Tanácsadóink
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A kérdés
Tisztelt Doktornő!több kérdésem is lenne.. Először is, Ön szerint működik a kineziológia? Kisfiam alvásgondjai miatt találtam rá, elsősorban a "diapozitív stresszoldás" nevű ágára és úgy éreztem ez megoldás lehet az alvásproblémáinkra. Volt 1 igen kemény stresszes időszak a terhességem elején, aztán a közepén pár nap kórház, mert majdnem beindult a szülés (pedig akkor már két hete otthon pihiztem), végül két héttel korábban született meg, igaz nagyon könnyen és gyorsan. Nem kaptam meg szülés után szopizni, elvitték arra hivatkozva, hogy meg kell figyelni. Csak 12 óra múlva hozták. Igen sírós baba volt, az első két hónapot ölben töltötte. Éjjel eleinte 4 óránként kelt, majd ez rövid idő alatt két órára csökkent, így hamar az ágyamban kötött ki, mert másképp nem bírtam az éjszakázást. Most már 10 hónapos és még mindig kel 4-5 alkalommal, még úgy is, hogy velem alszik (eleinte a kiságyban, de az éjféli kelés után már kiveszem, hogy ne kelljen kimászkálnom hozzá) Ahhoz, hogy visszaaludjon szopi, víz, vagy tápszer kell. Cumi nem kell. Én ezt már sehogy sem tartom normálisnak. Vagy az? Végül arra gondoltam az egész a magzati korban/ szülés alatt-után átélt traumák miatt lehet... Voltunk is egy alkalommal, de utánna mégis elgondolkoztam, és lemondtam a többi kezelést. Könnyű úgy megtalálni, hogy melyik terhességi hónapban volt gond, ha előtte kikérdezik az embert... Aztán olvastam, hogy végzik ezt lábfejen, gerincen, alkaron, a trapézizmon... Felnőtt embernél egy jó pszichológiai érzékkel megáldott kineziológus még tud is segíteni, Megtalálják a korábbi traumákat és átbeszélik, de egy 10 hónaposnál?? Szóval Önnek mi a véleménye erről? És ha a kineziológiáról esetleg nincsenek így ismeretei vagy nem szeretne véleményt formálni, mi a véleménye erről az alvásproblémáról?
A tanácsadó válasza
Kedves Anyuka!
Alapvetően teljesen normális, ha egy 10 hónapos gyermek többször is ébred éjszaka! Ennek evolúciós okai vannak, emellett az idegrendszer éretlensége, ami nem teszi lehetővé az egyedüli visszaalvást, segítségre van szüksége hozzá. A legjobb, amit Ön tehetett, hogy ezt a segítséget megadta neki! Az együttalvás, szoptatás megadja azt, hogy minél gyorsabban válaszolhassunk a jelzésre és ne kelljen állandóan sétálgatni az éjszaka közepén.
Szóval a hullámzó intenzitással jelentkező éjjeli ébredések MINDEN ELŐZMÉNY NÉLKÜLl is fellépnek és normálisnak tekintendők! Pláne, ha megnyugtatható a gyermek és nem valamiféle betegségből adódó, fájdalmas sírásra utaló jelek vannak. A szoros testközelség igénye még jó ideig természetes a gyermek részéről! :-)
A kineziológia- véleményem szerint- jó szakemberrel megfelelő segítség lehet traumák oldásában, de valóban nagyon körültekintően kell választani ehhez szakértőt. Nem tudom, Ön hogy áll a felsorolt tapasztalásokhoz, amiket átéltek a várandósság alatt és szülés után. Érdemes feldolgozni ezeket az érzéseket, ha vannak Önben, akár bűntudat, szomorúság, bármi.
