Tanácsadóink

Fábián Katalin

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

stressz

A kérdés

Kedves Katalin!Nagyon elkeseredett és tanácstalan vagyok. Amióta a most 3 hónapos kislányom megszületett, hatalmas problémát okoz az önuralmam megtartása. A lelki egyensúlyom teljesen felborult (pedig eddig ezt irigyelte tőlem mindenki), nem bírom elviselni az ordítását. Nem telik bele 5-10 perc, és elkezdek remegni, elszédülök, elönt a víz és egyik pillanatról a másikra elveszítem a türelmemet. Ilyenkor lerakom a kicsit és kimegyek a szobából, megpróbálok megnyugodni és általában valamit levágok a földre vagy belerúgok valamibe. Előfordul az is, hogy a picit ezzel a hirtelen idegességgel megijesztem. Ez borzasztóan hangzik biztos, szörnyen bánt, hogy ilyen hamar elveszítem az önuralmamat és rettenetes lelkiismeret furdalásom van emiatt. A párom érthető módon nem tolerálja mindezt. És én sem. Tudom, hogy a nemalvás alapvetően ingerültebbé és türelmetlenebbé tesz, de a háttérben inkább az állhat, hogy nem tudom rövid időn belül megoldani a kislányom problémáját, vagyis amiért sír, és ez rettenetesen zavar. Talán éppen magam miatt vagyok ideges, mert nem érzem magam elég ügyes anyukának. Hogy oldhatnám meg ezt a helyzetet? Hogyan őrizzem meg az önuralmamat? Szeretném, ha a kislányom nyugodt környezetben nőne fel.Hálásan köszönöm!Bea

A tanácsadó válasza

Bea,
Nyugi! Kimerült, fáradt teljesen új helyzettel találja magát szemben. A kislány sír, mert beszélni még nem tud. Egy kimerült ember számára a gyereksírás olyan, mintha az idegein hegedülne. Fogadja el, hogy van egy csecsemője, aki sír, és emiatt Ön néha ideges lesz. Jó megoldás kimenni és odacsapni valamit, inkább egy tányért, mint a gyereket! A kulcs az elfogadás, annak az elfogadása, hogy most éppen ingerült vagyok, de ez egy átmeneti dolog, mindjárt elmúlik. De élje ki az ingerültségét, ne fojtsa el. Ha szabályozni akarja magát még idegesebb lesz. Vizsgáltassa meg a gyereket, hogy nem beteg-e és ha nem, szokjon hozzá a gondolathoz, hogy sír. Ha meg tudja oldani néha menjen el egy-két órára, hadd sírjon a nagymamának, férjnek is. Hamarosan nagyon ügyes anyuka lesz magából, meglátja a második gyereknél már fel sem fognak tűnni ezek a dolgok. Ezeken a dolgokon mi gyerekes nők mindnyájan átmegyünk, meglátja visszatekintve ezekre nem is fog emlékezni, csak arra, hogy kicsinek milyen édes volt a gyerek.
Kívánok sok örömet, bármikor írjon,
Fábián Katalin
Art of Living
www.aolhungary.5mp.eu

