Tanácsadóink

Fábián Katalin

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

stressz

A kérdés

Tisztelt Katalin!17 éves lány vagyok. Anyukámmal és a szüleivel rossz a kapcsolatom, bár velük élek. Kiskoromban sokat veszekedtek a szüleim, így el is váltak, mikor 9 voltam. Szenvedtünk ettől a testvéreimmel, főleg én, mert "apás" voltam. (Apukám tavaly novemberben halt meg.) 4-en vagyunk testvérek. A bátyám után én következem, éppen ezért nekem kellett vigyázni a kisebbekre, olykor-olykor a bátyámra is. Mindig nagy teher volt a vállamon. Gondolom ezért is rágom a körmömet úgy 7 éves korom óta. Művészeti iskolába járok, ami minden energiámat felemészti. Reggel 7-től este 8-ig bent vagyok. Óráról órára szaladok. Gyakran enni sincs időm. Volt egy időszak, egy éve lehetett, hogy kórházban is feküdtem "kimerültség" miatt. Folyton az ájulás kerülgetett. Most már igyekszem odafigyelni arra, hogy rendszeresen étkezzem, de nagyon nehéz magamba erőszakolni az ételt. A napi átlag folyadékmennyiségem kb 0,6-0,9 liter. Nyáron 1-1,5 liter. Száraz a bőröm, fáj a fejem, ami mind dehidratáltságra utal, de nem vagyok képes kétszer ennyit inni.Kérem segítsen! Hogyan tudnám rendszerezni az életemet? Véget akarok vetni ennek az örökös rohanásnak. Az étkezésekkel, az időbeosztással és a körömrágással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.Várom a válaszát! Előre is köszönöm!

A tanácsadó válasza

Túlzottan nagy teher ez egy 17 éves fiatal lánynak, kicsit lazítania kellene, és többet foglalkozni magával. Ebben a korban a szédülés elég gyakori, igen sokszor vitamin és vashiány okozza, ami a szervezet változásával van összhangban. Ha ehhez még hozzájárul a napi 12 órás munka, és a családi nyomás, akkor a szervezetének egyáltalán nincs ideje pihenni, regenerálódni. Ez hosszú távon veszélyes is lehet. Azt hiszem édesapja elvesztésének feldolgozása is még csak folyamatban van Önnél.
Amit tanácsolni tudok, azt Ön is tudja, étkezzen rendszeresen, kezdje a napot reggelivel, akár legyen az csak egy kis gyümölcs. Igyon minimum 2 liter folyadékot egy nap. De ezeknél is fontosabb, hogy foglalkozzon magával! Lazítás, pihenető légzés. Kezdetnek elég, ha behunyt szemmel törökülésben csak a légzésére figyel 5-10 percen keresztül. Szánjon erre időt, meglátja husszú távon meghozza az eredményt. Legjobb, ha nem gondol semmire csak a be és kilégzésre. Vannak nagyon jó technikák az elme elcsendesítésére, többek között az általunk tanított Art of Living is. Részleteket megtalál a honlapunkon: www.aolhungary.5mp.eu
Amennyiben pesti, szemtpemberben egész biztosan indul tanfolyamunk, ahol szeretettel várom.
Fábián Katalin

stressz

A kérdés

Tisztelt Katalin !Kövér Tiborné (Éva )vagyok, ( 53 éves) és nagyon stresszes az életem. Most éppen nyaki szűkületet találtak nálam, és telejsen kiborultam, nagyon megijedtem. A szűkület 30%-os és féleknagyon az agyvérzéstől, a stroktól, és minden szőrnyüség jár a fejemben. Megváltoztattamazonnal az életmódom, a dohányzást befejeztem , már egy hónapja, ahogy a diagnózist felállították. Igyekszem nagyon sok gyümölcsöt enni, (a gránát almáról sok jót olvastam az érjavító hatásáról) és szedem az Esterin kapszulát is, mert a koleszterin szintem is magas 5.8 értéken van. Nagyon félek a koleszterin csökkentő gyógyszer miatt, mert sok rosszat olvastam róla.Az angiologiára jelentkeztem, most fogok menni július 11.-én. Nem tudom mik a kilátásaim,de még szeretnék egy kicsit élni. Kérem szépen nagyon várom szíves tanácsát.Köszönettel és Tisztelettel: Kövér Tiborné Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva,
Nyugalom, nincs semmi baj! Csak egy jelzést kapott a betegségen keresztül, hogy változtatnia kell. Amiket javaslok: ne szokjon vissza a dohányzásra, ne igyon alkoholt. Figyeljen oda az étkezésére, (savas és lúgos ételek egyensúlya) http://www.azujbiologia.com/ - ha e szerint étkezik nagy valószínűséggel a koleszterin szintje is helyreáll. Kössön barátságot a mozgással és a természettel, minden nap mozogjon, sétáljon legalább egy órát. És a befelé fordulás, fedezze fel, hogy ÖN mennyire fontos, szeresse és kényeztesse magát.
Kerülje a stressz helyzeteket, vagy tanulja meg kezelni pl. jöjjön el a tanfolyamunkra. Rendszeresen méregtelenítsen, évente legalább kétszer. És ami nagyon fontos ne képzelegjen a jövőről, ne féljen, foglalkozzon azzal, ami éppen most van, felfedezték a betegségét, tegyen meg mindent, ami Öntől telik, hogy ne romoljon tovább a helyzete. Örüljön, hogy kiderült!
Bármikor szívesen várom további kérdéseit,
Fábián Katalin
Art of Living
www.aolhungary.5mp.eu

