Október végén arról szóltak a híradások, hogy 2014-től kötelezővé teszik a két éven aluli gyermekeknek a pneumococcus elleni oltást. Eddig ez választható, ajánlott védőoltás volt, és a hivatalos közlések szerint a csecsemők kb. 95%-a meg is kapta. Ez számomra elég hihetetlen, mert a kollégákkal beszélgetve, egyiküknek sincs a praxisában ekkora átoltottság.

Néhány nappal az újév előtt mi, oltó orvosok még nem tudtuk, milyen lesz az új oltási rend, kinek kell kötelezően ezt a védőoltást beadni, nem tudjuk, hogy csak az eztán született csecsemőkre vonatkozik-e a törvény, vagy valamennyi két éven alulira.

Igaz, ez a hír 2011-ben is elhangzott az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetőjétől, de nem lett belőle semmi, a főorvos tévesen volt informálva, amint az később kiderült. Ez a téves információ akkor arra volt jó, hogy néhány gyermekorvos kollégám szülői beleegyezés nélkül kezdte adni a pneumococcus oltást, azt a tévhitet keltve a szülőben, hogy a gyermeke kötelező oltást kap. Bár az ügy kipattant, következménye nem lett. Visszatérve az októberi hírre: természetesen megszólaltak a kétkedők is, akik már így is túloltottnak érzik a gyermekeiket, és válaszolt erre a szakma is. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete közleményben üdvözölte a döntést, leírva, hogy „a pneumococcus (Streptococcus pneumoniae) okozta fertőzés jelenleg is évente gyermekek millióinak haláláért felelős” – ami igaz, de pontosítanék: „Becslések szerint a pneumococcus baktérium világszerte körülbelül egymillió, 5 évesnél fiatalabb gyermek halálát okozta 2005-ben. A halálesetek többsége a fejlődő országokban következett be.” (Pneumococcus fertőzések, Sherman J. Alter MD és Leslie Plotnick, MD, Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 2009. október)

Ugyanebben az egyesületi közleményben olvashatjuk a választható pneumococcus oltás bevezetésének pozitív hatását, idézem: „Az eredmények minden kétséget kizáróan igazolják a védőoltás kedvező hatását: látványosan csökkent a pneumococcus agyhártyagyulladások száma mind az oltott, két éven aluli korosztályban, mind az idősebb korcsoportokban”. Ez is igaz lehet, de megint csak pontosítanék. Magyarországon a pneumococcus oltást 2008-ban kezdték rendszeresen alkalmazni a gyermekeknél. A hivatalos adatok az Epinfo-ból megismerhetők (Az Országos Epidemiológiai Központ honlapja – a szerk.). Ezek szerint 2007-ben 57, 2008-ban 65, 2009-ben 49, 2010-ben 48, míg 2011-ben 62 megbetegedés volt. Hogy ez mennyire látványos, mindenki maga döntse el.

Ugyanakkor nem találkoztam tiltakozással azon hirdetés miatt, mely a televízióban heteken át volt látható, félelemmel manipulálva a szülőket, „Tüdőgyulladás, fülgyulladás, agyhártyagyulladás? Védje gyermekét oltással”. Pontosan kiírva az oltás nevét, miközben tudjuk, a vényköteles gyógyszerek nevét nem szabad a médiában hirdetni, ez törvényellenes. A szülők félelemmel való manipulálása pedig tisztességtelen.

Szeretném hangsúlyozni, nem a járványokat megfékező védőoltások ellen szólok, hanem a dezinformáció ellen, az ellen, hogy sem minket gyermekorvosokat, sem a szülőket nem tekintik nagykorúnak, és csak részinformációkat osztanak meg velünk.

Példa erre, hogy sem az illetékesek médiában való megszólalásában, sem a nekünk tartott továbbképzéseken nem sok szó esik például az ún. shiftről, ami azt jelenti, hogy a betegséget okozó típusok között váltás következik be a védőoltások bevezetésekor. „A PCV7-tel (régebbi típusú pneumococcus elleni oltás – a szerk.) oltott gyermekeknél ritkábbak a vakcinában szereplő szerotípusok által előidézett fertőzések, míg az egyéb szerotípusok okozta fertőzések gyakorisága nőtt”. (Pneumococcus fertőzések – Sherman J. Alter, MD és Leslie Plotnick, MD, Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 2009. október).

