A fokhagyma és a fájdalomérzékelés

Van, aki szereti a fokhagymát, van, aki nem, de aligha hozza bárki is összefüggésbe ezt a fűszernövényt a fájdalommal. Egy most nyilvánosságra került kutatás azonban kimutatta, hogy a fokhagymában található kénvegyületek a fájdalomérzékelő idegekre is hatnak. Minderről 2005 augusztusában számolt be az amerikai tudományos akadémia internetes folyóirata, a Proceedings of the National Academy of Sciences.

Károsítja a fiatalokat az erőszak a videojátékokban

A videojátékokban megjelenő erőszak káros a gyermekek egészségére. Erre a következtetésre jutott az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA), egyben mérsékletre szólította fel a gyártókat. Az amerikai pszichológusok úgy vélik, hogy az ilyen tartalmú videojátékok fokozzák az agresszív gondolatok, az agresszív viselkedés, valamint a harag és a düh mértékét a fiatalok körében. Emellett csökkentik a fiatalok segítőkészségét, és fokozzák az ifjúság fiziológiai terhelését.

A magzat sem védett a környezetszennyezéstől

Sokáig azt hittük, hogy a méhben fejlődő új életet az anya teljes mértékben képes megvédeni a környezeti ártalmaktól, mert szervezete egyfajta védőpajzsként szolgál. Egy most közzétett kutatás azonban feltárta, hogy ez sajnos nem így van, a magzat szervezetébe ugyanis eljut a legtöbb szennyező anyag, amely az anya környezetében megtalálható. Tíz újszülött köldökzsinórjából vett vér elemzésével kiderítették, hogy a mintákban mintegy kétszáz olyan vegyi anyag mutatható ki, amely rákot, agykárosodást, születési rendellenességeket és különféle betegségeket okozhat.

Orvosi kutatások – mit fogadhatunk el?

Az emberben egyre több a bizonytalanság, ha újfajta orvosi terápiákról hall, mert nem tudhatja, vajon valóban eredményes-e az adott eljárás. Egyre többen gondolkodnak így, és most egyfajta muníciót kaptak, miután kutatók három tekintélyes orvosi szaklapban 1990-2003 között megjelent szakcikkek következtetéseit hasonlították össze. Kiderült, hogy sok esetben nem bizonyult jónak, sőt ártott, vagy legalábbis csak igen csekély mértékben segített valamilyen új eljárás a betegeknek – szemben a korábban megfogalmazottakkal.

Figyelmeztető felirat kerül a Viagrára

Az Egyesült Államokban figyelmeztető feliratot helyeznek el a Viagra és két másik, a potenciazavarok kezelésére szolgáló gyógyszer dobozaira. Így döntött az illetékes szövetségi hatóság, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), miután egyre nagyobb nyomás nehezedett rá, hogy vizsgálja ki a fenti gyógyszerek mellékhatásait, valamint figyelmeztesse az embereket a szedésükkel járó veszélyekre.

Baj van a teflonedényekkel?

Az amerikai óriás vegyi vállalat, a DuPont több milliárd dolláros kártérítési perrel néz szembe, amiért évtizedeken keresztül megtévesztette a fogyasztókat. Két floridai ügyvédi iroda, 14 embert képviselve, azért indított pert ellene, mert állításuk szerint a DuPont elhallgatta a teflonedények bevonatával kapcsolatos kutatások eredményeit, tehát félrevezette a fogyasztókat. A gyártó cég tagadja a vádat, termékeit továbbra is biztonságosnak tartja.

Gyerekeknek: naponta legalább egy óra mozgás

A mozgás, a fizikai aktivitás elengedhetetlen az egészséghez. A gyermekek általában szeretnek mozogni, szívesen vesznek részt mozgást igénylő játékokban és sportban. Legalábbis így volt ez, mióta világ a világ, mostanában azonban – az egyre több túlsúlyos gyermek korában – már nem is olyan könnyű elvonni a gyerekeket a tv vagy a számítógép elől, rábírva őket egy kis mozgásra. Pedig a legújabb szakértői ajánlások szerint a gyerekeknek legalább napi egy óra mozgásra van szükségük.

A nevetés ereje

Sokféle módon lehet megpróbálkozni a fogyással. Egyaránt hasznos lehet a mozgás vagy az, ha ellenállunk a fagylalt csábításának, és akkor még nem szóltunk a számtalan „csodatévő” fogyókúráról. Most a kutatók kiderítették, hogy napi 10-15 perces nevetés kb. annyi kalóriát éget el a szervezetben, amennyit egy szelet csokoládé elfogyasztásával magunkhoz veszünk. A kacagás hasznos voltáról az Athénban tartott európai Elhízás Kongresszuson számoltak be 2005 júniusában.

Az emlékezőképességet is javítja a folsavadagolás

Holland kutatók szerint a nagy dózisban adagolt folsav javítja a memóriát. Erről a vitaminról eddig is tudtuk, hogy számos egészségvédő hatása van – többek között terhes anyáknak érdemes szedniük a baba születési rendellenességeinek megelőzésére, illetve hasznos a szívbetegség és a szélütés elkerülésére is. A mostani kutatás azonban először támasztja alá konkrét adatokkal azt, hogy valamelyik vitamin javítja az emlékezőképességet.

Kritikus a szívroham utáni első hónap

A szívrohamot követő első hónap a legveszélyesebb a hirtelen szívhalál szempontjából. Ez derült ki abból a vizsgálatból, amelynek eredményeit a New England Journal of Medicine című tekintélyes szaklap 2005. júniusi számában tették közzé. A kutatást irányító dr. Scott Solomon bostoni kardiológus véleménye szerint újra kell gondolni az orvosi terápiákat és stratégiákat, hogy a szívrohamot követő időszakban hatékonyabban tudják védeni a betegeket.