Fegyelem, figyelem, koncentráció és belső nyugalom – ez a négy legfontosabb mentális képesség, amelyre a japán íjásznak szüksége van. A kyudo egyike a régi, klasszikus harcművészeteknek, amelyet a szamurájok harcra fejlesztettek ki, és amely mára művészi színvonalú sporttá változott. Egyaránt erősíti a testet és a szellemet, gyakorlása révén javul a koncentráció és a koordináció, erősödik a test.

Az ember fejleszti magát az eszközhöz

Szemben a nyugat-európaival, a japán íjászat egyszerű. Szorosan társul hozzá a lövészet ceremóniaszerű lefolyása és a hagyományos ruházat, amely szoknyanadrágból és a szamuráj harcos kabátjából áll. Az íj többnyire bambuszból vagy fából készül, mintegy 2,25 m hosszú, és 10-20 kg húzóerőt igényel. A legnagyobb különbség más íjakkal szemben az aszimmetria: a nyilat nem az íj közepén, hanem annak alsó és középső harmada között lövik ki. A húrral kb. 15 cm magasságban feszítik meg. A kezeléséhez egész életen át tanulni kell – egyébként minden japán harcművészeti forma jellemzője, hogy nem az eszközt tökéletesítik az emberhez, hanem az ember fejlődik hozzá.

A kyudonyilat is hagyományosan bambuszból készítik, de gyakran használnak kb. 100 cm-es alumíniumnyilat. A kyudokesztyűnek, melyet a jobb kézen viselnek, megerősített hüvelykujja van.

A kyudo technikája

Amilyen egyszerű az íj kialakítása, olyan egyszerű a lövés technikája. A kyudo és a nyugati íjlövészet közötti különbség a nyíl „dinamikus” ellövésében van. A lövéstechnika az íj aszimmetriájával függ össze: az íjat a bal kézzel egy speciális fogó révén fogjuk meg. A nyíl a bal kéz mutatóujján fekszik. A húrt a kesztyű hüvelykkivágásába illesztik, majd az íjat a nyíl teljes hosszáig megfeszítik és kioldják a lövést. A lövés maga nem egyszerűen a húr passzív elengedését jelenti.

A lövés alatt az íj kifordul a nyíl repülési útvonalából, az aktív lövéstechnika révén kb. 200 km/h sebességet ér el. A nyilazó kéz helyes mozgása csak akkor lehetséges, ha a vállak lazák és nem feszültek, ezt állandó gyakorlással és teljes koncentrációval lehet elérni.

A testtartást nyolc pontosan meghatározott mozgásfázissal kell koordinálni – ehhez tartozik többek között az állás, a test stabilizálása, a nyíl emelése és megfeszítése. E mozgásfolyamatok végrehajtása és finomítása a gyakorlás lényeges eleme és célja.

Kyudo: mozgásfolyamatok

A lövés ceremóniaszerű lefolyása során válik világossá, milyen képességeket kell a lövésznek magával hoznia: „A kyudoka letérdel, üdvözli a célt és a hosszú kimonóujjakat a bal vállára dobja. Feláll, határozott lépésekkel a lövésvonalra hátrál, ott ismét letérdel, az íjhoz fordul és elhelyezi az első nyilat. Lassan feláll, elhelyezi lábait és ellenőrzi testtartását. Ekkor megragadja a húrt, majd az íjat, magasan a feje fölé emeli, majd visszaengedve a test középmagasságáig felhúzza az íjat, míg a nyíl a jobb arcánál van. A teste mozdulatlan lesz, a lelke nyugodt. Kilélegezve növeli testi erejét a maximumra, mielőtt kioldja a lövést…” – írja Eugen Herrigel (1884–1955), aki 1926-tól 1929-ig Japánban tanított, és ott tanulta meg a kyudót is. Legismertebb műve: Zen az íjászat művészetében.

Legnagyobb célok: Shin, Zen, Bi

Shin (igazság), Zen (jóság) és Bi (nemesség) – ezek a japán nyíllövészet legnagyobb értékei. A zen szellemében fogant kyudóban szembetűnő a nyugalom, a koncentráció és a derű, amellyel a mesterek végrehajtják a lövésgyakorlatokat. Az izomerő a kyudónál másodrendű kérdés – a finom mozgáskoordináció sokkal fontosabb. Aki elkezdi a japán íjászatot, sokat tanul saját magáról is. Ha pl. nem találjuk el a célt, megkérdezzük magunktól, miért maradt el a koncentráció, mi oldhatja tulajdonképpen a görcsöket Az ember megtanulja kikapcsolni a gondokat és félelmeket, és csak a lényegesre koncentrálni. Az ismétlés és a finomítás jó iskola arra, hogy a nehéz hétköznapi szituációkat nyugodtan kezeljük.

A kyudo nem tanulható meg egyedül, tapasztalt mesterre van szükség, aki megtanítja az igényes technikát és állandó útbaigazítást ad. (Útmutatások nélkül nagy a sérülésveszély.) A gyakorlás révén az egész testet szimmetrikusan eddzük, különösen a hátat. A gyakorlatok pozitív hatással vannak a testtartásra, az egyensúlyra és a mozgáskoordinációra.

(Németből fordította: Koncz László)