Az életben az egyik legfontosabb dolog, hogy a szenvedélyünknek éljünk, és ha szülők vagyunk, egyik elsődleges felelősségünk, hogy segítsünk gyermekeinknek felfedezni saját szenvedélyüket, és segítsünk, hogy annak éljenek.

Lássuk, mi az 5 fő jele annak, hogy valóban azt csináljuk, amit szeretünk tenni, és megéljük a szenvedélyünket. Ezek a jelek mindennél jobban segítenek megérteni, milyen is lehet az élet, ha a szívünkből élünk.

5 jel, mely igazolja, hogy a szenvedélyünknek élünk

A napok túl rövidek

Ha szenvedélyünknek hódolunk, nagyon valószínű, hogy egy sor dolog van, amit azzal kapcsolatban tenni szeretnénk. Ez elsősorban abból adódik, hogy jeleskedni szeretnénk benne, és ez általában azt jelenti, hogy sok időt és energiát fordítunk rá. Egy atléta például edz, gyakorol, pihen, feltöltődik, tanul és más olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek segítenek, hogy kiváló legyen a választott sportágadban. Nagy valószínűséggel nem bánná, ha még több órából állna a nap, hogy többet tehessen.

Ez is egyik oka annak, hogy akik a szenvedélyüknek élnek, miért tudnak könnyen felkelni korán reggel. Általában már alig várják, hogy elkezdődjön a nap, és hozzáfoghassanak a munkához. Más szóval nagyon hatékony és elhivatott életet élnek.

A cselekvés az elsődleges, az eredmény csak másodlagos

Tegyük azt, amit tennünk kell, és ne foglalkozzunk az eredménnyel és a jutalommal. Ezt a szemléletet nagyon megkönnyíti, ha az, amit teszünk, egyben az is, amit szeretünk tenni, amire születtünk.

Egy író például élvezetét lelheti egyszerűen a történetek megírásában, munkája szerkesztésében, egy jó könyv összeállításában. Ne értsük félre: ha felkerül a New York Times bestseller listájára, az biztosan hab a tortán, de nem az a döntő tényező a könyv megírásakor. Minél inkább élvezzük magát a tevékenységet, és minél kevésbé fókuszálunk az eredményre, annál valószínűbb, hogy az álmunkat váltjuk valóra.

Eltérés az átlagtól és a szabadság

Ha azt tesszük, amit tenni szeretünk, ez a szabadsághoz vezető alapvető út. Nem foglalkozunk vele, mit mondanak vagy gondolnak mások, vagy hogy sikeresek vagy sikertelenek mások, egyszerűen csak boldogok vagyunk, hogy azt tesszük, amit teszünk. Függetlennek és teljesnek érezzük magunkat. Ráadásul lassacskán elveszítjük az érdeklődésünket a csip-csup, jelentéktelen, egyszerűen csak időpazarló dolgok iránt.

Megbékélés a halállal

Az emberek egyik legnagyobb félelme, hogy nem azt az életet élik, melyet élni szerettek volna. Más szóval nem élnek az adottságaikkal. Ahhoz, hogy kihasználjuk adottságainkat, legfontosabb, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. Gyakorlatilag nincs más mód.

Minél inkább próbálunk egyezkedni ezzel, annál valószínűbb, hogy félünk a haláltól, és annál teljesebb életet élünk, minél inkább rendben vagyunk a halál gondolatával. Úgy érezzük, ha „vége van a dalnak”, gond nélkül itt tudjuk hagyni a színpadot. Mindent megtettünk, amit tehettünk, tehát nincs semmi probléma. De ha úgy érezzük, becsaptuk magunkat, és nem a saját életünket éltük, valószínűleg nem fogjuk hálás szívvel várni a halált.

Vagyis minél inkább összhangban volt az életünk a valódi szenvedélyeinkkel és vágyainkkal, annál teljesebb életet éltünk, és annál inkább készek vagyunk rá, hogy ha eljön az idő, mosolyogva mondjunk búcsút.

Megszaporodnak a csodák

Érdekes tapasztalat, hogy az élet megjutalmazza azokat, akik bátrak és követik a szívüket. Amíg követjük az élet áramlatát, az élet támogat bennünket, s a szívünkön keresztül mutatja meg az utat, melyet ez az áramlat kijelöl számunkra.

Vagyis, ha azt tesszük, amit a szívünk diktál, az életet követjük, és szinkronban vagyunk azokkal a tervekkel, melyeket az élet kínál számunkra. Bízzunk ebben, és figyeljük, mi történik. Ez egyáltalán nem könnyű, és nem azt jelenti, hogy eltekintünk a felelősségtől, és meggondolatlan döntéseket hozunk. Inkább arra utal, hogy kevésbé aggódjunk a biztonságért, hagyjunk több teret a szenvedélyünk megélésének, akár apródonként is, és figyeljük, merre visz az élet. És hamarosan észrevesszük, hogy az élet nem hagy magunkra bennünket.

Éppen ellenkezőleg, gazdagnak, fontosnak és híresnek fogjuk érezni magunkat, még akkor is, ha nem törekedtünk ezekre a dolgokra, és nem is igazán kötődünk hozzájuk.

(Forrás: Living a Passionate Life, angolból fordította: H. O.)