Egy egyhónapos kisbaba édesapjával beszélgettem. Gyakorló kismamák biztosan el tudják képzelni az új szülő arckifejezését: egyszerre megrázkódtatással teli, izgatott és hitetlen az élménytől, hogy ilyen kemény feladat anyának (apának) lenni.

Az első gyerekes szülőket lehetetlen előre felkészíteni arra, milyen kemény is az első néhány hét. Tudják, hogy nehéz lesz, de mindig megrázkódtatással jár a felismerés, hogy ennyire nehéz.

Az újszülött baba eszik, alszik, nem akar aludni, bepisil, bekakil és sír. Mindezt teljesen véletlenszerű és megjósolhatatlan időrendben. Ez ijesztő, frusztráló és kimerítő a szülők számára, akik próbálják megérteni, mi történik.

Majd csak könnyebb lesz…

A legfontosabb dolog, amit észben kell tartani: ha az újszülött sír vagy nem alszik el, az nem azt jelenti, hogy valaki rossz szülő. Ha a kisbaba egy órán át sír, és semmivel nem sikerül elhallgattatni, nem a szülő hibája. Próbálja meg ne magára venni – mondani persze sokkal könnyebb, mint megcsinálni –, és bízzon benne, hogy hamarosan könnyebb lesz.

Igen, hamarosan jobban mennek majd a dolgok, és könnyebb lesz az élet. 6-8 hetes korukban a kisbabák kezdenek felvenni egy rutint. Ez az az időszak is, amikor már reagálnak a szüleikre, és kezdenek válaszolni nekik. Feléjük fordítják a fejüket, hogy lássanak, tágra nyílt szemmel figyelik, ha énekelnek nekik, elkezdenek mosolyogni. Az első mosoly pedig minden álmatlan éjszakát és háromórás sírás-maratont kitöröl az emlékezetünkből.

(Forrás: Newborn Babies: The First Few Weeks Are Harder Than You Can Possibly Imagine, angolból fordította: H. O.)