Gondolt arra, hogy miért buknak le mindig a festményhamisítók, az aláírás-hamisítók? Mert nincs két egyforma ember. Az ikrek is megkülönböztethetők egymástól, ők is csak hasonlítanak egymásra. Más hangját se tudjuk tökéletesen utánozni, s a plasztikai sebészeknek se sikerül olyanra műteni a pácienseiket, hogy pont olyanok legyenek, mint pl. a vágyott hírességek, akinek a bőrébe akarnak bújni a páciensek.

A belső tulajdonságaink, gondolataink, izomzatunk, izomtónusaink, viselkedésünk, íróeszköz-választásunk, tollfogásunk mind-mind eltérő. Amikor utánozunk – akár festést, akár írást, vagy bármi mást –, az már „nem a miénk, nem belőlünk születik”, nem lehet „eredeti”. Nincsenek meg bennünk azok az emóciók, gondolatok, amelyek az első mű születésekor a készítőjében munkálkodtak. Sőt! Valamilyen indulat, erős érzés, vágy tör fel az emberben, hiszen fontos célja van a hamisítással, valamilyen előnyt próbál kovácsolni a hazugsággal. Például végrendeletet hamisít. De ha fenyeget, zsarol, vagy névtelenül feljelent, akkor már a saját írását próbálja elváltoztatni, hogy ne legyen felismerhető. Ezt azonban hamar fel lehet ismerni., hiszen ha „kéznél van” az illető, elég íratni vele pár sort, s össze lehet hasonlítani a vizsgálandó dokumentumokkal.

A hamisító igyekszik elnyomni magában az egyéni sajátosságokat, szorosan arra koncentrál, hogy nagyon pontosan másoljon. Ezért a vonalvezetése bizonytalan lesz, szokatlan helyeken lép fel vonalmegszakítás, toldás, vastagítás, javítás, egyenetlen lesz az írássebesség, a dőlési szög ingadozni fog, a befejezésben is hibát vét. Elsieti a véget vagy éppen lassan fejez be, mert örül, hogy vége a munkának. Szeretné már mihamarabb összevetni a két alkotást, ellenőrizni, hogy mennyire lett „jó” a munkája.

Még avatatlan szem is gyakran észreveszi a más által készült írásokat. Ügyesen kell megfelelő íróeszközt, papírt választani, de gyakran ezt se kell megtenni, mert csupán aláírást kell „másolni” pl. gépelt papírra. (Itt már nincs túl sok jelentősége a tollválasztásnak.) De a nagyító nem hazudhat, s az írásszakértő sem!

Képeknél sem más a helyzet. Itt „régi” képkeretet, vásznat is kell varázsolni. A megfelelő festékek, ecsetek beszerzése sem lehet egyszerű, és mintából sincs túl sok a világban, amit „megérne” újrafesteni! Hibázni nem nagyon lehet, mert túl sok festékréteg már nagyon gyanús. Az ecsetkezelésnek, irányoknak meg kell egyezni. S nagyon-nagyon jó festőnek kell lenni a hamisítónak! Ha a két ember írásának kötési alapformái teljesen megegyeznek, s festői képességük is hasonló szinten áll, akkor nagy valószínűséggel kiváló minőségű kép születik. Viszont, ha a kötési alapformáik különbözőek, meg se érdemes próbálkozni az utánzással, mert meglepően silány munkák születhetnek. Még a hamisító is meglepődik próbálkozásán, hiszen olyat alkot, aminél még gyerekkori próbálkozásai is művészi színvonalúnak számítanak. Meg se meri mutatni a „megrendelőnek” a munkáját.

A nem igazán művelt és szenvedélyes műértő otthonában számtalan utánzott kép lóghat a falon manapság is. Ezeknek a munkáknak is van azonban értékük. Művészemberek csodálatosan „át tudják venni egy másik társuk hullámhosszát”, igazán szép festmények születnek.

Megemlítenék még egy másfajta hamisítást, mellyel munkám során eddig egyszer találkoztam. Álláshirdetésre érkezett kérésre kézírásos önéletrajz, mely teljes mértékben „értékelhetetlen” volt grafológiai szempontból. Illetve mégis csak…

Az illető tudott valamit a grafológiáról, ezért teljesen bezárkózott, elzárkózott minden információ közlésétől magáról – mindezt „fejben” tette –, de ez kivetült. Tehát valami nagy „takargatni valója” volt, amit nem kívánt közölni. De egy oktatási intézményben, gyermekek között vajon dolgozhat-e ilyen „kiismerhetetlen” álláskereső-jelölt?! Ezzel a viselkedésévével kizárta magát a pedagógus állás betöltéséből. Bár én más helyen se alkalmaznám szívesen. Mégis jobb egy őszinte, tettét megbánó, „eltévedt” ember. Egy olyan, akinél kiszámítható a viselkedés, reakció, esetleg egyből kizárható néhány foglalkozás, amit „jobb, ha nem tölt be”.

Tehát bármit, bármikor, bármilyen céllal hamisítunk, előbb-utóbb lebukunk!

Szép Györgyi
grafológus, igazságügyi szakértő
szepgyorgyi70@freemail.hu