Átlagosan 7-8 órát alszunk naponta, átalusszuk az életünk körülbelül egyharmadát. Ez az idő jól használható lenne más dolgokra, de alvás nélkül fáradtnak és levertnek éreznénk magunkat. De miért kell egyáltalán aludni? Ez a kérdés a mai napig nem tisztázott, csak az egyértelmű, hogy az alvás létfontosságú – nemcsak az embernek, hanem az állatok számára is.
A mozgás szeretete öröklődik
A génjeink a felelősek azért, hogy a szabadidőt az edzőteremben vagy a fotelben hátradőlve szeretjük-e tölteni. Az emberek többsége számára a megnövekedett dopaminszintnek köszönhetően mentális kielégüléssel jár a testedzés. A dopamin az örömérzetért felelős agyi vegyület, melynek szerepe van érzelmek, a motiváció és a mentális jólét kialakulásában.
Nem biztos, hogy erős, ha nagy az izma!
Rengetegen foglalkoznak azzal a testépítők körében, hogy minél nagyobb és látványosabb izomzatot építsenek maguknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül erősek is lesznek. Nem a nagy izmok határozzák meg, hogy valaki mennyire erős – derül ki a University of Mississippi friss kutatásából, amelyben negyven testépítőt vizsgáltak hónapokon keresztül.
Kelkáposzta – újra divatos szuperzöldség
A kelkáposzta korábban a szegények étele volt, ma egészséges volta miatt újra felfedezték, helyet kapott a magas gasztronómiában is. Káposzta-rokonaihoz hasonlóan vitaminokban gazdag, sokoldalú felhasználhatósága miatt nagyra értékelik a vegetáriánusok is. A kelkáposztát a kezdők is könnyen elkészíthetik. Fontos, hogy helyben terem, tehát frissen készíthető!
Az ételek csomagolása becsapós lehet
A világos csomagolásban lévő élelmiszerről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egészségesebb, a sötétről azt hisszük, hogy kevésbé. Ugyanakkor az egészségesnek hitt ételekről ösztönösen feltételezzük, hogy kevésbé ízletesek. Így aztán nem csoda, ha a gyártók szívesen játszanak megérzéseinkkel, amikor csomagolást terveznek egy-egy termékükhöz.
Borderline – egyensúlyozás az élet mezsgyéjén
A borderline szindróma olyan személyiségzavar, amelyet erős érzelmi instabilitás és impulzivitás jellemez. A betegség rendkívül változatos, kezdve a depressziótól, a drog-, alkohol-, vagy szexuális függőségen át az erős identitásproblémákig és az öngyilkosságig. Magyarul határeseti személyiségzavarnak nevezik, kezelése költséges és időigényes.
Cukorbetegség: tartsuk szem előtt!
Magyarországon kimagaslóan nagy a vakok számaránya, és az esetek többségében nem a jól ismert szemészeti problémák, hanem a cukorbetegség áll a háttérben. Csak Magyarországon évente 1000 cukorbeteg veszíti el látását, nem véletlen tehát, hogy az idei, november 14-ei Diabétesz Világnap nemzetközi témája is a cukorbetegség szemészeti szövődményei.
Akár betegre is aggódhatjuk magunkat
Akik folyamatosan a szívük egészségi állapota miatt aggódnak, azok nagyobb eséllyel szenvednek el életük során valódi szívrohamot, mint kevésbé nyugtalan embertársaik – ezt állítja egy norvég tanulmány. A felmérés ideje alatt érdekes módon a szívproblémák kétszer olyan gyakran fordultak elő azoknál, akik az „aggodalmaskodó” csoportba tartoztak.
Amit (talán) nem tudunk a ciklusról
Tudjuk-e valójában, mi az a menstruáció előtti folyás vagy a pecsételés, illetve hogy miért is görcsöl a hasunk? Túl gyakran természetesnek vesszük az üzeneteket, melyeket testünk küld nekünk. A ciklus kezdete egybeesik a megtermékenyítetlen petesejt kibocsátásával, ami együtt jár a vérzéssel, és amit a méhnyálkahártya szövetének leválása okoz.
Hasznos ételkombinációk
Vannak bizonyos ételek, amelyeket célszerű társítani egymással. A méz és a tej például kimondottan jó barátok, de előnyösen hat együtt a zöld tea és a citrom, a joghurt és a banán, a kurkuma és a fekete bors is, a paradicsomot pedig érdemes olívaolajjal együtt enni. Egyes ételek segítenek abban is, hogy a tápanyagok jobban felszívódjanak.