A nyaklánc nőies. A nyaklánc feldobja az öltözékünket. Változatosságot biztosít. Jól öltözötté tesz. A nyaklánc a női lét szerves velejárója. Még azok sem bírnak ellenállni neki, akik kifejezetten csak különleges alkalmakra ékszerezik fel magukat. Minden nő háztartásában ott lapulnak a nyakláncok – dobozban, fiókban, szekrény mélyén.

Nem vagyok nagy nyakláncmániás – legalábbis, ami a viselést illeti. Ennek ellenére nekem is szép számú gyűjteményem van. Gyakran előfordult azonban, hogy amikor hirtelen, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy mégiscsak fel kéne dobni az öltözetemet egy hozzá illő nyaklánccal, szembesültem a szomorú ténnyel, hogy ebből a gubancból, ami az „ékszeres dobozomból” szemrehányóan rám néz, ugyan ki nem tudom bontani a rendelkezésre álló 10 másodperc alatt a kívánt darabot. Rosszabb esetben észre sem veszem, úgy megbúvik a többi között. (Pedig amikor utoljára belenéztem, még olyan rendben volt minden darab!)

Persze tudom, hogy fel kellene hagyni a kapkodással, áttérni a megfelelő időbeosztásra, szelektálni és ésszerűsíteni a tennivalókat, elegendő időt hagyni a ráhangolódásra, készülődésre, előre örülésre. Addig is azonban, amíg sikerül minta-háziasszonnyá, minta-üzletasszonnyá és minta-nővé válnom egy személyben, kitaláltam inkább, hogyan tudom úgy tárolni a nyakláncaimat, hogy jól átláthatóak és könnyen hozzáférhetőek legyenek. Bonuszként még dekorációként is remekül megállják a helyüket. Egy füst alatt megszabadultam néhány gyerek-vállfától is, amelyek már régóta csak a szekrény aljában hányódtak. Ezekből készültek ugyanis a nyaklánctartók.

A vállfák dekorálása természetesen sokféle lehet. Nem árt, ha illeszkedik az adott helyiség és az ott lakók stílusához, szín- és motívumvilágához. Én színes pillangókat álmodtam a falamra. Ehhez a vállfákon kívül vastagabb drótra és apró kampókra volt még szükség. A drót helyett réz hegesztőpálcát használtam, aminek a meghajlítására a férjemet kértem meg. A vállfa alján sorban kifúrtam a kampók helyét, aztán következhetett a díszítés.

Először papíron terveztem meg a mintát, amit aztán ceruzával halványan rárajzoltam az előzőleg csiszolópapírral simára csiszolt fafelületre. Akrilfestékkel és vékony ecsettel dolgoztam, a világos színektől a sötétebbek felé haladva. Bár az akril fedőfesték, ami azt jelenti, hogy a sötét színre festett világosabb teljes fényében tündökölhet, de ha nem elég vastag rétegben visszük fel, a sötétebb áttűnhet. Jobb a békesség.

Miután elkészült a festés, hagytam megszáradni, majd lelakkoztam, végül beleragasztottam a meghajlított csápokat és becsavartam a nyaklánctartó kampókat. (A lakkozás el is maradhat, ha nincs kéznél deku-, padló- vagy akár csónaklakk. Előnye viszont, hogy könnyebben portalanítható.)L

Csak amikor elkezdtem felaggatni a nyakláncaimat, akkor jöttem rá, hogy milyen sok is van belőlük. Így aztán a két lepke mellé hamarosan újabb kettő költözött a falra.

Harrach Orsolya