Kívánom, hogy továbbra is legyen gyermekével ilyen válaszkész, az együttalvás és szoptatás nagyon jó megoldás, amire Ön ráérzett!:-)
Ha van még kérdése, állok rendelkezésére!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A kérdés
Kedves Doktorno !kerem segitsen ! !! 2 gyermekem van , egy 2 eves -4 honapos kisfiam es egy 5 honapos kislanyom . A kislanyom szuletesevel kezdodtek nallunk a problemak .Amiota a korhazbol haza jottunk a fiam szinte teljesen elutasit , a helyzet az hol javul hol romlik, de ennyire rossz mint eddig meg sosem volt . Az edesanyam nagyon sokat van velunk , mivel a fiam annyira egy aktiv kis orokmozgo gyerek hogy nagyon elkel a segitseg ( nem alszik el egyedul , delben is melle kell bujni mert maskepp sirva ebred , nagyon keveset alszik) a pici pedig egyelore csak kizarolag szopizik , ha pedig egyedul vagyunk nem hagyja hogy nyugodtan egyen a picur . Tehat egyelore a nagyi jelelete ugyerzem elengedhetetlen . De viszont kb egy honapja olyanja lett a fiamnak hogy szamara legfontosabb a nagyi lett . Ha baja van , ha nyugos , ha faj valami , ha almos csak nagyi , nagyi , meg a ferjem is hatterbe szorul . Elso perctol kezdve probalok minel tobb idot csak vele tolteni, el szoktunk menni csak 2esben is ide oda , maramennyire 2 szoptatas koze befer ... de mindhiaba , ugy erzem ha holnaptol nem lennek melette azt sem venne eszre . Amig a pici megszuletett kizarolag szinte csak en voltam mellete , en voltam a mindene es o pedig nekem , 16 honapig szoptattam . Miota ez a helyzet all fent neha ugy erzem hogy beleorulok , nagyon hianyzik a ragaszkodasa , az olelese , a kozelsege , nem tudom mit tegyek ! Valtozni fog ez magatol vagy mi tevo lehetnek !???Segitseget nagyon nagyon megkoszonom !Sella Krisztina
A tanácsadó válasza
Kedves Krisztina!
Gratulálok a két csodás gyerkőchöz!
Teljesen megértem, hogy csalódott, aggódik. Higgye el, az 5 hónap, amióta megszületett a kislánya, nem olyan sok idő! Teljesen normális, ha még Ön sem "dolgozta fel" a változásokat és még nem alakult ki az "új család képe". Főleg úgy, hogy folyamatosan minden változásban van. Épp megszoknának egy új helyzetet, szituációt és jön a következő változás, hisz egyik nap sem ugyanolyan, mint a másik. Ez az új helyzet mindenkinek megterhelő és nehéz amellett, hogy egy csodálatos dolog a pici lány érkezése! És ebbe a változásba jön a kisfia dackorszaka is. Kora alapján épp benne lehet már- ez egyénlieg eltérő, kinél hogyan zajlik, de valamilyen formában megjelenik. Miből gondolja, hogy elutasítja Önt kisfia? Hogy viselkedik?
Ennyi idősen teljesen normális, hogy nem tud egyedül elaludni, stb.
Amit levele alapján érzek, az a következő:
1./ kisfia valószínűleg éli a "trónfosztottság" állapotát, ami normális jelenség, ha születik egy tesó
2./ Önnek bűntudata van(?) és aggódik nagyfiáért, ezért kisfia megnyilvánulásait hajlamos bizonyítéknak tekinteni arra, hogy Ön elhanyagolja őt és már rossz anya lett
3./ a bűntudatot és az aggodalmat kompenzálva szeretne egy minél tökéletesebb légkört, életet biztosítani- ami bizonyos fok után lehetetlen
Javítson ki, ha félreértettem, ezek az érzések hívódtak elő belőlem a sorai alapján.
Egy új gyermek születése alapjaiban megváltoztat mindent. A megszokott, bejáratott dolgok nem biztos, hogy a következő gyereknél is működnek, újakat kell létrehozni, alkalmazkodni kell minden családtagnak, meg kell ismerni az új gyermek személyiségét, hozzá is alkalmazkodni, tehát egy nagyon akítv, felfedező folyamatról van szó. Ez minden szereplőtől kíván valamit, ami néha fárasztó, megterhelő, stb. Azt gondolom, Önnek nagyon stabil kapcsolata van a fiával, most is maximálisan próbál rá figyelni, és ez így van rendjén. De az is rendjén van, hogy a figyelme megoszlik, hiszen újabb, teljesértékű emberrel lettek többen a lakásban! És az is rendjén van, ha időnként valaki kiborul az új helyt súlya alatt.
