Mennyire vették figyelembe a döntéshozók a szakmai ajánlást?

Végül még két megállapítás az idézett ajánlásból, amelyek akár helyettesíthetnék az egész útmutatót:

„1. A kockázati csoportba tartozás egyben a pneumococcus vakcináció indikációját is jelenti.
2. Különösen fontos hangsúlyozni a 65 éven felüli populáció vakcinálását, számukra egy oltás életük végéig megfelelő védettséget biztosít.”

Csakhogy a végén csattan az ostor! A szakmai kollégium ajánlása ugyanis ezt mondja:
„A fiatal, rizikó faktorral nem rendelkező populáció vakcinálása nem indokolt.”

Kérdezzük akkor: minek a védőoltás? Kinek szánták?

Vajon mennyire hatékony, ha „…invazív pneumococcus betegségre az USA-ban jóval 90%-ot meghaladó hatékonyságot írtak le, sok európai országban 70% körüli hatékonyságot, más kontinenseken 50% körüli hatékonyságot igazoltak eddig… Az öt éven aluliak otitiseinek (középfülgyulladás – a szerk.) megelőzésében igen eltérő eredmények olvashatók. Általában 6-7, ill. 30% körüli hatékonyságot tapasztaltak a vakcina és a keresztreakciókat adó szerotípusokat illetően, attól függően, hogy a vakcináció hatását az összes, bármilyen kórokozó kiváltotta középfülgyulladásra, vagy csak a pneumococcus otitisekre vizsgálták. Kétségtelen tény az is, hogy az oltás általános bevezetését követően a vakcinában nem reprezentált szerotípusok gyakoribb előfordulását lehetett észlelni mind a nasopharyngeális hordozásban, mind az otitisekben.”

Ha a fenti számokat nézzük, középfülgyulladásra a védőoltás igazán mérsékelten hat… „Bónusz” viszont, hogy gyakrabban jelennek meg az egyéb kórokozók, amelyek ellen nem véd az oltóanyag.

Kártalanítás: az állam ismét nem felelős – de mit tegyen a szülő?

Ami pedig a gyermekorvosokat illeti, álljon itt egy részlet az ÁNTSZ körleveléből.
„A pneumococcus elleni térítésmentes védőoltásokra az 1997.évi CLIV. törvény 58. $ (7) nem vonatkozik, tehát a kártalanítási felelősség nem a magyar államot, hanem az oltóanyag gyártóját és az oltóorvost terheli. Az oltóorvosok kötelező felelősség biztosítása kiterjed a védőoltás beadására.

Az oltóanyag hűtve tárolásáért, illetve a hűtőlánc folyamatosságáért az oltóanyag átvételétől az oltóorvos tartozik felelősséggel.”

Amellett tehát, hogy az orvosok jó részét nem sikerült meggyőzni az oltás hatékonyságáról, sőt arról sem, hogy egy „végleges”, biztonságos formuláról van szó, még a felelősség is az övék. Sovány vigasz, hogy biztosításuk kiterjed az esetleges „károkra” (?), ha a beoltott gyermek netán súlyos károsodást szenved. Tiszta lelkiismerettel vajon melyik orvos olt be úgy gyermeket, ha tudja, hogy az oltás egyrészt nem biztos hatású, másrészt a lelke mélyén pontosan tisztában van azzal, hogy valószínűleg több kárt okoz, mint hasznot?

A körlevél megfogalmazásában még egy rejtett akna van, ez pedig éppen arra vonatkozik, amiért 2005 őszén gyűjtöttük az aláírásokat. Az állam felelősségéről van szó, arról, hogy mivel ez az oltás – még – nem kötelező, ha bajt okozna, nem felelős más, csak az orvos és a szülő.

A szülő, aki nincs a teljes, hiteles információk birtokában, aki biztosan jót akar a gyerekének. Okos emberek hirdetik, mondják, hogy jó, tehát beoltatják a gyereket. De vajon beoltatnák-e akkor is, ha tudnák: az oltóanyag valószínűleg alig használ, de sokat árthat. Óhatatlanul felmerül a gyanú: nem kísérletnek szánják-e most az oltási kampányt? Ennyi ismeretlen faktorral ugyanis érthető, ha nem merik kötelezővé tenni az oltást. Kell egy kifutási idő, ami alatt kiderülnek a hibái? Csakhogy kísérletezni egereken szokás…

Natúrsziget