stressz

A kérdés

Kedves Katalin!A donnában is láttam a szakértők között, és nagyon tetszenek a válaszai. Örömmel vettem észre ezen a komoly oldalon is. Kérdésem az, miként tudom oldani azt a feszültséget, amit a mindennapok stressz helyzetei okoznak számomra, beteg férj, stresszes munkahely, rákos, nagyon rossz állapotban levő barátnő, anyagi nehézségek, félelmek....?Néha alig alszom, máskor nem tudok felkelni. Hogyan lehetnék kiegyensúlyozott?Érdeklődéssel várom válaszát, és előre is köszönöm.Erdei Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva,
Amiket leír, azok az élet velejárói, a betegség, a munkahely, anyagi gondok. Az elmének van egy olyan tulajdonsága, hogy a jót meg sem látja, a rossznál pedig leragad. Gondoljon csak bele, mi minden jó is körülveszi, a természet csodái, teste apró rezdülései. Általában 100 jó, és 20 rossz történik velünk , de mi a 20 rosszból csinálunk 120 rosszat, és csak azt figyeljük. Kattintsa át az elméjét, és keressen mindenben egy kis jót is, a férje betegségében, a munkahelyében, barátnője állapotában, lássa, milyen jó a helyzete, van munkája, él a férje, vannak barátai. Ha megtörténik ez az átkattanás, eltünnek a félelmek, megszünnek az alvási gondok. Mindezeket még inkább erősítheti magában a meditációval. Tanfolyamainkon hangsúlyt helyezünk az elfogadásra, az örömre. Tapasztalja meg, szeretettel várjuk. Részletek a honlapon.
Bármikor várom sorait,
Fábián Katalin
www.aolhungary.5mp.eu

stressz

A kérdés

Tisztelt Katalin!43 éves SM beteg vagyok 6 éve. Mivel állapotom nem stagnál. hanem évről évre romlik, tanácsát szeretném kérni az életmódváltással kapcsolatban. Mivel a betegség fájdalmai az idegrendszeremet is kikészítette már, szeretném tanácsát kérni, a stresszhelyzetek elkerülésére is.Üdvözlettel:Fehérné

A tanácsadó válasza

Tisztelt Asszonyom!
Javaslom, kezdjen el a belső énjével foglalkozni, találja meg a rosszban a jót, ha teheti jöjjön el egy tanfolyamunkra, ahol előszeretettel nyitogatjuk az ablakokat önvalónk felé. A belső út sok segítséget tud adni az elfogadásban, a mosoly újra megtalálásában. Ajánlanám a meditációt is. Akár csendben, akár kellemes zene mellett hunyja be a szemét, és csak befelé figyeljen. Ha nagyon sok gondolta jön, válasszon egy kedvenc szót, és ismételgesse magában. SM-nél nagyon hatásos a gyógytorna. Ha még nem tornázik, kérje meg orvosát, írjon fel önnek.
Örüljön mindennek, aminek lehet, a napsugárnak, szellőnek, illatoknak, ízeknek, szeretetnek. Mosolyogjon, még akkor is, ha mosolya erőltetett.
Beszélgessen sokat, én mindig szeretettel várom sorait.
Ölelem,
Fábián Katalin
www.aolhungary.5mp.eu

A kérdés

Kedves Katalin! Munkahelyi problémák miatt érzem stresszesnek magam, a főnököm egyre nagyobb teljesítményt vár el tőlem, én meg nem merek kihagyni túlórát stb., mert féltem az állásom. Új munkát nem nagyon tudok keresni, mivel már 50 éves elmúltam, nem hiszem, hogy egyáltalán bárhova felvennének. Kérdésem, hogy tud-e valamilyen olyan módszert mondani nekem, amivel érzelmileg és fizikailag jobban el tudnám viselni ezt a helyzetet, mert nem szeretnék megbetegedni mire nyugdíjba kerülök. Köszönettel: S. Sára

A tanácsadó válasza

Kedves Sára,
Köszönöm a kérdést. Amiről ír nagyon sok 50 feletti ember, nemcsak nő, de férfi problémája is. Azt gondolom, hogy még a szerencsés csapatban van, mert van állása, nincs leszázalékolva, mint sokan ebből a korosztályból. Az egyik amit tanácsolni tudok, hogy húzza meg a határait, határozza el, hogy pl. este 7-kor hazamegy (ez akkor igaz, ha irodában dolgozik, ha mondjuk egy üzletközpontban , ahol 9-ig tart a munka, felejtse el). A másik, lássa az élet pozitív oldalát, amit fent is írtam, a szerencsés csapatról. A harmadik, hogy foglalkozzon Önmagával. Az Art of Living, melynek tanára vagyok, éppen arról szól, hogy csökken a stessz, hatékonyabbá tesz, javul az immunrendszer, elfogadjuk az életet olyannak amilyen...
Amivel segíthet önmagán az a pozitív életszemlélet, meditáció, rendszeres fizikai gyakorlatok. Ne féljen élni az életét, nem lesz beteg.
Ha teheti látogasson el tanfolyamunkra, vagy jóga óráinkra. Részletek a honlapon.
Várom további kérdéseit,
Fábián Katalin
www.aolhungary.5mp.eu