Hogyan terjed?

Az influenzával kapcsolatos másik közhiedelem, hogy azt „behurcolják”, illetve hogy a megbetegedett emberek terjesztik. Bár kétségtelen, hogy a déli féltekén mindig az északi félteke járványát követő hat hónapban alakul ki járvány, ám ezt a vírus utazók általi terjesztése nem magyarázza. Persze létezik a betegről egészségesre való vírusátadás, de a „behurcolás elmélet” nem magyarázza meg, hogy jelenhet meg a járvány azonos szélességi fokon egymástól független vidékeken egyszerre, és miféle „összhang” alapján bukkan fel ugyanaz az új mutáns egymástól izolált helyeken is.

Sir Christopher Andrewes, aki 1933-ban részt vett az influenzavírus felfedezésében, már korán megfogalmazta azt az elképzelést, hogy az influenzavírus a járvány után lappangva továbbra is jelen van, például módosult formában rejtőzik az emberi testben, s bizonyos ingerek hatására a következő szezonban aktiválódik. Ez megmagyarázná az influenzával kapcsolatos másik nagy kérdést, hogy hova is tűnik és honnan kerül elő a vírus kétévenként a komolyabb járványok kiváltásához.

Meglehet, az influenzavírus sajátos szimbiózisban itt él közöttünk. Maurice R. Hilleman, a Merck gyógyszercég amerikai részlegének kutatója 2002-es, a Vaccine című szaklapban megjelent tanulmányában még azt is kimutatta, hogy egy-egy mutáns pontosan 68 évenként bukkan fel újra. Ez alól egyedül az 1977-ben újra támadó, spanyol influenzaként már megismert H1N1 volt a kivétel, amely feltehetően a Szovjetunióban „szökött meg” egy fagyasztóból, írja Hilleman. A vírusok tündöklésének és bukásának menetrendjét ismerve Hilleman jóslata szerint 2025-ben a H2N2 ázsiai vírus, míg 2036-ban a H3N2 hongkongi vírus fog világjárványként újra színre lépni. A ciklikus megjelenés és eltűnés feltehetően az átlagos emberi élettartammal függhet össze, hiszen világjárványt olyan mutáns képes okozni, amely ellen a népesség jó része még/már nem védett. A vírus tehát „kivárja”, hogy megszűnjön a védettség valamely mutánsával szemben, és akkor „veti be” valamely változatát.

A napsugárzás és a napfolttevékenység hatása

Az influenzakutatás megmagyarázatlan jelenségeiben próbált rendet teremteni 1981-ben Robert Edgar Hope-Simpson angol orvos a The Journal of Hygiene című szaklapban megjelent, különös következtetéseket levonó tanulmányával. Hope-Simpson komoly szakértőnek számított már ekkor a virológiában, mert korábban ő ismerte fel, hogy a herpesz vírus lappangó változata okozza az övsömört felnőttkorban. Hope-Simpson megerősítette Sir Andrewes nézeteit, kijelentve, hogy az influenza vírus a fertőzés után gyorsan átalakul látens vírussá és detektálhatatlanná válik egészen a következő téli szezonig, amikor újra aktiválódik. Ekkor már a vírushordozó nem betegszik meg tőle, de másokat megfertőz. Az új mutáns „összehangolt” megjelenésére szerinte az a magyarázat, hogy az előző járvány során, a betegséget átvészeltek testében meglapult vírusok az immunrendszer hatására csak bizonyos verzióba tudnak átalakulni, vagyis az előző járvány vírustípusa – nem ismert módon – meghatározza a következő évi mutáns típusát. Hope-Simpson elméletében központi szerepet kap az influenza szezonalitásának magyarázata. Az északi féltekén a járványok legvalószínűbb időpontja január-február környéke, a szubtrópusokon június, a trópusokon pedig június-július hónapok. Hope-Simpson ebből arra következtetett, hogy a járványok általában a téli napfordulót, illetve a trópusokon az esős évszakot követő hónapban jelennek meg, vagyis a járványok kitörésének szezonalitása valamiképpen összefügg a napsugárzással.

Hogy a Nap hatással van az influenzajárványok kiterjedtségére és súlyosságára, azt bizonyítja egy további meghökkentő megfigyelés. Hope-Simpson 1978-ban közölte megfigyeléseit a Nature tudományos folyóiratban, miszerint a XX. század nagy influenza világjárványai egybeestek a 11 évenként fokozódó napfolttevékenységgel. Ugyancsak a Nature-ben 1990-es írásukban Sir Fred Hoyle angol asztrofizikus és Chandra Wickramasinghe, a Wales Egyetem matematikusa a kapcsolatot 1761-ig visszamenőleg megerősítették, és hajmeresztő magyarázatuk szerint a fokozott napfolttevékenység hatására keletkező napszél az űrből influenza vírusokat sodor a Föld légkörébe. Ha a következtetés nem is elfogadható, a tények azonban tények maradnak. Legutóbb, 2006-ban John W. K. Yeung, a Hong Kong Kína Egyetem kutatója elemezte a kérdést a Medical Hypothesis című szaklapban megjelent írásában. Az 1918-20-as spanyolnátha, a 1946-47-es A1-es, az 1957-58-as ázsiai, az 1968-69-es hongkongi és az 1977-78-as orosz világjárványok mind egybeestek egy-egy fokozott napfolttevékenységgel. A szerző lehetséges okként azt veti fel, hogy a napfolttevékenység befolyással van az átlaghőmérsékletre, az esőzésekre, a potenciálisan vírushordozó madarak vándorlására és az emberi szervezet működésére is.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

A folytatásból többek között kiderül, hogy milyen szerepe van mindebben a szervezet D-vitamin-tartalmának s hogy miért kevéssé hatékonyak az influenza elleni védőoltások, miközben a biztonságosságukat illetően egyre több kétely merül fel. A folytatás olvasásához kattintson ide.

További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.