Mindenkinek jog van elfáradni, "kiakadni", rosszkedvűnek lenni, morcoskodni, stb. Ezek a jogok ugyanúgy megilletik a szülőt, mint a gyerekeket. és hogy ez miben-hogyan nyilvánul meg, teljesen egyedi!
Próbálja megvizsgálni magában, hogy a segítséget miért kéri, mit okoz ez Önben? Pl. fellélegzem, kifújom magam; vagy Féltékeny leszek, megint nem én adom meg neki, amit szeretne,; és még sok variáció létezik.
Talán könnyebbé teszi a napokat, ha belátja, hogy bizony Ön is elfáradhat és megzavarodhat a helyzettől, és nem tud- mert nem kell- 100%-osan teljesíteni! A kisfia nyelvén pedig nyugodtan beavathatja őt is az érzéseibe, a gyerekek nagyon értékelik az őszinteséget! És édesanyjával is érdemes elbeszélgetni ezekről az érzésekről és ha szükség van határkijelölésre, tegye meg azt is! Fontos letisztázni magában, hogy miért nem érzi magát elég kompetens anyának? Mit vár el saját magától, ez mennyiben teljesíthető és reális? Miért szorul segítségre? Úgy érzi, hogy felvett egy szerepet, ami abból áll, hogy Ön kevés már a fiához és más vette át a szerető anya szerepét?
Higgye el, nem tudnak eltűnni és semmissé válni a gondoskodó évek hatásai!! A kisfia most is ugyanúgy tudja, hogy Önre lehet számítani és biztosra veszem, hogy nagyon szereti Önt!
Ezek az érzések azt tükrözik, hogy Ön mit gondol saját magáról és az ön félelmeit mutatják, ezekkel érdemes foglalkozni! Összességében nagyon jó, ha van egy szupernagyi, a nagyik mindig is másféle szerepet töltenek be a gyerekek életében, mint a szülő, de ez így normális! Ha Önt zavarja, hogy sokat vannak együtt, gondolja át, milyen lenne, ha kevesebbettsegítene édesanyja, és beszéljenek erről! Fontos, hogy egy segítő úgy legyen az anya mellett, ahogy azt ő szeretné. Ezért kell jól kijelölni határokat!
Szóval, szerintem egy-két őszinte beszélgetés a társsal, édesanyjával, gyermekével és saját bensője átvizsgálása, bűntudat, félelmek felismerése, feldolgozása nagyot lendíthet s közben figyelje meg gyermekei jó pillanatait, mikor boldogok, direkt keresse azokat a jeleket, mikor kisfia megmutatja, hogy szereti Önt! Még listát is készíthet arról minden este, aznap miért volt büszke magára, mint anya! Ez lehet, hogy az elején nehezebben megy, de egyre könnyebb lesz és ez ráviheti arra, hogy saját jó oldalait, erősségeit is észre vegye!
Az igyekezete, hogy ne tegyen kárt fia lelkében, ne menjen annak rovására, hogy minőségi időt töltsenek együtt, pl. a két szopi közt!
Az, hogy egy gyermek ölelkezős volt és aztán nem annyira az, nem jelenti, hogy már nem szereti édesanyját! Mindenkinek, a kicsi gyerkekenek is vannak olyan napjai, időszakai, mikor nem kívánják annyira a szorosságot, nincs kedvük hozzá vagy épp próbálhgatja az eltávolodást, hogy aztán annál édesebb legyen a "visszatalálás"! :-) Szóval ezt a jleneséget ne használja arra való bizonyítéknak, hogy Ön rossz anya, hanem próbálja fiát külön személyiségként nézni, és a kistesó érkezését próbálja nézni az ő szemével is! Ne azért akarjon minél több időt velel enni, hogy bebizonyítsa a fejében élő "vád" ellenkezőjét! Ön nagyon jó úton jár, próbálkozik, felfedezi az új közös utat, ne engedje lveszni magát a közben felmerülő ijesztő érzések közt, hanem engedje áramolni magában. Ha jön egy ilyen gondolat, vegye észre, de ne ragadjon bele, engedje is tovább.
