Amikor valaki komoly betegség vagy egy szeretett személy halála esetén elveszti az életkedvét, szeretnénk segíteni neki – de előfordul, hogy túl nehéznek érezzük a feladatat, és tanácstalanok vagyunk. Próbáljuk meg a következőket.

Odafigyelés és elfogadás

Az életkedv ellentéte a rezignáció. A súlyos beteg, vagy nagy veszteséget megélt ember beszűkül, visszahúzódik és szinte egyáltalán nem reagál a környezete kezdeményezéseire. Tipikus megnyilvánulások: „ez már mind semmit sem számít”, vagy „ezt el kell viselni”.

A legfontosabb az ilyen helyzetekben, hogy elfogadjuk, ami a másikat letörtté tette, és ne akarjuk túl hamar szavakkal felvidítani és bátorítani. Amikor az ember egy mély gödörben van, még a legjobb akaratot tükröző szavak is csak olcsó vigasztalásnak tűnhetnek. Érezzük át a másik ember helyzetét, és jelezzük is ezt felé, például egy egyszerű „látom, ma nagyon letört vagy” típusú mondattal. Az érintettnek nagyon jót tesz, ha megértjük az érzéseit.

Keressünk együtt erőforrásokat

Keressük az alkalmat az együttlétre és beszélgetésekre. Keressük együtt a – mélyen elbúvó – erőforrásokat. Egyik embernél a gyerekek vagy unokák, a másiknál a hit, egyeseknek a természet vagy a zene, másoknak esetleg egy feladat, amelybe belevethetik magukat. Még az elhunyt társ is lehet ilyen erőforrás. Mondhatjuk például egy özvegynek: „A felesége mindig azt akarta, hogy Ön jól érezze magát. Ez az ő végrendelete az Ön számára. Azt akarja, hogy Ön most is boldog legyen.”

Ne árasszuk el a másikat kéretlenül az élettapasztalatainkkal vagy hitbéli gondolatainkkal, de ne is akarjuk görcsösen elkerülni ezeket. Ha kapcsolódik a másik tapasztalataihoz, nyugodtan megemlíthetjük a saját élményeinket. Például elmesélhetjük, hogy édesanyánk, betegsége idején gyakran sétált a folyó partján, és erőt merített belőle.

Segítség a gyászban

A legfontosabb a jelenlét. A gyászolók gyakran tapasztalják, hogy néhány hét tömeges együttérzés után magukra maradnak. Ne hagyjuk el a gyászolót, még akkor sem, ha a meghívásunkat vagy más kapcsolat felvételi kísérletünket időnként elutasítja. Egy-egy telefonhívás vagy képeslap is jelezheti, hogy „itt vagyok”. Olyan kapcsolati formákat keressünk, amelyek a másiktól keveset követelnek. Ne a nagy családos ünnepre hívjuk meg gyászoló szomszédasszonyt, hanem ajánljuk fel, hogy menjünk este sétálni egyet, vagy kísérjük el hétvégén a temetőbe.

Élet és halál

Halálos betegekben ne próbáljuk a tartós gyógyulás hamis reményét kelteni. Ilyen helyzetekben az életkedv azt jelenti, hogy azt a (rövid) időt, ami még hátra van neki, élettel telve tölthesse el. Segítsünk neki ebben. A nagybetegek gyakran szeretnének még megélni valamit, például az unokájuk keresztelőjét. Vagy egy ifjú kori beteljesületlen kívánságot: egy éjszakát Velencében, egy élő koncerten való részvételt.

A betegek gyakran nem beszélnek a halálról, mert úgy gondolják, kímélniük kell a környezetüket, főleg a közeli hozzátartozóikat. Segítsük őket a betegség elleni küzdelemben, de azt is jelezzük, hogy elfogadjuk a halál lehetőségét is. Sok beteg gondolkozik a temetéséről, hallgassuk meg őket.

Vannak olyan súlyos betegek is, akik nem válnak pesszimistává, hanem a kívülállók számára furcsának tűnő optimizmust sugároznak magukból. Ne vegyük el tőlük a reményt („te is tudod, hogy milyen rosszak az esélyeid!”). Hagyjuk meg neki az elfojtás nyújtotta védelmet. Magától is el fog jönni az a pont, amikor tisztán átlátja a saját helyzetét.

Gyász vagy depresszió?

Az embereknek különböző időtartamra van szükségük ahhoz, hogy feldolgozzák egy szeretett személy elvesztését. Ha azonban azt látjuk, hogy egy özvegy még egy év múlva is nagyon mély gyászban van, már depresszióra gyanakodhatunk, amely szakember segítségét igényli.

Természetesen a „gyászév” letelte után is jönnek érzelmi hullámvölgyek – főleg különleges napok (házassági évforduló, születésnap, a halál napja) alkalmával. Ilyen esetekben néhány nap múlva lépjünk kapcsolatba a gyászolóval. Ha úgy érezzük, még nem jött helyre, javasoljuk neki, hogy beszélgessen el egy megfelelő személlyel. Ilyen lehet a lelkész, a háziorvos vagy egy telefonos segélyszolgálat.

(Forrás: So helfen Sie Menschen, die in einer tiefen Krise stecken, németből fordította: H.O.)