Kelta fahoroszkóp (2.)

Az időszámításunk előtti évszázadokig nyúlik vissza a kelta horoszkóp eredete. A kelták az időszámításunk előtti V. században már egész Európát, egészen a Duna partvidékéig meghódították. Az államalapítás elmaradt, de az állandó törzsi viszályok nem. Papok és druidák irányították a vallási és kulturális életet, s különböző megfigyeléseik alapján hozták létre azt a kalendáriumot, melyben először jegyezték le a „fa jegyeken” alapuló horoszkópot. Sorozatunkban visszatérünk az általánosan érvényes tudnivalókra, majd folytatjuk az egyes fa jegyek ismertetését. Ezúttal a kőris és az éger kerül sorra.

A napévet a kelták 13 hónapos holdnaptárként számolták, egy szökőnappal. Az egyes hónapokat szent növényeikről nevezték el, így a különböző fák nemcsak szent, hanem egyben kozmikus szimbólumokká is váltak.

A kelták úgy gondolták, hogy az ember csak része, de semmiképpen sem ura a természetnek, s a növekedéshez ugyanúgy fényre, vízre, napsütésre van szüksége, mint a növényeknek. Ez az oka annak, hogy az eltérő időpontokban viruló növények s az ugyanekkor született emberek között komoly hasonlóságok vannak.

A fahoroszkóp az embernek a külvilág felé mutatott viselkedéséről és belső énjéről egyaránt árulkodik.

A hagyományos nyugati horoszkóptól teljesen eltérőek a jegyek kezdő és befejező dátumai. Felosztásban is más, ugyanis mind a 13 jegy további két típusra tagolódik. Minden jegy első két hetének szülötteit az újhold befolyásolja, ezért őket „Újhold-embereknek” is nevezik, míg a hónap második felében születetteket a Telihold, majd a fogyó hold befolyásolja, ezért is nevezik őket „Telihold-embereknek”.

A druidák azt is megfigyelték, hogy az egyes jegyeknek melyik fa lehet az ideális párja.

3. Kőris (február 18. – március 17.)
Kettősség jellemzi, sokszor a végletek embere. Nehéz megismerni az igazi énjét. Alkata és vérmérséklete alapján valódi művész lelkű, sebezhető és érzékeny. Jól ismeri a dolgok fő mozgatórugóit, spirituális mélységekig is képes hatolni. Ez az egyik oka annak, hogy az e jegyben születettek képesek az együttérzésre. Rendkívüli vonzerejével szinte bárkit meghódít. Gyűlöli a megszokást. Fantáziája élénk, nagy céljai vannak.

Újhold-ember:
Fogékony a lélek és a titkos dolgok rejtelmeire. Könnyen kimutatja érzelmeit, de nem hagyja magát kihasználni semmilyen téren. Jól átlátja a világ dolgait, ugyanakkor rendkívüli spontaneitás jellemzi.

Telihold-ember:
Magamutogató, szellemiekben gazdag, ugyanakkor nagyon naiv is tud lenni. Látszólagos gyengesége azonban alázatos és jó lélekre vall, mely ritka erény.

A szerelmes Kőris:
A szerelem inkább játék számára. Fontos, hogy a nagy Őt olyan személy formájában találja meg, aki jól tűri a szeszélyeket és a függetlenség iránti igényt. Nem hagyja, hogy szabadságától megfosszák. Amennyiben valakinek elkötelezi magát, az hosszú távú kapcsolatnak ígérkezik.
Ideális társa lehet: Fűz, Nyír.

4. Éger (március 18. – április 14.)
Erős, néha vad egyéniség, aki a maga útját akarja járni a világban. Azonban jó érzékkel választja a legnehezebb utakat, teli problémákkal, de a jegy szülöttei rendelkeznek a bátorság erényével is, így bármilyen célkitűzést véghezvisznek. Az Éger szülöttek hű, kitartó barátok, de egyedül akarják megvívni csatáikat. Szeretik ők diktálni az iramot másoknak is, vezetőként sokszor nehéz velük lépést tartani. Céljuk néha bizonytalan, nyughatatlanok, mindig el akarnak érni valamit. Szeretik a könyveket, az olvasást, örökké új információkat gyűjtenek.

Újhold-ember:
Bátorsága és őszintesége átlagon felüli, azonban nem árt, ha időnként lassít, és mérlegeli cselekedeteinek következményeit. Sokkal határozatlanabb, mint a Telihold-emberek.

Telihold-ember:
Nagyon meggyőző tud lenni. Általában bizakodó, de hiányzik belőle az újhold szülöttekből látványosan sugárzó energia. Rendkívüli sikereket ér el, ha jó stratégiai helyzetbe kerül.

A szerelmes Éger:
Mivel állandó bizonytalanság jellemzi szerelmi életét, folyton visszaigazolásra vágyik. Olyan párra van szüksége, aki kimutatja érzelmeit, és jól tűri a nehézségeket. Önzetlen és segítőkész. Nem erőlteti rá partnerére az akaratát, de akkor érzi jól magát, ha meghallgatják. A házasságot biztonságos menedéknek tartja.
Ideális társa lehet: Kőris, Berkenye.

(Folytatjuk)

Szatmári Nóra
Bella Stúdió
www.ezoterikus.hu