Nézzük meg, milyen gyógynövény terem a lábunk mellett a földön, hajoljunk le érte, és okosan használjuk fel! Ha a csillagokat is segítségül hívjuk, még jobb eséllyel indulunk. Lehet ebben hinni, lehet hitetlennek lenni, megpróbálni azonban érdemes!
Nyílt tér
Készítsünk otthon arcpakolást!
Nem kell feltétlenül kozmetikushoz mennünk ahhoz, hogy kipróbálhassunk egy-két nyugtató és revitalizáló maszkot. Arcbőrünk újra tele lehet élettel és energiával, ápoljuk tehát pakolással! Készítsük el a nekünk leginkább megfelelő kozmetikumot otthon, mi magunk!
Valósággá válhat a férfi fogamzásgátló
Ötven évvel ezelőtt a fogamzásgátló tabletta forradalmi újítást hozott a születésszabályozásban: lerombolta a nemek közti korlátokat, és végre irányítást adott a nőknek a saját sorsuk alakítása felett. Azóta is tartja magát a felfogás, hogy a fogamzásgátlás a nők feladata – már csak azért is, mert egyszerűbb a havi egy petesejtre befolyást gyakorolni, mint a naponta termelődő több millió spermiumra.
Generációkon át károsítanak a környezeti mérgek
Az élőlények DNS-e nem változik, de egy vegyület megváltoztatja azt a módot, ahogyan a gének ki- és bekapcsolnak, vagyis epigenetikus hatást idéz elő, mondja Michael Skinner, a Washingtoni Állami Egyetem molekuláris biológusa. A környezetet mérgező vegyületek nem csak az érintett élőlényre vannak negatív hatással, de három generáción át érintik az utódait is…
Tavaszváró koszorú
Ideje, hogy a téli ajtódíszt valami újra cseréljük, hiszen a tél végén, a jó idő közeledtével már igencsak sürgetnénk a tavasz érkezését. Ha odakint még nem is mindig tapasztaljuk, az otthonunkba azért már behozhatjuk a frissességet, a tavaszt. Ehhez nem is lesz másra szükségünk, mint egy hungarocell karikára, zöld krepp-papírra, színes papírokra (én teatasakokat használtam), némi drótra és pár szem gyöngyre.
Az altatók növelik a halál kockázatát
A közönséges altatókkal, nyugtatókkal sokan élnek: 2010-ben az Egyesült Államokban minden tíz-tizenöt emberből egy szedett altatót, írja a British Medical Journal. Az altató változatos hatóanyagú lehet: benzodiazepine, mint a temazepam, vagy nem-benzodiazepine, mint a zolpidem, eszopiclone, zaleplon, aztán barbiturátok és szedáló antihisztaminok.
A rozmaring illóolaja serkenti az agyműködést
A rozmaring (Rosmarinus officinalis) egy a sokféle tradicionális gyógynövényünk közül, de még most sem tudjuk pontosan, hogyan befolyásolja az emberi viselkedést. Nem új keletű hatásról lehet szó, hiszen Horatius egyik ódája szerint rozmaringgal és mirtusszal koszorúzták a házi istenek szobrait, és már idősebb Plinius is gyógyító növényként ír a rozmaringról.
A géneken múlik, ki akarja megmászni a Kilimandzsárót
Összesen hat gén határozza meg, hogy valaki rosszul lesz-e a szédítő magasságban. Mivel ez egy teszttel 95 százalékos valószínűséggel kimutatható, a hadsereg is hasznát vehetné, hogy a megfelelő embereket küldje ilyen típusú bevetésekre. Az első ilyen tesztet 2010-ben végezte Robert Roach a Coloradói Egyetem laboratóriumában. 28 önkéntest helyezett egy olyan cellába, amelyben a nagy magasságokhoz hasonló körülményeket hozott létre. Ahogy előre számított rá, a résztvevők fele lett rosszul a szobában, míg a másik fele semmi tünetet nem mutatott.
Látásjavítás ingázással
Szemünk egészsége és látásunk megőrizhető, javítható – állította dr. Bates a XIX. század elején. Az eredeti, általa írt dokumentumok szemelvényeinek hiteles közreadását most először itt, nálunk olvashatják. Szemtréner tanácsadónk, Vén Péter sokszor említi Bates munkásságát, nézzük, mit hasznosíthatunk belőle. A szemtréninget ugyan nem ismeri el a hivatalos orvostudomány, azok azonban, akik visszanyerték az éleslátást, szemük egészségét, mást mondanak…
A piercingek veszélyei
A piercingek viszonylag biztonságosnak számítanak, a leggyakoribb komplikációk, a különféle bakteriális fertőzések mégis a testékszereknek körülbelül 20 százalékánál jelentkeznek. derült ki a tanulmányból. A többi gyakrabban előforduló egészségügyi komplikáció az allergia, a vérveszteség, a hegesedés, valamint az MRI-, röntgen-, vagy ultrahangos vizsgálatok során fellépő interferencia.