Az időszámításunk előtti évszázadokig nyúlik vissza a kelta horoszkóp eredete. A kelták az időszámításunk előtti V. században már egész Európát, egészen a Duna partvidékéig meghódították. Az államalapítás elmaradt, de az állandó törzsi viszályok nem. Papok és druidák irányították a vallási és kulturális életet, s különböző megfigyeléseik alapján hozták létre azt a kalendáriumot, melyben először jegyezték le a „fa jegyeken” alapuló horoszkópot. Sorozatunkban előbb visszatérünk az általánosan érvényes tudnivalókra, majd folytatjuk és be is fejezzük az egyes fa jegyek ismertetését. Ezúttal a repkény, a nád és a bodza kerül sorra.
Génmódosított rizst fejlesztettek ki Japánban
Egy japán kutatócsoport olyan rizsfajtát állított elő, amelytől azt várják, hogy enyhíti az allergiások tüneteit. Erről a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban számoltak be 2005 novemberében. A kutatócsoport nevében nyilatkozó Fumio Takaiwa kijelentette, hogy elsősorban a szénanáthával bajlódó milliókon szeretnének segíteni.
Gyermekeink és a média
Életem legboldogabb 12 évét kaptam azzal, hogy nem néztünk televíziót! Soha olyan ingergazdag életszakaszom nem volt, mint abban az időben, amikor magunk találtuk ki az esti mesét, amikor a „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” és a „jóéjtpusziiiiíííí” nélkül dideregtem volna a takaróm alatt – állítja apányi korban lévő fiam. – A világért se fosztanám meg önmagamtól a gyerekemet, márpedig a közös élmények pótlékaival igen sok szülő ezt teszi – vallja.
Márciustól tesztelik az okos egészségügyi kártyát
Jön az elektronikus egészségügyi kártya! A márciusban induló tesztelésbe három határ menti megye – Győr, Vas, Zala – két-három körzetének mintegy 20 ezer lakosát vonják be. Eközben befejeződött az elektronikus egészségügyi kártyák kiosztása Ausztriában – jelentették be egy bécsi sajtóértekezleten. A kártya csak a tulajdonos személyi adatait tárolja, de segítségével egy országos számítógépes hálózatra kapcsolódva bármely orvos pillanatok alatt le tudja hívni a korábbi kórtörténeteket, leleteket, a páciens laboreredményeit, sőt azt is, hogy mikor melyik orvos kezelte, s milyen eredménnyel a beteget, mikor milyen gyógyszert írtak fel neki, s azt mikor és melyik patikában váltotta ki.
Sok gyermek feleslegesen kap antibiotikumot
Az Egyesült Államokban évek óta győzködik a gyermekorvosokat arról, hogy a korábbi gyakorlathoz képest ritkábban írjanak fel antibiotikumot. Ennek ellenére még mindig gyakran előfordul, hogy a piciknek akkor is antibiotikumot rendelnek, ha arra nincs szükség. A legkirívóbb esetek a torokgyulladások kapcsán fordulnak elő, mert az orvosok akkor is ilyen gyógyszert írnak fel, ha nem biztosak benne, hogy Streptococcus okozta fertőzésről van szó. Pedig a gyermekgyógyászat szakmai irányelvei szerint az orvosnak antibiotikum-rendelés előtt egy egyszerű és olcsó teszttel meg kellene győződnie arról, jelen van-e a Streptococcus torokban.
Az áram nem csak akkor veszélyes, amikor ráz…
Ahogy arról a Sun Sentinel című lap 2005. október 2-ai száma tájékoztatott, az Amerikai Egyesült Államokban a bíróság kártérítést ítélt meg egy kaliforniai hölgynek, akinek az agyában bizonyítottan a mobiltelefon sugárzása miatt jelentek meg tumorok. Néhány hónappal korábban, Olaszországban megbüntették a Vatikánt a felelőtlenül kiépített „antennaerdő” miatt, mely megsokszorozta a leukémiás megbetegedéseket a környező lakosság körében.
Dohányzó gyermekek: a mozi hatása
Egy amerikai kutatás szerint a moziban, a filmekben látott minták jelentik a fő ösztönzést a gyermekek számára ahhoz, hogy rágyújtsanak. Most első alkalommal vizsgálták a 10-14 éves gyermekek dohányzási szokásait, illetve azok összefüggését különböző tényezőkkel, így a mozifilmek hatásával is. Az eredményekről a Pediatrics című szakfolyóirat számolt be 2005 novemberében. „A gyermekeket a dohányzás képeivel bombázzák” – mondta Thomas Glynn, az Amerikai Rák Társaság (ACS) tudományos igazgatója.
Kelta fahoroszkóp (5.)
Az időszámításunk előtti évszázadokig nyúlik vissza a kelta horoszkóp eredete. A kelták az időszámításunk előtti V. században már egész Európát, egészen a Duna partvidékéig meghódították. Az államalapítás elmaradt, de az állandó törzsi viszályok nem. Papok és druidák irányították a vallási és kulturális életet, s különböző megfigyeléseik alapján hozták létre azt a kalendáriumot, melyben először jegyezték le a „fa jegyeken” alapuló horoszkópot. Sorozatunkban előbb visszatérünk az általánosan érvényes tudnivalókra, majd folytatjuk az egyes fa jegyek ismertetését. Ezúttal a mogyoró és a szőlő kerül sorra.
Az első arcátültetés visszhangja
2005. november végén egy francia orvoscsoport új fejezetet nyitott a transzplantáció történetében: Amiens város klinikáján végrehajtotta az első arcátültetést. A páciens arcának csak egy részét állították helyre, a műtét szakmai szempontból mégis fordulópontnak tekinthető. Az öngyilkosságot megkísérlő nő arcának egy darabját saját labrador kutyája harapta ki, hogy felébressze gazdáját gyógyszeres álmából. A baleset utáni fél évben a 38 éves asszony részletes tájékoztatást kapott a műtétről. Nagy visszhangot és vitát váltott ki az első arctranszplantáció. Az alábbiakban ismertetjük az érveket és ellenérveket, no meg bemutatjuk, miről is van szó.
A vak szem javulása – a látásjavítás sikertörténetei (5.)
A látástréning komolyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szemorvos dolgozta ki immár 100 éve, és ma is legalább olyan hatékony, mint a múlt század elején. Sajnos az igazi titkaival csak kevesen vannak tisztában, a mai orvoslás hivatalosan nem ismeri el, és a könyvek is inkább valami másról beszélnek, mint a valódi, az eredeti tiszta forrásról. Az is igaz, hogy az egészséges nézési szokásokat manapság nehezebb fenntartani, mint akárcsak 30 évvel ezelőtt. A komputer, a kontaktüveg vagy a televízió feltalálása óta a merev, egészségtelen nézési szokásokat sokkal hamarabb „megtanuljuk”, mint dr. Bates New York-i szemorvos idejében (1860-1931). Alább egy döbbenetes sikertörténetet adok közre, ezúttal a vak szem működéséről.