Híres színésznőnk úgy nyilatkozott a vele készült interjúban, hogy különös okból vállalt a szakszervezetükben érdekképviseletet, bár eleinte ez nem is tudatosodott benne. Kórosan alacsony a vérnyomása, és a normális érték biztosításához szüksége volt konfliktusokra.

Ezt a „gyógyszert”, úgymond, sikerült az érdekérvényesítő vállalásával biztosítania… Itt tipikusan olyan helyzetről van szó, amikor látszólag önmagát hátráltatja valaki, de valójában a viselkedésével nyereséghez jut. Mi is tehát az önhátráltatás, és mi a szerepe mindennapi életünkben?

Az önhátráltatás valójában saját magunkkal folytatott játszma, mely lélektani pótlék ugyan, de általa időt és energiát nyerhetünk bizonyos helyzetek túléléséhez.

Egy évvel ezelőtt történt velem, hogy hirtelen, egyik pillanatról a másikra óriási lehetőség csillant meg előttem. Felkértek egy környezetvédelmi témájú honlap tematikus összeállítására. Ezzel igazából megvalósult egy álmom. Mégis döbbenten vettem magamon észre, hogy szikrányi örömet sem érzek. Összeszűkült a gyomrom, görcsölt és zúgott a fejem.

Nahát, hogy Te milyen pitiáner alak vagy – gondoltam magamról. Biztosan inadba szállt a bátorságod. Tépelődtem, mi legyen: elvállaljam-e?

Eszembe jutott a Zorba, a görög című regényből egy történet, amely egy kecskepásztorról szól. Neki minden álma az volt, hogy eljusson egy gyönyörű, messzi városba. Sokat álmodozott erről, és rengeteget dolgozott érte. S amikor hosszas küzdelem után végül a város határához ért, akkor – éppen a beteljesülés előtt – megmakacsolta magát és visszafordult…

Földbe gyökerezve időt nyerni

Nem boldogultam ezzel a rejtéllyel, hogy velem miért történt hasonló. Miért torpantam meg? Hiszen egyébként, ha igazán érdekel valami, nemigen tud senki és semmi megállítani.

Segítségért fordultam egy spirituális tanítóhoz, aki a következőt tanácsolta. Vagy menjek vissza egy bizonyos meditációs technikával a múltba, hogy ennek az okát kiderítsem; vagy pedig gondolatban menjek előre az időben, és képzeljem el, hogy mindez megvalósult.

Az utóbbi módszert választottam, de csak hatalmas fehérséget láttam; hiába erőltettem a képzelődést. S akkor véletlenül kiderült, hogy megbízóm mögött nem egy vállalkozás, hanem egy politikai szervezet áll. Ez sokkolt engem, mert szakmai munkát csakis független, önállóan gondolkodó emberként tudok elképzelni (ez a környezetvédelem területén különösen fontos). A sors fintora, hogy ez a megbízás mégsem miattam ment füstbe.

Most már átlátom ennek a történetnek a lényegét. Nem a feladat nehézségétől ijedtem meg, hanem a földbe gyökerezéssel időt nyertem. Mégpedig arra, hogy elég információm gyűljön össze a helyes döntéshez. A tétovázással látszólag önmagamat hátráltattam, hiszen kockára tettem a megbízást, ugyanakkor ezzel a látszólagos önkárosítással hosszabb távon mégis nyertem.

Az önhátráltatás tehát egyfajta túlélési trükk. Voltaképpen mankó, amellyel ideiglenesen elbiceghetünk.

Az a fontos, hogy ezeket a megrekedésnek tűnő élethelyzeteket felismerjük, és igyekezzünk belőlük kikerülni. A szabadulás első fázisa tehát a felismerés, ezt követi a kizökkentés és a továbblépés.

Segít a meditácó: lépcsőzés

A felismerésben sokat segíthet a meditáció. Klasszikus, illetve alapmeditáció az úgynevezett lépcsőzés. Ezzel a technikával önmagunk mélységeibe alászállva eljuthatunk egy olyan szintre, ahol az önámítások már nem működnek, és szembenézhetünk tetteink valódi indítékával.

Lépcsőzés:
Lazulj el, figyelj befelé! Képzeld el, hogy van előtted egy lépcsősor, melyen Önmagadba tudsz legyalogolni. Indulj el a lépcsőn lefelé! Figyeld meg útközben a lépcsőt és környezetét is, de leginkább a lépéseidre koncentrálj. Egyesével lépkedj, és figyelj minden lépésnél, hogyan mélyülsz. Milyen változást érzel ilyenkor a fejedben, szívedben vagy a közérzetedben?

Ezek a megfigyelések vezetnek majd oda, hogy egyre könnyebben tudod majd felidézni az elmélyülés érzését, és később nagyon gyorsan el tudsz majd merülni a mélyebb rétegekbe is.

Haladj lefelé kb. öt percen keresztül. Amikor azt érzed, hogy elég mélyen vagy, nem fontos számodra a külvilág és a figyelmed javarészt befelé irányul, akkor alakíts ki abban a mélységben egy fix pontot!

Lehet ez egy képzeletbeli rét vagy egy szoba/ház, ahol otthon érzed magad. Innentől kezdve ez lesz az első mélységed, ahonnan a legtöbb gyakorlatodat elindítod majd. Pihenj itt néhány percet vagy végezd el az aktuális gyakorlatodat, majd kezdj el felfelé gyalogolni a lépcsőn.

Lassan haladj, és figyeld meg a tudatállapotod emelkedésének érzetét! Sokszor ilyenkor érzed csak, hogy mennyire mélyültél el a gyakorlat során.

Amikor elérted az éber állapotot, akkor hagyd, hogy kinyíljon a szemed, és nyújtózz egyet! Figyeld meg, mennyit változott a látásérzékelésed! Élesebben látsz, vagy világosabb, kontúrosabb a látvány? Ez jelezheti, hogy igen mély volt a gyakorlatod, de nem mindig történik meg.

Önismereti meditációk l.
http://www.onmegvalositas.hu/meditaciok/meditaciok.html

Mindenkinek más a lépcsője. Az enyémnek érdekes módon nem fából készült a korlátja – pedig szeretem a természetes, meleg hatású anyagokat – hanem díszes, aranyozott és fényesre suvickolt.

Nehezen tudok lemenni a grádicsomon, mert valami erős ellenállás dolgozik bennem: mintha vízben kellene lépkednem. Ugyanakkor a lebegés el akarja terelni a figyelmemet a lényegről.

Lépcső a tengerben

Írtam erről egy haikut:

Csillogó grádics,
lágyan hullámzó tenger:
uszonnyal lépek.

Morajló hangok,
védelmező anyaöl:
némán figyelek.

Temetetlen holt
a számtalan búbánat;
titkokat suttog.

Szeretettel kívánok mindenkinek minél előbbi kihátrálást az önhátráltatásból, és a meditációhoz Kövi Szabolcs zenéjét ajánlom.

Hajduné Fábián Julianna