Az izsóp 20-70 cm magasra növő cserje a mentafélék családjából, amely eredetileg Délnyugat-Ázsiában és a mediterrán országokban volt őshonos. A középkorban ez a fűszer megtalálta az utat a német kolostorkertekbe, és mára meghonosodott az ország száraz déli lejtőin és dombjain. Elnevezése valószínűleg az arab nyelvből származik, jelentése „szent növény”.

Júliustól kezdve az izsóp szárán csigákban többnyire kék, ritkán fehér vagy rózsaszín virágok nyílnak. Az egy hónapos virágzás alatt a növény a kertekben méhcsalogató, a pillangók is gyakran látogatják. Mint a legtöbb mediterrán növény, az izsóp is szereti a laza, kissé száraz, meszes talajt és a napsütést. Megfelelő helyen erős növekedésnek indul, és eléri az egy méter magasságot is. Téli védelmet csak nagyon hideg télen igényel. Mivel véd a csigák, hernyók és levéltetvek ellen, szívesen ültetik a kertek széleire.

Illóolajával vigyázzunk!

Az izsóp néhány illóolajat (pinokamfon, pinén, kamfén) és marrubint tartalmaz. A mentához, rozmaringhoz és zsályához hasonlóan van benne tannin és keserű anyagok is, ezek adják az izsóp keserű mellékízét, emellett összehúzó és antioxidáns hatásuk van.

Sok szakértő elutasítja az izsóp orvosi használatát, hiszen ez a hatás nem bizonyított, ráadásul az izsópolaj használata néhány esetben görcsöket okoz. Használatát ezért nem ajánlják korlátlanul.

Az izsóp közismerten jó köhögéscsillapító, vizelethajtó és étvágygerjesztő hatású, de alkalmazzák izzadáscsökkentőként is. Toroköblögető szerként rekedtség, fogíny- és torokgyulladás kezelésére használják.

Az izsóp, mint konyhai fűszernövény

Az izsóp keskeny, lándzsa alakú leveleit konyhai használatra a teljes tenyészidőszak alatt frissen lehet szedni. Szárítva sokkal kevesebb az aromája. A friss levelek fűszeres illatúak, segítik az emésztést, ezért ezt a növényt gyakran használják zsíros húsok fűszerezésére. Burgonya- és bablevesek, borjú- és csirkehús, saláták, fűszeres sajt és szószok is ízesíthetők vele.

(Németből fordította: Koncz László)