A történteket „az eddig ismert legsúlyosabb gyógyszerkutatási balesetnek” minősítette a szakma és a sajtó. A leukémia, a szklerózis multiplex és a reumás ízületi gyulladás kezelésére kifejlesztett, TGN1412 kódnévvel ellátott új gyógyszer első humán kipróbálásakor, márciusban egyszerre hat önként jelentkező, egészséges fiatal férfi vált áldozattá egy londoni kórházban. A hat fiatalember a kísérleti szer beadását követően szinte azonnal erős fájdalmaktól kínlódva elveszítette eszméletét, egyszerre lépett fel náluk szív-, vese- és tüdőelégtelenség. Az intenzív osztályra kerültek, és az orvosok napokon át keményen küzdöttek életük megmentéséért.

Az egyik áldozat, a 28 éves Mohamed Abdelhady, a Daily Mail és a Daily Mirror című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy bár önkéntes társaihoz hasonlóan 2 ezer fontot kapott a gyógyszerkipróbálásban való részvételéért, két dolgot igencsak furcsának tart. Nem érti, miért nem álltak le azonnal a vizsgálat folytatásával az orvosok, amikor a kísérleti szer beinjekciózását követően már az első egy-két résztvevőn azonnal láthatták, hogy nagy baj van. Azt sem érti, miért dagadt meg a feje annyira, hogy a barátnője közölte: úgy néz ki, mint egy elefánt, pontosabban a filmben is feldolgozott sorsú torzszülött, az Elefántember…

Ez utóbbi jelenséget persze e sorok írója sem tudja megmagyarázni, legfeljebb tippelhet arra, hogy az Abdelhady úr életének megmentése céljából napokig nagy dózisban adott szteroidoknak lehet köze hozzá. Azt is csak gyanítja, hogy mivel a kísérlet irányítói a TGN1412 azonnali hatását sem sejtették előre, bizonyára fogalmuk sincs a hosszú távú hatásokról. Annál is kevésbé, hiszen az úgynevezett monoklonális antitestet tartalmazó, biotechnológiai eljárással készített hatóanyagot úgy alakították ki, hogy az eddig ismert gyógyszerektől eltérően ne ürüljön ki néhány nap alatt a szervezetből. Felezési ideje 2-3 hét, vagyis hosszú hónapokig tart, amíg a hatása elhanyagolható mértékűvé csökken a szervezetben.

Annyit viszont biztosan tudunk, hogy a szert – a TeGenero német biotechnológiai cég együttműködésével – kifejlesztő amerikai gyógyszerkutató vállalat, a Parexel képviselői közölték: a TGN1412 vizsgálatakor és tesztelésekor megtartották az összes szigorú szakmai előírást, és a projekt vezetői „semmilyen szabálytalanságot nem követtek el”. Ezek szerint elvégezték a komputeres modellkísérletet, tesztelték a szert állatkísérletekben is, és nem találták mérgezőnek. A baj „csupán” most, az úgynevezett egyes fázisú klinikai kipróbáláskor következett be.

Mi következhet ezek után? Nyilvánvalóan a tanulságok levonása. Ezek közül néhány máris napvilágra került. Az illetékesek most már úgy látják, hogy hiba volt egyszerre hat önkéntessel kezdeni a humán vizsgálatokat, elegendő lett volna egy is. Ugyancsak vitatott, hogy egészséges emberek helyett nem kellett volna-e inkább az említett betegségekben szenvedő személyeken tesztelni a szert. Hiszen a TGN1412 erőteljesen ösztönzi az immunrendszer működését, ami egészséges embereknél a jelek szerint kiszámíthatatlan következményekhez vezet. Nyilvánvaló az is, hogy a szerencsétlenség nyomán a jövőben tovább szigorítják az új gyógyszerkészítmények humán kipróbálásának feltételrendszerét is.

Eddig tehát megvolnánk, baj történt ugyan, de végül is nem halt bele senki. Látszólag minden rendben van.

Nekem más a véleményem. Számomra a történet egészen más tanulságokkal szolgál. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a megismerés folyamata, a tudományos haladás áldozatokkal jár, és ezek bizony néha elkerülhetetlenek. De vajon az érintett kutatók elgondolkodtak-e azon, mennyit tudnak egyáltalán az emberről? Sejtik-e, hogy az ember nem csupán bonyolult, egymással sokféle kapcsolatban álló fizikai és biokémiai rendszerek halmaza? Tudják-e, hogy az ember – test, lélek és szellem elválaszthatatlan egységeként – ennél sokkal több? Van-e köztük csak egy is, aki rádöbben, hogy a saját korlátozott ismereteink alapján alkotott fogalmainkat nem erőltethetjük rá egy olyan rendszerre, amely a saját törvényei szerint működik? Értik-e, hogy ha csak egyetlen ponton beavatkoznak az Ember működésébe, akkor ez az egész szervezetet érinti? Rájöttek-e, hogy végül is úgy viselkedtek, mint elefánt a porcelánboltban?

Az igazi tanulság számomra néhány szóban is megfogalmazható. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, aki gyógyítással foglalkozik, tisztában kell lennie azzal, hol húzódnak a határok. Azok a határok, amelyekig egyáltalán elmehet, illetve amelyeket tudásunk – pontosabban ismereteink – jelenlegi szintjén csak nagyon óvatosan vagy egyáltalán nem szabad átlépnünk. Mert az igazi tudástól még nagyon messze vagyunk…

Kürti Gábor

(A fenti írás a Természetgyógyász Magazin 2006. júniusi számában jelent meg.)