„Semmi sem igényli annyira a változtatást, mint mások szokásai.”
Mark Twain

„A mai gyermekek mások – több érdeklődésre tartanak számot, intelligensebbek, hajlamosabbak a konfrontációra, spirituálisabbak és némely esetben …akár agresszívabbak is. Ez a tény a gyermekgondozás másfajta, a régi módszerektől eltérő formáját teszi szükségessé” – olvashatjuk Jan Tober tollából. Jan Tober társszerzője az Indigó gyermekek című könyvnek, melyben a világméretű nyilvánosság előtt először 1999-ben használták ezt a kifejezést.

Maga az elnevezés Nancy Ann Tape amerikai terapeutától ered, aki az emberi aura színeit és azok lehetséges jelentéseit vizsgálta. Kutatási eredményeit az 1982-ben megjelent „Az élet megértése a színek által” című könyvében tette közzé.

Nancy Ann Tape bizonyos emberi tulajdonságokat és viselkedési mintákat osztályozott, melyekről úgy tűnt, összefüggésben állnak a minden élőlényt körülvevő elektromágneses mező színeivel – az emberek esetében az auráéval.

A kutatónő számos vizsgálat után megalkotott egy pszichológiai profilrendszert, mely ezt az új auraszín-vizsgáló eljárást alkalmazza.

Az észlelt új kategóriák egyike az 1980 után született gyermekek 80 százalékánál tapasztalható mélykék (vagyis indigó) szín volt: innen ered az elnevezés.

Kiemelten fontos hangsúlyozni, hogy nem minden indigó gyermek szenved figyelemzavaros rendellenességben vagy hiperaktivitásban; és nem minden ADD-snek vagy ADHD-snek (a hiperaktivitás nyugaton használt orvosi megjelölései – A szerk.) diagnosztizált gyerek automatikusan indigó!

Mindazonáltal az indigó viselkedés jellemzői gyakran felcserélhetőnek tűnnek ezekkel az állítólagos rendellenességekkel.

Tíz jellemző vonás

Az indigó gyermekre leginkább jellemző viselkedési minták:

1. Egyfajta felsőbbségi tudattal jönnek a világra (és sokszor ennek megfelelően viselkednek).
2. Úgy érzik, megérdemlik, hogy „itt legyenek”, és csodálkoznak, ha valaki nem osztja ezt a nézetet.
3. Az önbizalom nem jelent problémát számukra. Gyakran közlik a szüleikkel, hogy kik ők.
4. Nehézségeik vannak az abszolút tekintélyelvűséggel (megkövetelik a magyarázatot és a választási lehetőséget).
5. Bizonyos dolgokat egyszerűen nem tesznek meg: például nem szeretnek sorban állni.
6. Csalódottá válnak a megszokások szerint működő rendszerektől, melyek nem követelik meg a kreativitást.
7. Gyakran más megoldásokat találnak bizonyos problémákra, mint társaik az iskolában, vagy mint szüleik odahaza; emiatt nonkomformistának tekintik őket.
8. Antiszociálisak, hacsak nem a magukfajtákkal vannak együtt. Ha nincs körülöttük hozzájuk hasonló, gyakran magukba zárkóznak, és az az érzésük támad, hogy senki emberfia nem érti meg őket. Az iskola nehezen viselhető el számukra.
9. Nem reagálnak az ijesztgetést alkalmazó fegyelmezési módszerekre (például a „Na várj csak, amíg apád hazajön, és meglátja, mit csináltál!” típusú mondatokra).
10. Nem félénkek: egykettőre közlik, ha szükségük van valamire.

Erőszak nélkül nevelni

Az indigó gyermekek nevelésével kapcsolatban kulcsfontosságú az erőszak nélküli kommunikáció. Mind a szülőnek, mind a pedagógusnak meg kell érteni sajátos nyelvezetüket, az agyműködésüket és különleges érzékenységüket, s a nevelésüket ehhez kell igazítani. Az egészségügynek pedig megfelelő szűrő, diagnosztikai és terápiás rendszerrel kell(ene) segíteni a munkájukat.

Ez nem is olyan egyszerű a mai társadalmakban, ahol többszörös érdek fűződik ahhoz, hogy másfajta kommunikációjú gyermekeket beteggé nyilvánítsanak.

Nem csupán virtuális diagnózisokat kreálnak (ADD, ADHD), hanem a ránk erőszakolt gyermekellenes oktatási rendszerrel, a brutális médiával és agymosó reklámokkal, valamint a környezetmérgezés fölötti szemhunyásukkal egyenesen „termelik” a zavart gyermekeket.

Tetteik motivációja feltehetően a következő:

1. Nagy számú, befolyásolható, szolgalelkű állampolgár előállítása.
2. A gyógyszergyártó konszernek profitéhségének mindenáron való kielégítése.

Eme két ok szervesen összefügg a Ritalin nevű tudatmódosító szerrel (becslések szerint az USA-ban több mint 6 millió gyermeket kezelnek pszichotróp gyógyszerekkel ADHD, depresszió és egyéb pszichés betegségek ürügyén).

Korábban is voltak példák a fennálló rendet, a hatalmi konszenzust megkérdőjelező „más” nemzedékek problémájának „többhasznú megoldására”.

A hippik egy részét erőszakkal kivitték a vietnami háborúba, az otthon maradottakat ezzel megfélemlítették és konformistává tették.

Az eladott fegyverekkel extraprofitra tettek szert: két legyet egy csapásra…

Most a gyermekeket szándékosan vagy hanyagságból (?) „hiperaktivizálják” a mérgező élelmiszerekkel stb. – sőt felmerül a gyanú, hogy a védőoltásokkal is! –, s ha a lassan archaikussá váló oktatási rendszerrel meggyűlik a nebulók baja, vegyszeresen szabályozzák a viselkedésüket!

Ma már közhelynek számít, hogy a gyógyszeripari profit a fegyvergyártáséval vetekszik…
A jelszó tehát most is maradt. Két legyet egy csapásra…

Gondoljunk az aprószentekre

Ez a mostani semlegesítési politika már több mint kétezer éves. Gondoljunk csak az aprószentekre…

Az aprószentek azok a 2 év alatti fiúgyermekek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után. Máté evangéliumában olvashatjuk a történetet (2,1–18), amely teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is.

Az aprószentek számának kérdésében eltérőek a vélemények: néhány tucattól 14 ezerig találni utalásokat.

A valódi indigó gyermekek a mi kis Megváltóink, ezért a többi gyermekkel együtt ők is veszélybe kerülhetnek a korlátokat lassan nem ismerő „ritalinozás” miatt!
MINDEN GYERMEK AJÁNDÉK.

Jan Tober gyönyörűen fogalmazza meg: „Jövőnk a gyermekeinkben rejlik. Itt az idő, hogy szívünkre hallgatva újjáformáljuk jelenlegi valóságunkat, és hagyjuk, hogy kiegyensúlyozottabb létben éljünk. Legyünk mi a régi utaktól az újakig vezető Szivárványhíd – gyermekeink, önmagunk és a bolygónk számára.”

Hajduné Fábián Julianna

Felhasznált irodalom: Dr. Doreen Virtue: Indigó gyermekek nevelése (Mandala-Véda Könyvkiadó, Budakeszi, 2003)