Ha több kérdése is lenne, írjon még bátran, és szívesen olvasnám levelét kis idő elteltével, mi változott, hogy vannak!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A kérdés
Kedves tanácsadó!Köszönöm gyors válaszát!Igen friss még a gyász ,6 hete halt meg apukám aki nagyon közel állt hozzám.A háziorvosom azért tanácsolta a gyerekvállalást,hogy talán így könnyebben fel dolgoznám a történteket.Meg mellesleg imádom a pici gyerekeket.Igaz hogy aggodó típus vagyok,pici dolgok is fel tudnak dühíteni.Nagymamám is ilyen ,lehet ezt a természet örökölni? .Egyébként sok orvosi kivizsgáláson voltam már de hálistennek ,komoly betegségem nincs. Mint írtam néha depressziós vagyok ,ja és van gerincferdülésem.Nem értem azt a válaszát,hogy végezzek gyász munkát.Köszönöm és mit tanácsol?Üdv:Hákné
A tanácsadó válasza
Kedves Hákné!
Ha MOST várandós is volna, attól még az érzett fájdalma valós és természetes Apukája elvesztése miatt és egy új élet érkezésével nem válik 'meg nem történté' és nem is kell azzá tenni ezt a hatalmas veszteséget!
A gyászmunka azt jelenti, hogy teret enged a fájdalmának, átéli azt és szépen, a saját maga tempójában feldolgozza a traumát (akár szakszerű segítséggel, akár baráti, házastársi segítséggel). A gyásznak különböző szakaszai vannak, és egy gyászmunkával ezek a szakaszok megélhetők, ami fontos. A feldolgozáshoz igazából nincsen szükség semmi "külső" tényezőre, mert ez a fájdalom mindent elsöprő és uralkodó ilyenkor, amit jó esetben nem nyom el semmi.
A dühös-típusság, aggódósság lehet szerzett, vagy veleszületett dolog is.
Ha voltak már depressziós állapotai, akkor a gyász szintén előhozhat egy ilyet- teljesen jogosan.
Azt nem mondhatom meg Önnek, hogy mikor vállaljanak még egy babát, ez teljesen az Önök döntése, de érdemes átgondolni a folyamatokat, amik Önben zajlanak és elképzelni, melyik folyamat mit is jelent, hisz az egyik folyamat, amiben benne van, az egy lezárás, egy élet végetérése, a másik, amiben majd benne lesz/vágyik rá, egy új élet kezdete, egy új élet várása. Tehát egymással ellentétes folyamatok, amik ha egyszerre zajlanak, lehet, hogy egyik sem tud kiteljesedni teljesen?
Szívemből kívánom, hogy tudjon teret engedni a gyászának! Tudom, hogy ez mennyire nehéz most Önnek, talán picit segít őszinte együttérzésem!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A kérdés
Kedves pszihológus tanácsadó!Érdekelne a véleménye hogy 34 évesen bevállalható e még 3.terhesség.A háziorvosom tanácsolta.Sajnos állandó munkahelyem most szünik meg,a 2 gyermek már nem kicsi.Depresszióra hajlamos vagyok ,amit tudok magamon kezelni.Habár most kiújult,apukám halálával.Azt is szeretném kérdezni,hogy kóros állapot e ,hogy a lányomnál még nem jelentkezett a menzesz,már elmúlt 15 éves.Kószönettel:Hákné
A tanácsadó válasza
Kedves Hákné!
