„Lekésem a buszt, a vonatot…”
Versenyben állunk önmagunkkal, félünk, hogy a kitűzött céljainkat, vágyainkat nem tudjuk időben (be)teljesítni. Valószínűleg túlhajszoltak és szorongók vagyunk mostanában.

„Nincs jegyem a buszon, villamoson, egyéb helyen.”
Önbizalomhiány. Létjogosultságunkban elbizonytalanodtunk. Esetleg arra vágyunk, hogy ellenszolgáltatás nélkül kapjunk elfogadást.

„Eltévedek, elveszek valahol…”
Nem találjuk a helyünket, nem érezzük magunkat a környezetünk szerves részének, nem értjük a világot és benne magunkat…

„Kismamás álmok: baj van a babával.”
A kismamák rémálmai úgy kísérik a terhességet és a szülés utáni időket, mint a hányinger a terhesség elejét – vagyis ugyanúgy hormonok kiváltotta reakció, de a lélekben. Fájdalmasan készítenek fel a felelősségvállalásra, az odafigyelésre, az aggódás szükségére, az önfeladásra, a feltétel nélküli önátadásra, amelyek egyáltalán nem olyan evidens ösztönök, mint hisszük, nem mindig jönnek automatikusan a terhességgel együtt. A modern világban talán egyre kevésbé.

„Lépcsőn rohanok, szinte repülök lefelé…”
Erős a vágyunk arra, hogy küzdelem, törekvés, gürizés és állandó „akarás” nélkül élvezhessük az életünket, és hogy ne kelljen állandóan „magas” elvárásoknak megfelelnünk.

„Csúszdán csúszok lefelé…”
A csúszda a születés élményét idézi.

„Kimarad egy lépcsőfok, vagy nem érnek össze a fokok.”
Életpályánk nem töretlen, sőt mostanában kissé szétesett. Feladataink nem épülnek egymásra, hajlamosak vagyunk köztük szétforgácsolódni, megtorpanni.

„Nem tudok felébredni.”
Szorongásos időszak… Hajlamosak vagyunk a kontrollvesztéstől való félelemre. Szükségünk van arra, hogy uralkodjunk magunkon, irányítsuk az ösztöneinket olyan helyzetben is, amikor az nem lehetséges.

„Azonos neművel bújok össze, pedig heteroszexuális vagyok.”
Törekvés a nemi identitás erősítésére, a férfi-nő kapcsolat mélyebb megértésére vagy saját magunk elfogadására mint Nő, mint Férfi. Szeretnénk elkerülni a férfi-nő kapcsolattal óhatatlanul együtt járó feszültségeket és harcokat. Nem értjük a másik nemet, ezért félünk tőle, a magunkéval jobban kijövünk. Vágyunk a teljes és gyengéd elfogadásra, amit nem tudunk megkapni az „ellenpólustól”, akivel nemi harcban állunk.

„Nincs helyem, ágyam…”
Nem vagyunk képesek megpihenni, elégedetten ellazulni, mert valami folyton hajt, szinte űz előre.

„Nincsen cipőm, nem találom, másét veszem fel…”
Bizonytalanok vagyunk, vajon azt az életet éljük-e, ami a mienk, nem pedig egy mások által ránk szabottat.

„Nincsenek irataim, útlevelem, személyim stb.”
Mintha azt mondanánk: „Én itt se vagyok, nem vagyok a társadalom része, rám ne számítsatok, mert én sem számíthatok rátok, kirekesztetek, nem fogadtok el, nincs itt létjogosultságom. Rettenetesen magányos, szinte nem-létező vagyok…”

Készülő könyvemhez várok részletes álmokat a fenti típusokhoz, és egyéb visszatérő álmok vagy álomképek leírását is – háttérrel, egyéni élményekkel együtt. Köszönöm.

Zágon Judit
pszichológus, iparművész
Tel.: (20) 397-0611
http://www.almainkjelentese.hu
E-mail: pszichoglass@t-online.hu