pánikbetegség

A kérdés

Kedves Katalin!Pár éve halt meg hirtelen az apukám és rá egy évre lettem beteg.Bevitt a párom a korházba és nyugtatót adtak,de komolyan nem vizsgáltak ki.Másnap újra jöttek a rosszullétek és újra.Minden alkalommal be is mentem az ambulanciára és ok(orvosok) is unták már és kivizsgáltak komolyabban.Vérvétel és EKG után semmi nem derült ki csak az hogy kimerültségem van és pánikbetegségem.Akkor hívtak hozzám pchiologust és az mondta,hogy valószínű apukám halála miatt van.Dolgozni nem tudtam menni,mert halál félelmem vol és szörnyű fejfájás,szívdobogás(fájás),szédülés és a gyomrom is borzasztóan fájt,le is fogytam 5 kilót.Tudtam,hogy csak én tudok magamon segíteni és így is volt.Elmentem 2-3 hónap után dolgozni és nagy szenvedés után sikerült leküzdenem a pánikbetegségem.Már ne szedtem a gyógyszert,de éreztem nyomot hagyott bennem a betegség.Időnként nagyon rosszul éreztem magam,különösen a frontra vagyok érzékeny.Ma éjjel is úgy ébredtem,hogy furcsán érzem magam...szívpanaszok,izzadás,remegés és gyengeség.Olyankor ha fel akarok ülni vagy állni mindig elszédülök nagyon és olyan érzés mintha szétrobbanna a fejem a vérbőségtől.Mindig piros az arcom amikor hirtelen felkellek,mozgok vagy hajolgatok.Menstruáció előtt még jobban érzem forrónak az arcom.Hangulatom is azóta ingadozik.Ami még nagyon fontos számomra az,hogy mindig elpirulok,ok nélkül.Nem vagyok különösen szégyenlős,de mégis ha csak annyit kérdeznek "hogy vagy?"akkor is lángba ég az arcom.Nem értik és azt szokták megkérdezni,hogy megbántottak e ezzel.Én sem értem miért van ez,és ráadásul remegek és izzadom olyankor.Nem szeretnék nagy közönség előtt szerepelni,de legalább a barátaim és a családom előtt ne történne ez.Nem tudok olyan munkát végezni amit szeretnék,mert kommunikálni nem tudok,persze a pirulásom miatt.Nem élek teljes életet és etol depressios és ingerült leszek!!!Azt szeretném öntől megkérdezni,hogy vajon pchihés vagy testi betegség ez?Nagyon köszönöm előre a válaszát és a segítségét!!!Üdvözlettel:Larysa

A tanácsadó válasza

Kedves Larysa!
Nem egyedi az esete, hogy szerette elvesztése pánikbetegséget hagy maga után. Mit tehet? Törődjön magával. Naponta szánjon arra időt, hogy csak magával legyen, vonuljon el, 10 -15 percig üljön csukott szemmel, és ne gondoljon semmire. Figyelje a lélegzését, lélegezzen lassan. Ha mégis jönnének a gondolatok, válasszon egy kedvenc pozitív jelentésű szót, és azt ismételje, majd térjen vissza a lélegzésének figyelésére.
Amennyiben pesti, javasolnám, hogy jöjjön el a tanfolyamunkra, jelentős javulásokat érünk el hasonló esetekben.
Mindenekelőtt azonban javaslom, hogy szerezzen be egy vérnyomás mérőt is, és amikor a felállásnál jelentkezik a furcsa fejfásjás, esetleg elsötétülés, mérje meg a vérnyomását, nem alacsony, vagy magas-e?
Ne engedje, hogy elhatalmasodjon magán a félelem, kerülje az olyan helyzeteket, amiktől fél, figyelje meg, mikor és hol érzi magát nagyon jól. Kirándoljon sokat, menjenek párjával a természetbe, erdőbe, víz mellé.
Sok városban vannak természetjáró szakosztályok, csatlakozzanak egyhez, kezdjék kis túrákkal, ha még ilyenhez nincs kedve, akkor csak kettesben kirándulgassanak.
Ha szereti a zenét, menjenek el koncenrtre, a zene is csodás gyógyító hatással bír. Ha tanult valaha zenélni, vagy énekelni, kezdje el újra. Bármit csináljon, amiben valaha örömét lelte. Ha van állatkája, kutya, cica, cirógassa sokat és engedje magához bújni. Ők is természetes gyógyító mesterek.
Segíteni úgy tudok, ha részt vesz a tanfolyamunkon. Részletek: www.aolhungary.5mp.eu
Sok szeretettel és öleléssel,
Fábián Katalin