Elviekben csak a kora alapján szerintem nem jelenthető ki, hogy ne vállalhatna újabb terhességet. A kérdés inkább az, Ön miért bizonytalan ebben, miért szeretne még egy babát, van-e bármi orvosi akadálya a vállalásnak, a háziorvos miért tanácsolta, stb.? Mivel nem tudok semmilyen háttérről, csak a levele szolgál alapul, így nem tudok teljesen korrekt választ adni.
A depressziós állapotokat valóban jó "kezelni", és ha a gyász-élmény friss (fogadja őszinte részvétemet), akkor gyászmunkát is elvégezni- saját maga és (leendő?) magzata érdekében is.
A menzesz-kérdés inkább nőgyógyász kompetenciája, szakmailag nem tudok hozzászólni sajnos.
Személyes véleményem az, hogy a lányok eltérő ritmusban fejlődnek, egyáltalán nem biztos, hogy gond van, de ha Önt megnyugtatja- vagy tapasztalnak más aggasztónak tűnő jeleket is-, kérdezzen meg egy nőgyógyászt!
Ha van még kérdése, tegye fel nyugodtan, szívesen válaszolok rá!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A kérdés
Kedves Nóra!Megkaptam válaszát, és elgondolkodtam bizonyos helyzeteken. Alapjaiban véve a kapcsolatunk nem jó, de az alatt az egy-két nap alatt csak tovább romlott. Mára odáig jutottunk, hogy ha én kínálom, nem akarja elfogadni tőlem az ételt, sőt, ma már azt sem akarta engedni, hogy bepelenkázzam.(Ehhez hozzátartozik, hogy ugyanazt az ételt, ugyanabban az időpontban megeszi, amint más adja neki oda.) A napjaim gyakorlatilag a gyerek köré összpontosulnak, a saját és családom igényeit háttérbe szorítva. Gondolok itt a házimunkára, személyes igényeimre, stb. Már ott tartunk, hogy nem jutok el a zuhanyzóig sem, mint más normális ember. Egy zuhanyzás számomra már egy hatalmas kikapcsolódás is egyben. Jóformán állandóan ölben van, ha nem, akkor is ott kell legyek vele, különben hisztériázik. (Ha apa itthon van, nyugodtan elvan a gyerek, és játszik az ágyon, szőnyegen..., egyszóval egyedül lehet hagyni) Nem tudok elmosogatni sem, maximum úgy, ha mindig félbehagyogatom. Habár minden napot pozitívan kezdek, ezzel szemben van bennem feszültség az elmaradt házimunka miatt, bár nem magam miatt, anyósom miatt, illetve amiatt, a hogy a párom mikor sokall be a hatására. Amikor Hanna még kicsi volt, és mondtuk, hogy ne kapkodják ki a kiságyból, mert nem akarjuk elkapatni, megkaptam, hogy azért kapja az anyuka a "fizetését", hogy a gyerek mindig ölbe legyen, ha az az igénye. Később azért lettem megszólva, mert az állandó ölbe-baba miatt elmaradt a házimunka, és mi az, hogy nincs kaja, amire apa hazajön, és miért nem ragyog a ház, illetve mi az, hogy nem kelek fel hajnalba apának elemózsiát csomagolni.... Egyszóval a dühöm valóban létező dolog, ami anyósomra irányul. Kb. egy hete, hogy anyósommal csúnyán összevesztünk, méghozzá azon, mert kiakadtam, hogy engem nem szeret a gyerek. Ő ezt úgy értelmezte, sajnálom tőlük az unokájukat, és közölte, nem kell többet oda menni. Azóta is tombol bennem az ideg, de a lényeg, hogy hiába voltam akkor a gyerekre is dühös, a gyerek a kirohanásomat mosolygással és jókedvvel reagálta le, pedig esküszöm azt éreztem, fel fogok robbanni. Mintha a gyerek fordítva működne, mint a hangulatom. Amikor pozitívan, jókedvűen közeledek felé, dacol, "azértsem " állapotba kerül, nem kér belőlem, amikor viszont megharagszom és hátat fordítok neki, mosolyog rám, és igényelné, hogy foglalkozzam vele. Sajnos lehetőségem sincs arra, hogy szakemberhez vigyem a gyereket (vagy éppen magamat). De nem tudom mit tehetnék. Írta, hogy bizonyos kérdéseket négyszemközt tenne fel nekem. Az email címem: csuri74@gmail.comSegítségét előre is köszönöm!Tisztelettel: Mónika
A tanácsadó válasza
Kedves Mónika!
