Tanácsadóink

Dr. Kopócsi Andrea

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.
A kérdés

Tisztelt Dr. Kopócsi Andrea!Ha megengedi, két dologgal kapcsolatban szeretném kérni a tanácsát.A bal felső, első és második örlő foggyökeremen kb. másfél éve tartó gyulladás, ciszta található, mely kissé kitüremkedik. A fogam is eléggé érzékeny. Milyen homeopátiát szedhetek, milyen adagolásban?A másik kérdésem a 3 éves ivartalanított, lakásban tartott fiú cicámra vonatkozik. Egy éve sajnos kiesett a 3. emeleti ablakból, a betonra. Szilánkos törése volt. Akkor homeopátiával is kezeltem, úgy gondolom hatásosan. Már akkor is éreztem a jobb lábának, gerinchez történő becsatlakozásánál egy kisebb idegi remegést, mely kb. 10 cm szakaszon lefutott a gerinc oldalán. Kérdeztem az orvos, nem tudott válaszolni. Szerencsére nemsokára megszűnt ez a remegés, bár még egy alkalommal éreztem nála, hetekkel később. Azóta a baleset után, rá egy évre, most reggel újra éreztem. Amit furcsaságként észrevettem, hogy tegnap estétől folyamatosan rájár a fűre és kapkod a farka végéhez, mintha bolhás lenne, sokat nyalogatja. Nincs benne bolha. Kedves Doktornő, kérem szíves tanácsát, milyen homeopátiával kezelhetem Őt is és Magamat is.Üdvözlettel: Gabriella

A tanácsadó válasza

Kedves Gabriella!
Az első kérdésében nem érzem magam eléggé kompetensnek, így azt tanácsolom, forduljon egy homeopata fogorvoshoz, aki minden bizonnyal tájékozottabb, tapasztaltabb ilyen kérdésekben, mint én. Ha nem ismer ilyen fogorvost, szívesen ajánlom Önnek Dr. Papp Hubát http://www.harisfogaszat.hu/?q=node/5
A másik kérdésével kapcsolatban így látatlanban az ARNICA-t és a HYPERICUM-ot tudom ajánlani C30-as potenciában másnaponta felváltva, 4 héten át. Ha nincs lényeges javulás, akkor mindenképpen egyedileg kellene a cica számára megkeresni a legmegfelelőbb homeopátiás szereket, amihez már elengedhetetlen a személyes találkozás egy homeopata állatorvossal.
Ha további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon!
Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos (06 20 928 4425).

Allergia

A kérdés

Kedves Doktornő!Van egy másfél éves ivartalanított uszkár kutyám. Kb 2 hónapja kezdett el vakarózni. A füleit a pofáját, a hónalját ,hátát vakarja. Seb csak a fülében van egész pici, azt aloe géllel kezelem ha kell. A bőre szép, nem korpás, nem piros, Bolha nincs benne. Megcsináltattuk a 31-es panel allergia vizsgálatot, ami negatív lett. Szteroidokat nem szeretnék neki adatni,ezért fordultam Önhöz, hogy homeopátiával lehetne -e próbálkozni ilyen esetben? Van-e pozitív tapasztalat allergia területén? Válaszát várva köszönettel, tisztelettel: Judit

A tanácsadó válasza

Kedves Judit!
Leveléből hiányoltam néhány lényeges információt, ami közelebb vitt volna egy pontosabb válaszhoz (fiú vagy lány kutyusról van-e szó, mikor történt az ivartalanítása, ill. a "31-es panel allergia vizsgálat" ételféleségekre vagy pollenekre vonatkozott-e?). Ezen ismeretek hiányában a következőket tudom Önnek mondani:
Az allergia kezelése szelíd módszerekkel, - mint amilyen a homeopátia -, nagyon összetett feladat, és mindenképpen egyedi kezelést igényel. Igen sok tényezőt kell figyelembe venni ahhoz, hogy ténylegesen hatásos gyógymódban részesülhessen kis kedvence. Ehhez egy személyes találkozásra is szükség van, ahol a fizikális vizsgálat mellett lényeges, hogy megismerjem a kutyus pontos tüneteit, az előzményeket, a körülményeket, hogy mi javít, mi ront az állapotán, és a pszichés – lelki beállítottságát is. Nem utolsó sorban a fent említett hiányzó infókat is. Ezen információk segítségével fogom tudni a kutyus számára egyedileg összeállítani a legmegfelelőbb komplex kezelést a mielőbbi gyógyulása érdekében.
Ha további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon. (Tel.: 06 20 928 4425)
Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvencének!
Üdvözlettel: Andrea
Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos
36 (20) 928-4425
info@kimintvet.hu
www.kimintvet.hu

Bénult tengerimalac

A kérdés

Kedves Andrea!Egy ismerősöm gondoz egy mentett tengerimalacot, akit bedobtak egy óvoda területére. Bár az orvosok kül,- és belsérülési nyomot nem fedeztek fel rajta, mind a 4 lábára lebénult (gondolom a sokktól). Azóta kapott fizikoterápiát , és a gyógyúszás következtében az első két lábát már tudja használni, a jobb hátsó lába viszont azóta is bénán lóg. (a bal hátsó vízben mozog csak kicsit). Tud erre valamilyen homeopátiás terápiát javasolni, hogy a béna lábában is meginduljon a javulás? (szervi elváltozást nem találtak az orvosok) Köszönettel:Sz. Csilla

A tanácsadó válasza

Kedves Csilla!
Az ARNICA C30 és a HYPERICUM C30 homeopátiás szereket javaslom, mindkettőből hetente 1x kapjon a malacka, különböző napokon 6 héten át. Ha ezen idő alatt nem következik be javulás, akkor lehet, hogy visszafordíthatatlan sérülés következett be a végtag mozgatóidegeiben, ill. a tünetek pontosabb ismeretében egyéb szerekre is szükség lehet.
Ha további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon: 06 20 928 4425.
Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvencének!
Üdvözlettel: Andrea
Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos
36 (20) 928-4425
info@kimintvet.hu
www.kimintvet.hu

Malacka láza

A kérdés

"Malacka láza"Kedves Doktornő!Köszönöm szíves válaszát a fenti témában. A kevert homeopátiás vizet, csak 3x használtam, mivel nem hatott, és közben sikerült CH 9-es Belladonnát szerezni, már csak azt adtam. Köszönöm a fontos információkatt!!! Csak a vészhelyzet miatt próbálkoztam, sajnos nem értem el egyik orvosunkat sem. A kérdésem még az volna, hogy valóban igaz-e, hogy tengerimalacnak nem lehet lázgörcse? Köszönettel: Sz. Csilla

A tanácsadó válasza

Kedves Csilla!
A lázgörcs nem fajfüggő; a túlságosan magas testhőmérséklet kiváltotta görcsös állapot, és mint ilyen, bizony előfordulhat minden olyan egyednél, ahol magas láz áll fenn hosszabb ideig. Való igaz, hogy kisrágcsálók esetében elég ritkán figyelhető meg.
Üdvözlettel: Andrea

Malacka láza

A kérdés

Kedves Doktornő!Sajnos nem kaptam e-mailt arról, hogy 6.14-i kérdésemre válaszolt, ma véletlenül bukkantam a válaszára, amit utólag is nagyon köszönök! Tengerimalacomat 1 hónapja műtötték fog alatti tályoggal, amiből látszólag szépen felépült. Egyik napról a másikra belázasodott, és a lázát 3 nap alatt nem tudtuk levinni. (Az első nap pont nem voltam otthon, mivel olyan jó állapotban volt, hogy egyedül mertem már egész napra hagyni intéznivalók miatt), késő este csak azt észleltem, hogy alig-alig eszik) Az állatorvos másnap Melovem lázcsillapítót adott injekcióban (41 fokos láza volt), én mellé Belladonnát adtam homeopata orvosom tanácsára. Az állatorvosi kezelés után CH30-as potenciát kapott a malac 1x (mivel nem volt épp más otthon, a kislányomnál volt alacsonyabb potenciál tartalék gyógyszerként a nyaralása idejére), aznap sajnos épp nem értem el egyik homeopátiás orvosomat sem (valószínűleg szabadságon voltak), de be tudtam szerezni CH 15-öst, amiből reggel beadtam neki 1 szemet 1 szem Eniechea D6-al, plusz készítettem oldatban Belladonna C15-t, Silicea C30-al, Eniechea D6-al és Aconitum-C15-öt (mert úgy láttam a malacka fél, és a Belladonnára nem éreztem , hogy reagálna), amiből még 2x kapott, majd délután tudtam CH 9-es Belladonnát szerezni, amiből estig 1 ml vízben oldva 1-1 szemet 3x kapott késő estig (mivel a "kevert" oldat se hatott, és már nem félt), illetve hajnali 4-kor (végig virrasztottam mellette, mert jártányi ereje sem volt a láztól és mesterségesen kellett táplálni, a speciális Trovet táphoz egy kevés Silicea Süchler sót is adtam, mivel a szinte tökéletesen gyógyult sebe minimális gennyet tartalmazott még). Ennek ellenére a láza meg se mozdult szinte, így nemsokára vittem az állatorvoshoz, ahol ismét Melovint kapott, és infúziót (jó állapotban volt, az orvos meg is jegyezte, hogy az állapotához képest milyen gyönyörű a szőre, jó a külső állapota, inkább csak a hűtés miatt, mint mondta). Az állatorvosi kezelés ellenére kb. 3 óra múlva elpusztult. Rángógörcsök jöttek rá, ami kb. 3 perc alatt elvitte. Én lázgörcsnek véltem, de egy tengerimalac tenyésztő szerint ilyen nincs a malacoknál, hanem a tüdejébe mehetett folyadék (a reggeli vizsgálat szerint a szív, tüdő rendben volt). Én nagyon bíztam a malacomban, és hogy lemegy a láz, így nagyon váratlanul ért, hogy elment. Mit gondol miért nem hatott a Belladonna? 3 adag után már kellett volna hatnia. Sűrűbben kellett volna adnom? A malacka teste 3 napig "tüzelt", szinte semmit se ment lefelé se az allopatikus, se a homeopátiás lázcsillapítók (Belladona, Aconitum) adása ellenére. Azóta is gyötör a lelkiismeret mit kellett volna másképp csinálnom, miért nem tudtam segíteni neki???? Annyira megbízott bennem a malackám, szinte minden orvosi műveletet eltűrt, mert bízott bennem , és én nem tudtam segíteni....:( Borzasztó érzés, és nagyon hiányzik a malackám. Arról nem is beszélve, hogy a társának se tudom visszaadni, ahogy ígértem neki....Köszönettel: egy gyászoló és gyötrődő gazdi

A tanácsadó válasza

Kedves Gazdi!
Nagyon sajnálom, ami Malackával történt! Kérdésére sajnos nem tudok kielégítő választ adni. Hogy mi okozhatta a tartós és makacsa lázat, igazából csak egy kórbonctani vizsgálat tudná kideríteni.
Ami azonban szemet szúrt levelében, és el kell, hogy mondjam:
1. Nem szabad alacsony (D6, CH9) potenciájú homeopátiás szereket együtt feloldani közepes (CH15, CH30) potenciájúakkal, mivel az alacsonyabb potencia "durvább" rezgése kiüti a magasabb potenciák finomabb rezgéseit. Még a beadásnál is kb. 1/2 órával el kell különíteni őket egymástól.
2. A másik problémát abban látom, hogy egy időben kapott Malacka Aconitumot és Belladonnát! E két szer antidotálja (hatástalanítja!) egymást. Vagy egyiket, vagy másikat kell adni a tünetek függvényében.
Őszinte együttérzéssel: Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos