Írásom apropóját egy ritka égi esemény adja: az Uránusz bolygó május 28-án belépett a Kos jegyébe. Utoljára kb. 84 éve járt itt a tavaszponton, tehát földi mértékkel nézve ez ritkán előforduló esemény, ráadásul az Uránusz a nagyméretű és lassú mozgású bolygók közé tartozik, így jegyváltása mindenképpen jelentős eseményeket hozhat életünkben.

A mögöttes szimbolika

Az Uránusz az új dolgok, a korlátok ledöntése, a szabadság, a váratlan események, a radikális változás, a magasabb szellemi megnyilvánulások, hitrendszerek és eszmék túlhaladásának, a feltalálók és a felfedezések bolygója. A Kos jegye pedig a tavaszt, a kezdeteket, az erők feltörését szimbolizáló asztrológiai jegy. Központi törekvése az „én” kibontakoztatása, a saját akarat érvényesítése és a világ meghódítása (én ide értem saját belső világunk meghódítását is, sőt sokkal inkább azt, mint a külső világ meghódítását). A Kosban helyet foglaló Uránusz jelentése pedig: az akarat szabadsága, új területek meghódításának szabadsága. A régi teljes elengedése és valami teljesen új befogadása, megvalósítása.

Az új: az ismeretlen, a félelem forrása

A legtöbb ember nehezen kezd bele valami újba, mert a régi, a már ismert biztonságot jelent a számára, az új viszont ismeretlent és bizonytalanságot. Bár a régi biztonsága is illúzió, hisz bármikor összedőlhet, megszűnhet, mert az életben semmi sem adhat 100%-os biztonságot. Sok mindent tudunk befolyásolni, irányítani és sok mindent nem, nincs teljes hatalmunk az életünk felett.

Az Élet bármikor hozhat olyan eseményeket, amelyeket előre nem számíthatunk ki, és amelyek a régi elhagyására késztetnek vagy kényszerítenek bennünket. Így meggyőzni magukat azzal, hogy azért nem változtatunk valamin, mert az biztonságos, valójában önbecsapás. Az új is biztonságos, mi magunk tesszük azzá azzal, ahogy egyre jobban megismerjük. Az szintén önbecsapás, ha azt várjuk, hogy úgy jöjjön valami új az életünkbe, hogy azt már teljes mértékig ismerjük, és ezért biztonságosnak érezzük. Ilyen ugyanis sosem lesz, az új azért új, mert ÚJ, és ebből adódóan ismeretlen.

Sokszor azért is félünk az újtól, mert nincs elég önbizalmunk, nem bízunk a képességeinkben. Azt gondoljuk, az újban nem tudjuk megállni a helyünket, nem tudunk megfelelni az új dolog által hozott kihívásoknak. Az élet azonban sosem próbál olyan új felé terelni bennünket, vagy sosem hoz semmi olyan újat, amihez ne rendelkeznénk a megfelelő képességekkel. Lehet, hogy nem rögtön az elején birtokoljuk mindegyiket, de ahogy folyamatosan ismerkedünk az új helyzettel és engedjük be életünkbe, a tapasztalások által új képességeink jöhetnek a felszínre.

Semmi sem nehéz és lehetetlen

Mindazt a képességet, amelyhez életutunk végigjárásához szükségünk van, már születésünkkor magunkkal hozzuk. Csak legfeljebb nem tudunk még róla (mert pl. nem mertük kipróbálni valamiben magunkat), vagy valamilyen kellemetlen múltbeli tapasztalat miatt megtagadtuk az adott képességet, képességeket. Például: „A rajztanárom is azt mondta, hogy semmi tehetségem a rajzhoz” – pedig lehet, hogy csak több gyakorlás kellett volna a tehetség kifejlődéséhez, vagy más stílushoz van az illetőnek tehetsége, vagy csak egyszerűen nem kedvelt a rajztanár. Vagy: „A szüleim is megmondták, hogy a mi családunkban ez még senkinek sem sikerült” – mert lehet, hogy ők sem hitték el magukról, hogy meg tudják csinálni. Vagy éppen pont Ön az, aki ezt a generációs láncolatot megtöri – és még sok más példát hozhatnék.

Semmi sem nehéz és lehetetlen, ha igazán akarjuk, csak a félelmeinket kell félretenni az újjal kapcsolatban, mert ez a legnagyobb akadály: „Nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük.” (Seneca)

Az újszülöttnek minden új

Amikor újszülöttként megérkezünk ebbe a világba, „semmihez sem értünk” a földi dolgokból. Földi értelemben a szüleinket sem ismerjük, „nincs senki ismerős itt”, akire támaszkodhatnánk. Egyedül kell belevágnunk ebbe az utazásba. Ekkor eszünkbe sem jut félni ettől az „ismeretlen” világtól, nem félünk megismerni és felfedezni azt, és az sem fogalmazódik meg bennünk, hogy mi erre képtelenek vagyunk. Egyszerűen csak kíváncsisággal telve gyűjtjük magunkba az információt, a tapasztalatokat.

Tanulásunk alapja ekkor még leginkább a fizikai érzékszerveken keresztüli tapasztalás, a játék. Amit csak lehet, mindent kipróbálunk, és ebben nem szabunk magunknak semmilyen határt. Sokkal inkább a szüleink azok, akik saját tapasztalataik alapján tudni vélik, hogy nekünk melyik tapasztalat jó és melyik nem. Amit pedig rossznak ítélnek, annak kipróbálásától óva intenek. Bizonyos esetekben ez jó és szükséges, pl. „Ne érj a tűzhelyhez, mert megégeted a kezed.”

De van olyan eset is, amikor valójában a szülő által jónak ítélt eltiltás nem védelem, hanem korlátozás, és ez által felfedező énünk egy-egy megtagadását okozza.

A szülő szava szent

Mert a szülő a gyerek számára tekintély, mondhatni isten, akinek minden szava szent. Ha anyu/apu ezt mondja, akkor biztosan így is van – gondoljuk. Pedig lehet, hogy csak fel akartuk fedezni, hogy milyen mosogatni, tésztát gyúrni, motort szerelni, rádiót szétszedni stb. Ők azonban azt mondták: „Te ehhez még nem értesz”, vagy „Ezt nem szabad, mert koszos lesz a ruhád”, vagy „Ilyet csak a rossz lányok/fiúk csinálnak” stb. Vagy ha titkon mégis megcsináltuk és ez kiderült, akkor lehet, hogy ki is kaptunk érte. És mi szépen lassan elfogadtuk, hogy a játék bizonyos fajtái nem üdvösek számunkra, vagy nem értünk hozzájuk, ezért úgy döntöttünk, többet soha nem is próbálkozunk velük.

Pedig, ha megnézünk egy gyermeket, amikor valami újat fedez fel, akkor láthatjuk, hogy a kudarc ellenére sem adja fel (pl. a játékok összeillesztése, a járás megtanulása stb.). Lehet, hogy aznapra félreteszi, de másnap újra megpróbálja mindaddig, amíg sikerül. A gyerek számára minden új megtanulása játék és felfedezés. Csak akkor teszi félre, ha valamilyen tiltás, félelem vagy netán fájdalom kapcsolódik ahhoz a tapasztaláshoz, és lehet, hogy ezután soha többet elő sem veszi. Majd az iskolában azt is megtanuljuk, hogy a tanulás nem játék, hanem komoly dolog. Aztán mire felnövünk, az is megtanuljuk, hogy az élet maga sem játék, hanem még komolyabb dolog. Sőt, azt is jól az eszünkbe vésik, hogy egy felnőttnek nem való játszani, mert az olyan gyerekes dolog.

(Folytatjuk)

Tuboly Beatrix
www.lelekvirag.hu