Írni jó. Írni vigasztaló. Írni naplót, mint Anna Frank, írni levelet, mint Mikes Kelemen. Írni, mintha majd valaki olvasná, írni egy képzeletbeli személynek – valójában írni önmagunknak. Az írás különös dolog. Egészen más, mint gondolkodni valamin. Hogy miért?

A gondolkodás sokszor körbeforgó, önigazoló, az írás szembesít, kényszerít a megfogalmazásra és a kifejezésre. Az elmúlt kb. harminc év kutatásai azt bizonyítják, hogy nemcsak szubjektíve jó leírni bánatunkat vagy a minket ért sorscsapást, hanem az írás pozitív hatása mérhető.

Az első meglepő vizsgálatot James W. Pennebaker végezte két immunológussal. Diákokat arra kértek, írják le életük legnagyobb traumatikus eseményét, majd az írókat összehasonlították őket másokkal. Kiderült, hogy immunaktivitásuk javult a nem írókhoz képest. Amikor tovább követték ezeket a fiatalokat, kiderült, hogy a későbbiekben sokkal ritkábban keresték fel az egyetem egészségügyi központját, mint korábban. A „gyógyító írás” ettől kezdve bontakozott ki, mint kutatási irányzat.

Az ilyen kutatásokban általában két csoportot hoznak létre, s egyikbe-másikba véletlenszerűen sorolják be az embereket. A „gyógy”-csoportba soroltak 3-5 napon át naponta 15-30 percet írnak az instrukció szerint:

„Írja le a legmélyebb gondolatait és érzéseit olyan rendkívül fontos érzelmi témákról, melyek hatottak Önre és életére. Írásában ara kérjük, valóban engedje szabadjára és fejezze ki legmélyebb érzéseit és gondolatait. A választott témája vonatkozhat a másokkal való kapcsolatára, mint pl. szüleire, szerelmeire, barátaira, rokonaira, írhat a múltról, a jelenről, a jövőről, arról, ami lehetett volna, vagy aki szeretne lenni, vagy amilyen most. Írhat naponta ugyanarról, vagy másról. Ne törődjön a helyesírással, a nyelvtannal, csak írjon!!”

A vizsgálatokat elvégezték gyerekekkel, idősekkel, éltanulókkal és börtönlakókkal. Az írások elvesztett szerelmekről, halálokról, szexuális és fizikai traumákról, balesetekről és tragikus kudarcokról szóltak. A kísérleti személyek némelyike sírt és érzelmei mélyen felkavarodtak, de a legtöbbjük arról számolt be, hogy az írásélmény értékes és jelentőségteli volt életükben.
A kontrollcsoportot mindig arra kérik, felszínes, hétköznapi témákról írogassanak.

Az írás általános hatása

A „gyógyító írás” vizsgálatokban részt vett személyek hosszú távon általában testileg egészségesebbekké váltak, hangulatuk tartósan kiegyensúlyozottabb lett. A tanulók tanulmányi eredménye általában javult a következő hónapokban, a munkahelyükről elbocsátottak könnyebben találtak új munkát írás után. Csökken a munkahelyi hiányzás is a megjavult egészségi állapot miatt azoknál, akik ilyen vizsgálatokban vettek részt. Ezek az eredmények azonban nem annak köszönhetők, hogy a vizsgálati személyek – mondjuk – többet tornáztak volna ezután vagy kevesebbet dohányoztak volna. Az egyetlen eltérés az alkoholfogyasztás csökkenésében mutatkozott.

A módszert a későbbiekben mindféle variációban kipróbálták. Nem meglepő módon az is gyógyítóan hatott, ha valaki őszintén beszélhetett őt mélyen érintő lelki problémákról. Ez történik, amikor barátunkkal, szerelmünkkel, bizalmasunkkal kibeszéljük magunkat, de még inkább ez történik a pszichoterápia bizalmas légkörében, ahol még az is elmondható, ami talán egy szerelmesnek sem. A kutatók számos megfigyelést tettek azzal kapcsolatban, hogy bizonyos helyzetekben bizonyos témák sokkal hatékonyabbak, mint mások. Nagyobb hatást találtak akkor, ha ugyanarról a témáról nagyobb, pl. hetes szünetekkel írtak, nem pedig kétnaponta. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az írás nem egyszerűen reprodukciója annak, ami bennünk van, hanem átstrukturálja gondolatainkat és élményeinket. Mindahányszor „ugyanazt” írjuk le, mindig átfogóbb és világosan lesz számunkra az, amiről írunk. A megértés útja az ismétlés. Mivel valójában magunknak írunk, mindegy is, hogy utána megsemmisítjük az írást vagy elrakjuk. Nem a végtermék ugyanis a lényeg, hanem az írás folyamata, az önkifejezés kibontakozása.

Vizsgálták, van-e olyan specifikus személyiségvonás, amely miatt valaki többet profitálhat az írásból, de ilyet nem találtak. Illetve egy vizsgálatban a sokkal ellenségesebb személyek többet gazdagodtak az írás által. Az is világossá vált a kutatások során, hogy az írás gyógyító hatása független az iskolázottságtól, hiszen mindenki önmagát haladja meg, amikor küzd az önkifejezésért, és így mindenki önmagához képest kerül egy megvilágosodottabb és megtisztultabb állapotba.

Mitől működik az írás?

Pennebaker kezdeti feltevés az volt, hogy a „hallgatás”, vagyis a trauma, fájdalom megtartása, ki nem beszélése egyfajta testi-lelki gátlást eredményez (freudiánusok most lecsaphatnak, íme az elfojtás megbetegítő hatása), de ezt a feltevést nem sikerült igazolni. Összehasonlítottak olyan személyeket, akik már korábban másoknak elmesélt traumát írtak le, olyanokkal, akik egészen az írásig titkolták bajukat, de mindkét típusra egyaránt jól hatott az írás.

A ma érvényben lévő magyarázó elv szerint az írás hatása abból ered, hogy az emberek nyelvileg fogalmazzák meg érzéseiket gondolataikat. Pennebakerék vizsgálták, milyen nyelvi jellemzőkkel írhatók le azok, akikre a legpozitívabban hatott az írás. A sok pozitív, illetve mérsékelt mennyiségű negatív emocionális leírást használók a későbbiekben egészségesebbeknek bizonyultak, mint azok, akik kevés pozitív, illetve kevés vagy túl sok negatív érzelmet fejeztek ki írásaikban.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

A cikk folytatásában megismerkedhetnek a fenti tapasztalat magyarázatával, illetve azzal, miként hat az írás mint gyógyszer. A folytatáshoz kattintson ide.
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.