Újabb gyógyszerbotrány körvonalazódik Amerikában

A korábbi évek gyógyszerbotrányai után egy újabb szerről, ezúttal egy antibiotikumról derült ki, hogy mellékhatásai miatt fokozott körültekintés szükséges a felírásakor, illetve a szedésekor. Mivel a Ketek márkanevet viselő, 2004-ben piacra dobott antibiotikum alkalmazása nyomán többször is súlyos májproblémákat jeleztek, és néhány haláleset is bekövetkezett, az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerhivatal (FDA) kötelezte a gyártó Sanofi-Aventis céget, helyezzen el vastag betűs figyelmeztetést a gyógyszer dobozán.

A jó, a rossz, meg a csúf

„Az én írásom jó, olvasható, de nem szép. Az enyém meg egyenesen csúf. Ó, az enyém pedig nem csak csúf, de még a helyesírásom is rossz, engem biztos kiszuperálna a grafológus…” Valóban, mennyit számítanak az ilyen szempontok a kézírás értékeléskor? Erre a kérdésre válaszol cikkében grafológus szakértőnk.

A nyári étkezés allergiás veszélyei

A legnagyobb kánikulában gyakran megesik, hogy a vízre mint szomjoltóra már rá se bírunk nézni, ilyenkor frissítőink lehetnek a lehűtött gyümölcsök is. Persze ne együnk össze válogatás nélkül mindenfélét, mert aki hajlamos az allergiára, igencsak pórul járhat. Meglepő lehet talán, de vannak olyan – idényüknél fogva tipikusan nyári – gyümölcsök, melyek elfogyasztása igen heves allergiás reakciókat válthat ki az arra érzékenyeknél. Cikkünkben a Budai Allergiaközpont szakorvosa, prof. Nékám Kristóf allergológus, klinikai immunológus adja közre a nyári étkezéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Vipassana meditáció – nyílt levél a szerkesztőhöz

A testen át gyógyíthatod a lelket, a lelken át gyógyíthatod a testet – valahogy így írja Oscar Wilde, aki nyilván maga is valami ősi bölcsességet foglalt össze, netán idézett. Kedves Gábor! Te, aki a testen keresztül a lelket is gyógyítod, nyilván magad is jól tudod, hogy a dolog fordítva szintúgy működik, s mint gyógyításra született ember, mindegynek tartod a „hogyant”, ha üdvös a törekvés s jó az eredmény. Jómagam egy évvel ezelőtt komoly tudati műtéten estem át. Önként, és szándékom szerint nem is valami baj gyógyítására, hanem mert a – mindig idézőjeles – „véletlen” az utamba hozta a Buddha módszerét: a VIPASSANÁT.

Nemzetközi tanulmányok: minden harmadik kezelési hiba elkerülhető lenne

A fenti szám Németországra is érvényes, mondja a 2005-ben alapított „betegbiztonság akciószövetség”. A kiértékelés előzménye 151 tanulmány volt 25 országból, amelyek megállapításokat tartalmaztak a nem kívánt események, károsodások és majdnem bekövetkezett károsodások gyakoriságáról az egészségügyi ellátásban. A tanulmányokat 1995 és 2005 között végezték, 57 származik az USA-ból, 12 Ausztráliából, 11 Franciaországból. Németország a közös munkához 7 tanulmánnyal járult hozzá.

Szendi Gábor: A sómítosz

Az orvostudomány telis-tele van mítoszokkal. Talán az egyik legnagyobb mítosz, amiben hisznek, hogy az orvoslás tudomány. Nemrég a British Medical Journal tudományos szerkesztői összeállították ajánlásaikat korunk 60 „legnépszerűbb” betegségéről, és ebben azt állították, hogy a legtöbb esetben a „nem kezelés” a legjobb kezelés. Más elemzések arra mutattak rá, hogy korábban hatásosnak vélt kezelések ma már bizonyítottan hatástalanok, de amíg hatásosnak vélték őket, addig működtek. Számos placeboműtétet kreált az orvostudomány története, amikor téves feltevésekre alapozott műtéti technikákkal egészen addig sikeres gyógyulásokat lehetett elérni, amíg ki nem derült, hogy az egész csak tévedés.

Mit vigyünk magunkkal – homeopátiás úti patika (2.)

A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Múlt heti cikkünkben az utazási betegséggel, a nap- és hőártalmakkal, a hasmenéssel és a hányással foglalkoztunk, mostani írásunk témája pedig a szemgyulladás, a rovarcsípések, a sérülések és a láz kezelése homeopátiával. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.

Tangata Manu – avagy mese a madáremberről

Amerikai kutatók szerint lehet, hogy az úgynevezett halálközeli élmények – a saját test fölötti lebegés, a fehér fény látása, a megbékélés érzete – az agy ébrenléti rendszerének szabályozási zavarával vannak összefüggésben. Ha az alvás és az ébrenlét határának szabályozásában zavar áll be, az alvás REM-fázisa (Rapid Eye Movement = gyors szemmozgások angol kifejezés rövidítése) megjelenhet éber állapotban is. Ez azzal járhat, hogy például valaki felébred, de képtelen megmozdulni, hirtelen elgyengül a lába, vagy közvetlenül elalvás előtt vagy ébredés után hallucinál.

A méhnyakrák megelőzésére is hatékony a gumióvszer

A nem kívánt terhesség megelőzése, a AIDS és a nemi betegségek elleni védekezés eszközeként jól ismert és széles körben alkalmazott a kondom. Egy most zárult kutatásból kiderült: a gumióvszer emellett alkalmas arra is, hogy jelentős mértékben csökkentse a nők fertőződésének kockázatát a humán papilloma vírussal (HPV), amelyet az orvosok többféle rákbetegség, elsősorban a méhnyakrák fő felelősének tartanak.

Mit vigyünk magunkkal – homeopátiás úti patika (1.)

A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Ilyenek: utazási betegség, nap- és hőártalmak, hasmenés, hányás, láz, szemgyulladás, rovarcsípés, sérülés, lázcsillapítás. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.