Sokkal nehezebben birkóznak meg az élet kihívásaival azok, akiknek kisebb a szociális hátterük, mivel a barátok és a támogató család hiányában csökkenhet az egyén önbecsülése – állítja Kent Harber, a Rutgers Egyetem pszichológus professzora. A magányosabb emberek a pszichológus szerint ráadásul sokkal nehezebbnek is látják a feladatokat, vagy valótlanul becsülik meg a nehézségeket.
A túl sok jó rossz – avagy 7 halálos bűn az egészség ellen
Torkosság, kapzsiság, harag, hiúság, érzékiség, lustaság és féltékenység – ezeket tekintik az egészség elleni hét főbűnnek. Valószínűleg mindenki megfigyelte már magán e tulajdonságok egyikét-másikát. Óvatosnak kell lennünk, hogy a negatív tulajdonságok ne kerüljenek túlsúlyba, mert ezek éppen az egészségünkre hatnak negatívan. Lássuk, hogyan!
Miért vállalnak később gyermeket a nők?
Kirsty Budds pszichológuskutató, a Huddersfield Egyetem PhD hallgatója a késői anyaság témakörét járta körül legutóbbi tanulmányában, és arra a következtetésre jutott, hogy azok, akik a harmincas éveik végére vagy a negyvenes éveik elejére halasztják a gyermekvállalást, nem feltétlenül önszántukból döntenek így.
A szép bőr ősszel
A bőrünk feszül és viszket, a sípcsontunkon hámlik, a hajunk elektromossággal feltöltve az égnek áll – minden évben ugyanaz! Nyár végén sokan panaszkodnak bőr-és hajproblémák miatt. Kint csökken a hőmérséklet, a szobában megy a fűtés és meleg, de száraz levegőt ad. Mindez csupa stressz a bőrünknek. A napban szegényebb időszak a legalkalmasabb arra, hogy a nemkívánatos nyári emlékeinket, pl. a pigmentfoltokat elhalványítsuk. A speciális fehérítő krémek csökkentik a melanin festékanyag képződését, és javítják a bőrsejtek megújulását. Így lesz az arcszín újra egyenletesebb és bizonyíthatóan fiatalabb és vonzóbb.
Növelheti a cukorbetegségre való hajlamot a hasi zsírréteg
A legújabb kutatási adatok tanúsága szerint az inzulin-rezisztens és jelentős hasi zsírmennyiséggel élő túlsúlyos felnőttek esetében sokkal nagyobb a diabétesz kialakulásának esélye a többi túlsúlyoshoz képest. A kutatásban több mint 700, 30 és 65 év közötti túlsúlyos önkéntes vett részt, akiknek a vizsgálatok kezdetén nem voltak szív- és érrendszeri betegségeik és cukorbetegségben sem szenvedtek. A kutatás 7 éve alatt a megfigyelt páciensek 11,5 százalékánál alakult ki diabétesz.
Lássuk meg, hogy minden mozog!
Szemünk egészsége és látásunk megőrizhető, javítható – állította dr. Bates a XIX. század elején. Az eredeti, általa írt dokumentumok szemelvényeinek hiteles közreadását most először itt, nálunk olvashatják. Szemtréner tanácsadónk, Vén Péter sokszor említi Bates munkásságát, nézzük, mit hasznosíthatunk belőle. A szemtréninget ugyan nem ismeri el a hivatalos orvostudomány, azok azonban, akik visszanyerték az éleslátást, szemük egészségét, mást mondanak…
Bálint-szindróma: ép a szeme, mégsem lát rendesen
Egy csendes csütörtök délután egy 68 éves chicagói hölgy arra ébredt a szunyókálásból, hogy valami nagyon nem stimmel. A Loyola Egyetem Kórházának lapja számolt be a ritka és elképesztő neurológiai zavarról. A Bálint-szindrómában szenvedő betegek nem képesek érzékelni azt, amit látnak. A Neurology szeptemberi számában megjelent cikk részletesen leírta két beteg emberfeletti küzdelmét, szerzői Jose Biller, Murray Flaster és Jason Cuomo voltak. Biller és Flaster neurológusok, Cuomo pedig negyedéves orvostanhallgató.
Szemtorna – a színtévesztés objektíve javítása látástréninggel
A színlátás – leginkább a zöld és piros – zavara általában férfiaknál. Kialakulásának oka ismeretlen, de Dr. Bates szerint itt is egyszerű látásproblémáról van szó, amit mentális feszültség okoz. Magam is csak ilyen esetekkel találkoztam. Javítása, teljes gyógyítása csak látástréninggel lehetséges. Tüneti kezelése különleges szemüvegekkel betanulható.
Szemtorna – A képzelet akár a gyengénlátást is fejleszti
A látástréning kortól függetlenül minden szemproblémát objektíve javít, gyógyít. A látásra hat, ami visszahat a szemre, a testre. A látásproblémát főleg mentális stressz okozza, aminek oldása minden esetben lehetséges. A látást a képzelet és az emlékezés pontossága adja, ettől függ a szemgolyó dioptriája és nem fordítva.
Fejfájás fájdalomcsillapítótól?
A fájdalomcsillapító, ha túl gyakran szedik, komoly fejfájást képes okozni. Az ilyen fejfájás tünetei nem különböznek más, komoly fejfájástól, legfeljebb abban, hogy ez megelőzhető lenne – mondják a kutatók, akik elsőként dolgoztak ki irányelveket a fejfájás kezelésére. Az Egyesült Királyságban milliónál is több ember teljesen elkerülhetné a komoly fejfájást, azt, amelyet a fájdalomcsillapítók okoznak.