha valaki sövénynyíró ollóval akarna manikűrözni, akkor a rohamléptekkel fejlődő nanotechnológia néhány éven belül elhozhatja nekünk a körömreszelőt.
Nagyvilág
Óvodások játéka: kérsz egy italt vagy cigarettát?
Érdekes kísérletet végeztek viselkedéskutatók amerikai óvodásokkal. Játékból partit szervezhettek barátaiknak, ismerőseiknek úgy, hogy előtte „bevásárolhattak” egy speciális játékboltban. A kutatók azt tapasztalhatták: a picik közül többen tartották szükségesnek, hogy italt és cigarettát is beszerezzenek a meghívottak számára, ha az ő szüleik is ittak és dohányoztak.
Divatba jött a császármetszés
Egyre több először szülő anya választja a császármetszést, még akkor is, ha orvosi szempontból ez szükségtelen volna. 2001-2003 között az így szülő nők aránya 36,6%-kal nőtt az Egyesült Államokban. Bár a császármetszéssel szülők aránya még mindig alacsony – az USA-ban 2,5%-os –, az irányzat mindenképpen figyelemre méltó, és nem mentes az ellentmondásoktól. Sok nő ugyanis nincs tisztában a császármetszéssel járó kockázatokkal.
Egyre több felnőtt szed gyógyszert hiperaktivitás ellen
Az utóbbi években mind több gyermeknek rendelnek gyógyszert hiperaktivitás, más néven figyelemhiányos tünetegyüttes – ADHD – miatt. Főleg a fejlett nyugati államokban, elsősorban az Egyesült Államokban terjed az alkalmazása, miközben orvosok és természetgyógyászok egyre gyakrabban kérdőjelezik meg magának a betegségnek a létét és még inkább az alkalmazott gyógyszeres terápia létjogosultságát. Ettől még a gyógyszerbiznisz pörög tovább, ám az utóbbi időben sötétebb lett a kép: a felnőttek közül is egyre többen szednek ilyen gyógyszert.
Fülhallgató – egyre több a halláskárosult
Úton-útfélen láthatunk fülhallgatóval utazó, sétáló vagy akár dolgozó embereket, főleg fiatalokat, akik többnyire olyan hangerővel hallgatják a zenét vagy szöveget, hogy a közvetlen közelükben tartózkodókat is zavarják. Ezen persze könnyű segíteni; ha az ember teheti, odébb áll egy-két méterrel. Viszont aki a fülében viseli a hallgatót, az sajnos kisebb-nagyobb mértékben már többnyire halláskárosult – esetleg anélkül, hogy ő maga tudna róla. Amerikai kutatók most meghatározták, milyen mértékben tekinthető biztonságosnak a fülhallgató használata.
Inzulin – injekció helyett belégzéssel?
A világon élő több százmillió cukorbeteg számára jó hírt jelenthet, hogy a jövőben a naponta esetleg többször beadott inzulininjekció helyett esetleg szájon át belélegezhető formában is bejuttathatják szervezetükbe ezt a nélkülözhetetlen hormont. Az Egyesült Államokban a gyógyszerek engedélyezéséről döntő hivatal illetékesei már javasolták ennek az új hatásmechanizmusú készítménynek a jóváhagyását. Ugyanakkor a döntés és a szer későbbi felhasználása komoly kétségeket ébreszt a szakemberekben, mert egyelőre nincsenek adatok arról, hogy a közvetlenül a tüdőbe jutó és onnan felszívódó inzulin hosszú távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.
C-vitamin: új fegyver a rák ellen?
A nagy dózisban intravénásan bejuttatott C-vitamin képes elpusztítani a ráksejteket – legalábbis erre utalnak az eddig folytatott állatkísérletek. Az ötlet nem új, hiszen a hetvenes években már megpróbálkoztak a nagy dózisban adott C-vitamin rákellenes hatásának feltérképezésével, de nem jutottak biztató eredményhez. Igaz, akkor a C-vitamin szájon át került be a szervezetbe. A mostani kísérleteket érdekesnek nevezte az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) egyik vezetője, Len Lichtenfeld.
Gerinc, SM, fejfájás – alternatív gyógymódok
A kiegészítő és alternatív gyógymódok (angol rövidítéssel CAT) eredményességéről mást-mást tartanak az orvosok és az érintett betegek. Szerencsére egyre több olyan, az alternatív gyógymódok hatásosságát vizsgáló kutatást végeznek, amely megfelel a tudományos vizsgálatokkal szemben támasztott szakmai követelményeknek, tehát az orvos szakma is kénytelen elfogadni őket. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Környezeti mérgek az anyatejben
Az oregoni anyák teje nagy mennyiségű mérgező anyagot tartalmaz. Ezzel az eredménnyel zárult a legutóbbi kutatás, amelyet több környezetvédelmi csoport finanszírozott. A vizsgálatban 40 édesanyától kértek tejmintát, majd megvizsgálták bennük a PBDE gyulladásgátló vegyi adalékanyag és más toxinok jelenlétét. A PBDE-t – teljes nevén polibróm-difenil-étert – a korábban használt PCB (poliklór-difenil) helyett dolgozták ki. A PCB-t a 70-es években tiltották be, miután kiderült, hogy rákkeltő hatású.
Orvosi tévedés minden tizedik kórházban ápoltnál
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy amerikai szakértői csoportot kért fel az orvosi műhibák számának mérséklésére irányuló nemzetközi erőfeszítések összehangolására. Jelenleg a WHO adatai szerint minden tizedik, kórházban ápolt beteget súlyosan károsítanak az orvosok által elkövetett hibák és tévedések. Ami az amerikai adatokat illeti, a tekintélyes Institute of Medicine 1999-ben kelt jelentése szerint évente 44-98 ezer amerikai hal meg a kórházakban orvosi tévedések következtében – és ez azt jelenti, hogy több, mint a mellrákban vagy a közúti balesetek következtében elhunyt ember.