Közérthetőbben: amint visszaszorítjuk a kórokozó egyik típusát, támad, erősödik a másik. Örvendetes az előző, de jelen van az utóbbi változás is. Ezt igenis tudniuk kell a szülőknek is, nem ringathatjuk abban a tévhitben őket, hogy gyermekük teljes mértékben védetté vált az agyhártyagyulladás ellen.

A hiteles tájékoztatás mindennél fontosabb kellene hogy legyen.

Ehhez viszont szükséges, hogy beszéljük meg – az oltások tagadhatatlan előnye mellett – a valós és vélhető mellékhatásokat, következményeket, vagy ezek eshetőségeit. Ne fordulhasson elő, hogy egy csecsemő, aki az oltást követő 3. napon súlyos epilepsziás rohamokkal kórházba kerül, ahol nagyon alaposan kivizsgálják, 8 oldalas zárójelentést kap, de nem szerepel a kórelőzményben a néhány napja megkapott védőoltások ténye. Természetesen nem az oltás és az epilepszia közötti kapcsolat felvetését várom el a kórháztól, csak az oltás tényének a rögzítését, hiszen a gyermek két hónapos korában (egy napon) mintegy húsz kórokozó ellen kapott védőoltást.

Ne söpörjük a szőnyeg alá azt a tényt sem, hogy a gyermekkori diabétesz egyre fiatalabb korra tevődik, hogy a gyermekkori autoimmun mozgásszervi betegségek száma nő, hogy a Crohn-betegség egyre fiatalabb korban és egyre nagyobb számban jelentkezik. Mindezek okát kutatni kellene, és nem lenne szabad kizárni a védőoltások szerepét sem, hiszen azok igenis beavatkoznak az immunrendszerbe, mert ha nem így lenne, minek oltanánk…

A bejelentett OKNE-ek (oltást követő nemkívánatos esemény) száma oly csekély, hogy álbiztonságba ringatja a szakembereket. Nincsenek nagyszámú adatok arról, mi is történik az gyerekekkel az oltásokat követően, pedig ez egyetlen jól összeállított, kétéves korig vezetett kérdőívvel átláthatóvá válna. Egy-két év alatt olyan hatalmas adatbázisra lehetne szert tenni, ami nagyon sok kérdésre választ adhatna.

Ezek ismeretében, szakmai szempontból objektíven lehetne mérlegelni, dönteni, és nem utolsósorban a szülőket tájékoztatni az oltások előtt. Jelenleg egy házi gyermekorvos szinte csak egy „végrehajtó szerv”, aki a rendeleteket betartja, és jelenti a tevékenységét.

Végezetül idézek még egy mondatot a HGYE közleményéből: „Közös felelősségünk tehát, hogy segítsük növelni a védőoltásokkal kapcsolatos ismereteket és javítani egészségügyi kultúránkat”. Ezzel maximálisan egyetértve szeretném, ha ez az ismeretterjesztés nem egyoldalú lenne, és a felelősség egy minden lehetőséget figyelembe vevő, helyes döntésen alapulna.

Utóirat:
1. Mint alapellátó gyermekorvosnak a praxisomba tartozó gyermekek kötelező védőoltással való átoltottsága az országos átlagnak megfelelő.
2. Nem tartozom azon kollégák közé, akik okirathamisítás segítségével „oltanak”.
3. Nem a védőoltások létjogosultságát vonom kétségbe, hanem azok megfontoltabb alkalmazását szorgalmazom, beleértve a teljes körű tájékoztatást, az elfogulatlan tényfeltárást.

Dr. Sebő Zsuzsanna
házi gyermekorvos, Pomáz
Tanácsadás

A szerző megjegyzése 2 hónappal cikke megjelenése után:
Fenti írásom publikálása óta számos olvasói levelet kaptam. Ezekben a szülők leírják, hogy gyermekük szülői beleegyezés nélkül kapta meg ezt az oltást. Több olyan jelzés is érkezett, hogy a háziorvos (tévesen) arról tájékoztatta a szülőt: kötelezővé vált ez a védőoltás.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a pneumococcus oltás jelenleg még a választható oltások közé tartozik, így a szülő joga kérni vagy elutasítani azt. A korrekt tájékoztatás, a szülők jogainak ismertetése elengedhetetlen a jó orvos–beteg kapcsolatban, és elengedhetetlen az olyan felelős döntés esetében, mint egy védőoltás felvétele.