Noha eddig is tudtuk, hogy az ólommérgezés csökkenti a gyerekek IQ-ját, kevés információnk volt arról, hogy hogyan hat az elem a viselkedésükre és az érzelmi egészségükre. Egy friss kutatás szerint már a vér viszonylag alacsony ólomtartalma is viselkedési problémákhoz és érzelmi zavarokhoz vezethet – olvashatjuk a JAMA Pediatrics című szaklap friss számában.
Tabletták, kapszulák és drazsék
A félreértés éppolyan régi, mint amilyen bizarr: egy beteg a gyógyszertárban azt szeretné megtudni, hogy mennyi vizet engedjen a fürdőkádba, ugyanis a tablettákat meleg vízben kell bevennie… A gyógyszerek bevételének módja gyakran valóban döntő, fontos a sikeres használatukhoz, hatásukhoz. Mindig olvassuk el a szedésre vonatkozó tájékoztatót!
Már heti három szénsavas üdítő is megnöveli az emlőrák kockázatát
A québeci Laval Egyetem legújabb kutatása szerint a heti háromnál több cukrozott szénsavas üdítőitalt fogyasztó nőkre az emlőrák fokozott kockázata leselkedhet. A kutatásból az derült ki, hogy minél több cukrozott üdítőitalt fogyasztottak a vizsgált nők, annál nagyobb volt emlőjük sűrűsége, ami a daganat egyik közismert kockázati tényezője.
Arany tej – az elixír, amely megváltoztathatja az életet
Az arany tej rendkívüli hatású, az esti órákban fogyasztható csodálatos ital. A recept fő összetevője a kurkuma, annak is aktív hatóanyaga, a kurkumin nevű polifenol, amelynek több mint 150-féle gyógyhatást tulajdonítanak. Ha a kurkumát fekete borssal együtt fogyasztjuk, a borsban található piperin 1000-szeresére növeli a kurkumin hasznosulását.
A mediterrán étrend előnyei gyerekeknek
A perifériás artéria betegség és a 2-es típusú diabétesz kockázatának csökkentése mellett az egészséges mediterrán étrend számtalan más megbetegedés megelőzésében is segíthet. A kutatók most azzal bővítették az előnyök listáját, hogy kimutatták, a mediterrán étrenden élő gyermekek kisebb valószínűséggel válnak túlsúlyossá vagy elhízottá, mint társaik.
A legrémisztőbb radioaktív kockázatok Európában
Időzített bomba ketyeg a Földközi-tengerben, Wales területén üzemel az „európai Fukushima erőmű”, és létezik egy spanyol falu, amelyre atombomba hullott. Európa sosem hallott radioaktív kockázatai ránk is hatással lehetnek! Ezek azonban vélhetően csak a jéghely csúcsát képezik, az igazi időzített (atom)bombák az egykori Szovjetunió területén ketyeghetnek.
Az ízlelőbimbók határozzák meg a várható élettartamot?
Amerikai kutatók legfrissebb kutatási eredményei szerint az ízlelőbimbók szerepet játszhatnak a várható élettartam alakulásában – legalábbis az ecetmuslicák esetében. Nemrég két vizsgálat is bizonyította, hogy az ételek ízlelésének képessége – függetlenül az elfogyasztott mennyiségtől – növelheti vagy csökkentheti az ecetmuslicák várható élettartamát.
Irritábilis vastagbél: segíthetünk?
Eltérő erősségű hasfájás, felfújódás, gyakori székelési inger, hasmenés vagy székrekedés? Ezek a tünetek általában ételfogyasztás után, járás közben vagy stressz hatására jelentkeznek? Ha mindez igaz Önre, akkor valószínűleg irritábilis bél szindrómában szenved. Ez a betegség napjainkban a lakosság közel 20%-át érinti, és a betegek mintegy 80%-a nő.
A csirke mosása növeli a fertőzésveszélyt
A brit Food Standards Agency (FSA, Élelmiszer Szabványügyi Hivatal) 4500 ember részvételével készített internetes felmérése azt mutatta, hogy az emberek 44%-a sütés előtt mindig megmossa a csirkehúst, pedig e folyamat során a szétspriccelő vízcseppekkel a Campylobacter baktérium a kézre, a ruhára, valamint a konyhai munkafelületre is átterjedhet.
A 2-es típusú cukorbetegeknek a repceolaj a legjobb választás
Dr. David Jenkins munkatársaival olyan 2-es típusú betegek csoportjait hasonlította össze, akik repceolajjal készült kenyeret tartalmazó alacsony glikémiás indexű, vagy teljes kiőrlésű kenyeret tartalmazó alacsony glikémiás indexű étrenden éltek. A kutatók szerint a repceolaj a legegészségesebb választás a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek számára.