Megvallom, nem vagyok focirajongó. Életemben tán 5-6 meccset néztem végig, és soha nem tudott lázba hozni egy-egy közvetítés. Egészen 4 évvel ezelőttig. Akkor is világbajnokság volt, mint most.

Éppen egybeesett másfél hetes európai barangolásunkkal. Bármerre jártunk, mindenhol belebotlottunk a nyomaiba. Ott virított az újságstandokon, éreztük az autópályák megnövekedett forgalmán, találkoztunk vele a boltok elé kirakott, vevőcsalogató árukínálatban. Foci volt az egész világ!

Salzburgban találkoztunk az első óriáskivetítővel. Egy hangulatos tér egyik végében állították fel, szembe vele lelátószerű ülőalkalmatosságok, körben sörsátrak és lacikonyhák.

A térbe torkolló utcák sarkain részletes plakátok hirdették, hogy mikor, melyik meccs lesz látható a vásznon. Még akkor is felkeltette volna az érdeklődésemet, ha egyedül vagyok, de mivel csapatunk másik két tagja lelkes focirajongó volt, egyértelmű volt, hogy este ott a helyünk. Mire fél órával a meccs előtt visszasétáltunk, már egy gombostűt sem lehetett leejteni a téren. Nem csak a tribün telt meg, az egész téren nyüzsgött a tömeg. Férfiak, nők, mindenféle korosztály és mindenféle náció. Gyerekek rohangásztak fel-alá a tömegben, és senki nem veszekedett velük, hosszú sorok várakoztak a büfék előtt, de nem volt tolongás, lökdösődés, türelmetlenség. Idegenek szólították le egymást, hogy megtárgyalják az előzményeket. A legtöbben az esélyes csapat színeit viselték, de az ellendrukkerek is minden feszélyezettség nélkül mozogtak a tömegben. Igazi fiesztahangulat volt. A langyos éjszakában hatalmas hangzavarban drukkolt ki-ki a saját csapatának, és egy emberként hördültünk fel az első kihagyott gólhelyzetnél.

Már nem emlékszem, ki játszott kivel. Arra sem, mi lett a végeredmény. Mondom, nem érdekel a futball. De az esemény varázsa, a baráti hangulat, a hatalmas tömeg, melyet azonos érdeklődés hozott itt össze, úgy megfogott, hogy attól kezdve már én is lelkesen kerestem a lehetőségeket a közösségi focimeccs-nézésre.

Linzben egy kocsma fapadján szorítottak nekünk is helyet, Idar-Obersteinben egy kertvendéglő kerítésére támaszkodva néztük a kivetítőt, egy svájci kis faluban az egyik helybeli hozta ki a kertbe a nagy képernyős tévéjét, hogy a turisták is nézhessék a meccset. Luxemburgban holland barátainkkal a holland klubban izgultuk végig a Portugália-Hollandia nyolcaddöntőt. Saarbrückenben jártunk, amikor Németország bekerült az elődöntőbe. A nyertes meccs végén az utcákon hömpölygött az éljenző tömeg. Zászlót lobogtató fiatalokkal teli autók poroszkáltak az utakon, lelkes szurkolók ölelgettek mindenkit, aki az útjukba akadt. Egyetlen mogorva arcot sem lehetett látni. Még azokat is elragadta a hangulat, akik a fociért nem lelkesedtek. Nem lehetett kimaradni abból az ünneplésből. Barátságos, vidám, örömteli volt minden perce. Egy rövid időre összehozta az embereket, minden különbözőséget elsöpört.

Eltelt négy év. Ismét egy foci VB zajlik. Ha nem is jutottunk el Dél-Afrikába, azért ne csüggedjünk. Élvezzük ki a hangulatát itthon. Szurkoljunk együtt!

Harrach Orsolya