stressz

A kérdés

Jó napot kívánok!Jelenleg a gyógyszerész tanácsára a "SEDATIF PC" készítményt szedek (étkezés előtt 0,5 órával 2db szopogatok el). A munkakörömből adodóan nagyobb stressz hatás ér, valamint folyamatosan tanulnom is kell. Gyakran úgy érzem hogy ez túlságosan leterhelő számomra (érzések ilyenkor: ideges vagyok, olykor a sírás határán, hogy nem tudok határidőre végezni), erre szerettem vona megoldást találni. Jól és nyugodtan tudjak fejlődni a beosztásomban.Jó ez a készítmény, vagy esetleg hol kellene utánna olvasnom? Egy máski kérdés:Édesanyám a veséjével és a vizelet tartási problémákkal küzd. Mit tud neki javasolni?Előre is kszönöm, hogy a mi gondunkal is foglalkozik.Üdvözlettel:Batiz K. Erzsébet

A tanácsadó válasza

Kedves Erzsébet,
A Sedatif Pc jó készítmény, én mégsem vagyok gyógyszer párti. Megtalálni magunkban a harmóniát, a teljességet lehetséges segédeszközök nélkül is. Az Art of Living, melynek a világon sok millió követője van; légzést, jógát és meditációt tanácsol. Tapasztalatból mondom, hogy kiválóan működik, depresszió, szorongás, stressz nagyon jól kezelhető gyógyszerek nélkül, kizárólag egy kis magunkra figyelés szükséges. Rendszeresen tartunk tanfolyamokat, ami egyfajta önmegismerés is, sok mosollyal, szeretettel, összetartozással, védikus tudással fűszerezve. Ha nem tud jönni a tanfolyamra javaslom a rendszeres meditációt, üljön le 10-15 percre nyugalomba, csukja be a szemét, és csak belülre figyeljen, ne ragadjon le a tolakodó gondolatoknál. Meglátja, néhány hét után lesz eredménye. Javaslom még, hogy sétáljon a természetben, legyen együtt kedves állatkákkal, és élvezzen minden apróságot, amit egy nap ajándékoz magának, napsütést, szellőt, illatokat, ízeket...
A vizeletvisszatartás nemcsak időskori probléma. Mindenképpen urológus kivizsgálás szükséges, hogy nincs-e valami gyulladás. Jó eredményeket lehet elérni intim tornával, ha édesanyja ehhez idősnek érzi magát, akkor javaslom a gyógyszertárakban több méretben kapható, nagyon diszkrét betéteket. Néha már az is megoldást tud hozni, ha nem kell félni attól, hogy véletlenül történik valami.
Szeretettel gondolok Önökre,
Fábián Katalin
Art of Living
www.aolhungary.5mp.eu

stressz

A kérdés

Kedves Katalin!A munkahelyemen nagyon nagy stressznek vagyok kitéve, amióta megmondtam főnökömnek, hogy kisbabám lesz! Akkor 6 hetes várandós voltam, (most 14 hetes vagyok)azóta próbálja pokollá tenni az életem, most lecsökkentette a béremet, a munkaidőmet, csak azért, mert ő ezt személyes sértésnek veszi! Elmehetnék táppénzre is, de egy kis ideig még szerettem volna dolgozni, hogy legalább "kézbe" kapjak valamennyi jövedelmet...Nem szeretnék ártani a babámnak és nem akarom kitenni semmilyen veszélynek Őt!Tudna tanácsolni nekem valami stresszkezelő-technikát erre az esetre?Hálásan köszönöm válaszát előre is!Üdv.: 25 éves aggódó kismama