A négyszemközti kérdésfeltevést személyes beszélgetés alatt gondoltam célszerűnek, mert akkor jobban látszanának az Ön érzései, helyzetei. Kétségkívül nehéz helyzetben van, főleg, ha az együttlakás sem felhőtlen. Igen, sajnos egy nem támogató környezet meg tudja nehezíteni a hétköznapokat, főleg- még ha dühösek vagyunk is- nekik próbálunk megfelelni (hátha akkor békén hagynak, elismernek?) A másoknak való megfelelés rengeteg energiát emészt fel és semmi jóra nem vezet!
Hannára térve: a 7 hónapos kor a szeparációs szorongás időszaka is, mikor nem lehet a baba mellől elmozdulni sem szinte, mert állandó jelenlétet követel . Ez egy teljesen normális fejlődési szakasz és nem jelenti azt, hogy a baba el lett volna rontva, sőt! Az, hogy egy baba a kezdetektől sokat volt karban, teljesen helyénvaló, a hordozás is, tehát a szoros testkontaktus. Ennek igénye a babákban ingadozó, mikor többet akarnak a világból bekebelezni, kinéznek a szorosságból, mikor visszavágynak, visszabújnak. H Önt nem szeretné a kislánya (ilyet szinte elképzelni sem tudok!), nem reagálna ilyen intenzíven arra, hogy ha Ön elmegy mosogatni, vagy a fürdőszobába. Mert a leírása alapján a kislány ragaszkodik az Ön jelenlétéhez, különben sírásra fakad. Tehát igényli Önt! A leírás alapján bőven eljött az ideje annak, hogy férjével kidolgozzanak egy tervet, hogyan tudna időt fordítani saját magára! Akár heti egy alkalom torna, tánc, séta, amit Ön szeret. Ahhoz, hogy egy gyerekről megfelelően tudjunk gondoskodni, szükség van a személyes feltöltődésre is, egyáltalán nem elhanyagolható!
A családi konfliktusokat is jobb lenne mielőbb tisztázni, a szerepeket, határokat kijelölni, mert ez a jelenlegi állapot nem vezet sehová. Van olyan személy, akinek Ön ki tudná önteni a szívét? Aki meghallgatja, támogatja Önt? Egy jó kiadós beszélgetés is jól jöhet(ne).
A napirend átdolgozásával pedig talán juthat némi idő a házimunkára is, annyi, amennyi muszáj. Kisgyermekes, babás családban nem a házimunka általában a legfontosabb, főleg nem ebben a korszakban, amiben Hanna is van! beszéljék meg férjével, kinek mi a fontos, kinek milyen elképzelései vannak, ezekből mit lehet megvalósítani, mi a reális és mi nem, mennyi az Ön teherbíró képessége, és milyen segítséget szeretne igénybe venni akár a férjétől, kár más rokontól, baráttól. mert segítséget kérni néha muszáj!
Ehhez alapos átbeszélésre, és határozott döntésekre van szükség, de talán, ha tesz bizonyos lépéseket, érezni fogja, hogy van beleszólása a saját életébe és nem lesz ennyire dühös!
Hannáról pedig nyugodtan gondoskodjon nyugodt szívvel, higgye el, amit csinál, nem azért teszi, mert manipulálni akar vagy rossz szándékból, erre képtelen lenne, koránál fogva is! Ha Hanna nevet, lássa be, hogy néha tényleg nevetséges a helyzet, melyekben erőlködünk (ez természetesen nem minden helyzetre értendő)és próbáljon meg vele nevetni,( vagy sírni)! A lényeg, hogy érezze az érzelmeit bátran és kapcsolódjon ki, lazítson!!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra