Károsítja a spermiumokat a túl sok zsír

Egy új kutatás szerint a telített zsírokban gazdag étrend károsan hat a spermaszámra. Ha tehát valaki apaságra készül, jobban teszi, ha lemond a reggeli szalonnás tojásrántottáról. Az egyes étrendek és a férfi termékenység összefüggését vizsgáló eddig legnagyobb szabású tanulmányból az derült ki, hogy a telített zsírokban gazdag étrenden élő férfiak esetében a legalacsonyabba spermaszám és a sperma minősége. A jótékony zsírokat, köztük omega-3 zsírsavakat nagy mennyiségben fogyasztó férfiakban viszont jobb a sperma minősége.

Mikroorganizmusokban „fürdünk”

Ha bárki van jelen a szobában, az 37 millió baktériummal többet jelent a szoba levegőjében – méghozzá óránként. Ezeknek a baktériumoknak a nagy része ott is marad, felkavarva a padlóról, mi pedig szinte elmerülünk ebben a levegőben. A legfőbb baktériumforrás padló pora, azt lélegezzük be. Mikrobiális levesben élünk, aminek egy jelentős részét a saját mikroorganizmusaink adják – mondják a Yale Egyetem kutatói.

A falánksággén miatt eszünk akkor is, ha már tele vagyunk

A karcsúság titka teljes egészében a génekben rejtőzhet. A tudósok úgy vélik, felfedezték a falánkságért felelős gént, mely miatt az agy nem kapja meg azt az információt, hogy az illető már eleget evett. Egerekkel végzett kísérletek során kimutatták, hogy egyetlen gén mutációja képes tönkretenni a szervezetben zajló kommunikációt, ami csillapíthatatlan étvágyhoz és gyors hízáshoz vezet.

Mitől fájhat a fejünk?

Egy 8 éves kislány anyukája kérte a segítségemet 2 hónappal ezelőtt. Gyermekének rendszeresen jelentkező fejfájása volt, amely fájdalomcsillapítók hatására sem szűnt meg. Az orvosi vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak, nem találtak okot a fájdalomra. Ez után következett a neurológia, a nevelési tanácsadó, majd a kislány hosszabb ideig pszichológushoz is járt.

Hasfájás és ekcéma kisgyereknél

Személyes tanácsadás után mindig azt kérem, hogy e-mailben jelezzenek vissza a változásokról. Egy soproni anyuka is így tett, aki korábban az egyik kisfiát hozta el hozzám. Így írt a tapasztaltakról: „Egy hete kezdtük a teljes változtatást, amit mondtál (azaz Vironal, 2×1 csepp és Cytovital a gyerek fürdővizébe), és már a régi ekcémás folt nyomai is eltűntek a kis testéről! Fantasztikus! Ja, és azóta nem fáj a gyomra evés közben, sőt többet és jóízűen eszik. Végre! Szívből köszönöm Neked!”

Kardiológiai kockázatot jelezhet felálláskor a szédülés

Ha felálláskor hirtelen leesik a vérnyomásunk, amitől szédülni kezdünk, a szívelégtelenség megnövekedett kockázatának lehetünk kitéve. Az orvosi szaknyelvben ortosztatikus hipotenzió néven ismert állapotban szenvedő kutatási alanyokban 54 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki szívelégtelenség, mint azokban a résztvevőkben, akiknek felálláskor nem esett le a vérnyomásuk. A kockázat 34 százalékra mérséklődött, amikor a kutatók kiszűrték azokat, akik magas vérnyomásban is szenvedtek.

Értsük a babát!

Minden kisbaba úgy jön a világra, hogy ösztönös, tökéletes jelzőrendszere működik, sőt, már a várandósság hónapjai alatt képes jelzéseket küldeni. A szüleivel – az elején legfőképp édesanyjával – úgy alakul ki a megfelelő kommunikációs kapcsolat, ha az anya érzékenysége lehetővé teszi a baba jelzéseinek felismerését, megismerését és gyorsan, minél hamarabb reagál, válaszol.

Jobb tanulók lesznek az igény szerint táplált csecsemők

Friss kutatások szerint, az igény szerint táplált csecsemők később magasabb IQ-val fognak rendelkezni, és jobban teljesítenek az iskolai tanulmányaik során is. Az Essex és az Oxford Egyetem szakemberei három különböző csoportot vetettek össze, az egyikbe azok az anyák tartoztak, akik időre etették gyermeküket, a másikba azok, akik szintén ezt tervezték, de nem tudták megvalósítani, a harmadikba pedig azok, akik igény szerint adtak enni gyermeküknek, amikor az jelezte, hogy éhes.

Fürdősó receptek a test és a lélek kényeztetésére

Egy fáradt nap után bizony sokszor vágyunk kényeztetésre. Engedjük tele a kádat forró vízzel és tegyünk bele egy keveset a saját készítésű fürdősónkból. A hozzávalók olcsók és könnyen beszerezhetők, a frissítő, nyugtató hatás és a vegyszermentesség garantált! Az ajánlott mennyiség egy kád vízhez egy fél csészényi mennyiség.

Miért jó, ha néha elkalandoznak a gondolataink?

Az elménk folyamatosan „vándorol”, vagyis gondolataink – függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk –, az idő egy részében más dolgokon járnak. Emlékszik például arra, hogy mit evett pár napja ebédre, vagy arra, hogy reggel lekapcsolta-e a villanyt a fürdőben? Nem meglepő, ha nem rémlenek az ilyen részletek, hiszen közben sok más dolog is leköthette a figyelmünket, ráadásul lekapcsolni a villanyt alapvetően automatikus folyamat.