A tanácsadó válasza

Kedves Kismama,
Élete legboldogabb szakaszában van, ne aggódjon. Csak a gyerekkel és magával foglalkozzon. A főnökök már ilyenek, nekik az a fontos, hogy a cégnél minden a legnagyobb rendben menjen, ha valaki kiesik, az nem kis problémát tud okozni. Ne vegye a szívére. Ezt nem érzem olyan stressz helyzetnek, amit külön kezelnie kellene, a kis pocaklakó szeretettel várása, a családi harmónia megőrzése legyen a legfontosabb. Ha végképp ideges, menjen nyugodtan táppénzre! ne legyen lelkiismeret furdalása. Stresszkezelésnek a mindennapi meditációt javaslom. Üljön nyugodtan, és gondoljon valami szépre, beszélgessen képzeletben a babával, sokszor simogassa meg. Naponta kb kétszer 15 percet töltsön így, ne vigye túlzásba. Könnyű séta a legjobb mozgás ilyenkor, vagy a szervezett kismama tornák, azokra is járjon nyugodtan. Van külön jóga kismamáknak, keressen a közelében. Az étkezésére fordítson különösen sok gondot. Sok zöldség, gyümölcs, vitaminok, só alig. Vigyázzon a súlyára, ilyenkor nagyon hamar el tud szaladni. Látja mennyi dolga tud lenni egy nap, nem kell még az is, hogy a főnöke nyugtalanítsa. Az anyagi dolgok meg meg fognak oldódni, ilyenkor az univerzum nagyon vigyáz a kismamákra.
Szeretettel ölelem,
Fábián Katalin
Art of Living
www.aolhungary.5mp.eu

stressz

A kérdés

Tisztelt Doktornő! Sokat hallottam már a homeopátiás szerekről, és szeretnék tanácsot kérni, hogy a problémámra melyik lenne a legmegfelelőbb? Az elmúlt 1 évben többször is előfordult a heves szívdobogással járó "nem kapok levegőt" érzet. Ezek a tünetek általában este nyugalmi állapotban! jönnek elő. A legutóbbi rosszullétnél a vérnyomásom 148/89 volt! Már 24 órás vérnyomásmérőn, EKG-n túlvagyok, semmit nem mutattak. Most a neurológiára küldtek...A munkahelyem az utóbbi időben eléggé stresszes. Már megpóbálom nem idegesíteni magam, így javul a helyzet: 2 hétig pl remegett a szemhéjam, ami egyértelműen az idegeskedéstől volt. Néha napközben is előjön a heves szívdobogás, csak úgy a semmiből, ülök az asztalnál és érzem "ki akar ugrani a szívem" . Ilyenkor felállok sétálok egyet és dolgozom tovább. Rendszeresen elkezdtem sportolni is (január óta) leginkább futok 4 km-t heti 3x. Remélem a tüneteim segítségével tud nekem megfelelő szert ajánlani, mert szeretnék ebből az állapotból kilábalni, de nem nyugtatók segítségével (26 évesen).Előre is köszönöm a válaszát! Rita

A tanácsadó válasza

Kedves Rita,
A homeopátia nem a szakterületem. Mi a stresszoldást légzésterápiával és meditációval érjük el. Kutatások kimutatták, hogy a mi módszerünkkel ugyanolyan javulást lehet elérni, mint a gyógyszereket szedő betegekél. És mi csak lélegzünk egy különleges technikával a Sudarshan Kriya-val, könnyű jógagyakorlatokat végzünk és meditálunk. A szervezetbe jóval több oxigén kerül, mint a normál légzésnél, eltávoznak a méreganyagok, csökken stressz, ezáltal az élet boldogabbá és egészségesebbé válik. A futással egyetértek, de vigyázzon, ne vigye túlzásba, csak annyit csináljon, amennyit a szervezete jóváhagy. Nem igazán ajánlanék gyógyszert. Annyit csak, hogy csökkentse a tea és kávé fogyasztást, táplálkozzon egészségesen (zöldség, gyümölcs, gabonafélék), igyon sokat, és mindenképpen kezdjen el tudatosan foglalkozni Önmagával.
Ha teheti jöjjön el egy tanfolyamunkra, sok Önhöz hasonló emberen segítettünk már.
Részleteket talál a honlapunkon:
www.aolhungary.5mp.eu
Sok szeretettel,
Fábián Katalin
Art of Living