A személyes fejlődés természetes velejárója az Én folyamatos próbára tétele kisebb-nagyobb válságok megélésével. A belső és a külső világ egyaránt kihívásokkal, problémákkal hat az Énre, amelynek feladata azok megoldása. Az Énnek erre a megterhelésre szüksége van, hiszen az Én éppen aktuális problémamegoldó képességét meghaladó kihívások okozta lelki feszültség fejleszti a pszichét. Természetesen gyakran előfordul, hogy a probléma meghaladja az Én kapacitását, és még elviselni sem tudja igazán a helyzetet, ezért külső segítségre szorul.

Az Éntudat, illetve a körülötte szerveződő tér, vagyis a Tudat az, ami viszonyul, ismer meg, tudatosít vagy éppen nem hajlandó tudomást venni (azaz a tudattalanba száműz). Ezért a horoszkópban minden a Nap helyzetének szempontjából ítélendő meg. Ő az, ami azonosul vagy ellenáll, elfogad vagy elutasít egy bolygóprincípium (archetípus) által jelképezett elvet, viselkedésformát, illetve egy tudattalanbeli energiát. A Nap (mint a Tudat szervező központja) mindig magából indul ki, mindig magára vonatkoztat. Önmagát tartja a psziché abszolút értékű kifejeződésének.

A gyermeki éntől a felnőtt Énig

Az asztrológia kollektív archetípusai kevés kivétellel mind megkérdőjelezik a Nap (Ego) uralmát. Ha a Nap, úgymond, nem tér ki a kihívás elől, azaz felvállalja ezt a potenciálisan tudati fejlődést okozó konfliktust az említett ősképekkel, akkor jó úton jár. Ha azonban elfojtja, elutasítja, akkor könnyen válik a helyzetből komplexus (lelki görcs), neurózis (lelki probléma) vagy kivetítés, amelynek a megnyilvánulásait előszeretettel könyveli el eseményként a leegyszerűsítő, eseményorientált asztrológiai gyakorlat.

„Az Ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon” – írja Marie-Louise von Franz.

Semmi nem lehet tudatos az Én (az Ego) nélkül. Az Én komplex adottság, elsősorban a létezés tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat szerez a külvilágból. Ami kapcsolatba lép az Énnel, az tudatosul, ami nem lép kapcsolatba az Énnel, az tudattalan marad. A serdülőkor előtt még nem beszélhetünk stabil, kialakult Énről. Az éntudat megerősödésének folyamata archetipikus, egyetemes emberi fejlődési sajátosság, belső program. Miután az úgynevezett „Énkomplexum” kialakul, az a továbbiakban a személyiség fő centrumává válik.

Az asztropszichológia ezért a kezdeti gyermeki énről (Hold) fokozatosan helyezi át a hangsúlyt a felnőtt tudatos Énre (Nap). Amint az Én a tudatos személyiségét, egyéni karakterét megszervezi, fokozódik a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége is, s az érett, felnőtt Ego mintegy berendezkedik a pszichében.

Lemondani az Egóról?

Divatos üzenet önismerettel foglalkozó körökben az Egóról való lemondás hirdetése. Ám itt vagy fogalomzavarral, vagy fatális tévedéssel állunk szemben. A fentiek ismeretében már sejthető, hogy sajnálatos félreértéssel van dolgunk, hiszen ha sikerül valakinek az Egójáról való „lemondás”, az egyenlő a megszűnéssel. A tudatomról mondok le ugyanis, ha lemondok az Egómról, mert semmi nem lehet tudatos az Ego (= Én) nélkül. Az Én kapcsolata a pszichikus valósággal képezi a Tudatot. Az Ego egyfajta szervező központ, ami rávilágít az egész pszichés rendszerre, lehetővé téve, hogy az tudatossá váljon.