Napjainkban szinte bárki vagy bármi iránt kialakulhat függőség az arra hajlamos emberekben. Felsorolással így nem is próbálkozom. Példálózom inkább. Függhet valaki személyeken, lényeken (így a kutyáján) kívül – a közismert nikotin, koffein, alkohol, gyógyszer vagy kábítószer mellett – például a munkától.

Sajátos, hogy mi, magyarok a dependencia helyett gyakran mániát mondunk. Példánknál maradva: munkamániáról beszélünk. A mániát néha a megszállottsággal váltogatjuk: azt mondjuk az illetőről, hogy megszállottan dolgozik. Érdemes egyszer elgondolkozni azon, hogy kit, hol és mi száll meg… Az is figyelemre méltó, hogy az angol nyelvterületen ezt a munkához való hozzáállást inkább az italfogyasztással kapcsolatban kialakult-kialakított viszonnyal kötik össze (a workoholic, a munkaalkoholista szerintük úgy, olyan káros, kóros szenvedéllyel végzi a munkáját, ahogy egyesek alkoholt fogyasztanak).

Ám kialakulhat kóros függőség egy kispárna (gyereknél bármi, akár egy „rongyika”) iránt is: egyszerűen nem tud egy jót, vagy egyáltalán aludni nélküle az illető.

S néhány új függőség: például a szerencsejáték iránti (beleértve az félkarú rablónak elkeresztelt játékautomatát is); de az internettől is lehet kórosan függeni, akárcsak a (kikapcsolhatatlan) mobiltól. Vagy a terapeutától (hogy „hazai pályáról” is példálózzak): van, aki 5 éve hetente háromszor (!) jár terápiára, és elviselhetetlen számára, ha a terapeuta a szabadsága idejére egy kollégát merészel ajánlani maga helyett…

Mi számít függőségnek?

Akkor beszélhetünk pszichés értelemben vett függőségről, ha az illetőnek a jó közérzetéhez, testi és/vagy lelki komfortérzéséhez, egyáltalán, a normális „működéséhez” szüksége van annak a bizonyos személynek legalább a jelenlétére, a társaságára, illetve a függőség tárgyának a birtoklására, használatára, fogyasztására, alkalmazására.

A dependencia „fordítva” még inkább érezteti a hatását: annak a bizonyos személynek vagy a függőség tárgyának a hiánya úgynevezett „megvonási tüneteket” provokálhat ki. S itt válhat véresen komollyá az ügy, súlyos, akár halálos következménye is lehet egy-egy ilyen hirtelen megvonásnak.

Néhány kábítószert leszámítva, a függőség nem egyik napról a másikra alakul ki. Éppen ezért nehéz a helyzet: az ember sokáig tiszta fejjel is úgy érzi, hogy bármikor ki tudna lépni annak a személynek a vonzásából, illetve abba tudná hagyni azt a „dolgot”, hogy ő irányítja még az eseményeket.

Sok szerelem, házasság, élettársi, rokoni vagy baráti kapcsolat azért sérül, esetleg tönkre is megy, mert a „kívülálló” számára világos és bizonyított, hogy a függővé (dependenssé) vált ember tényleg a rabja lett annak a bizonyos személynek vagy tárgynak, dolognak – s milyen keserves megtapasztalni, hogy az érintett az ismétlődő kudarcok, ellehetetlenülések ellenére nem hisz neki, de másoknak, sőt a saját szemének sem!

„Önmagunk tartását” kontrollálni

Ennél már csak az a nehezebben elviselhető érzés és állapot, amikor végül a dependens maga is el kell, hogy ismerje, be kell, hogy lássa, immár nem ura a helyzetnek, nem képes irányítani az aktuális viselkedését, s főleg nem a hosszabb időtartamra vonatkozó magatartását (tessék a szó eredeti jelentésére gondolni: önmaga tartását képtelen kontrollálni az illető, súlyosabb esetben el is vesztette már a tartását)…

Ilyenkor minden szemérmet, fájdalmat és szégyent félre kell tenni, és fel kell keresni egy pszichiátert vagy pszichológust. A szakember majd eldönti az állapotfelmérés során, hogy méregtelenítés vagy más komplikáció miatt kit kell még esetleg bevonnia a munkába – de az a szerencsés, ha elejétől végéig egy ember kezébe futnak be a feltárt és a későbbi vizsgálatok során keletkezett információk, ő koordinálja-irányítja a folyamatokat.

Tudom, hogy sok példát lehet hozni arra, amikor valaki egyedül és egyik napról a másikra le tudott mondani olyan káros szenvedélyről, mint egy hozzá méltatlan, ártó személyhez való kötődés, vagy mint a dohányzás, a rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás, a kártyázás, a félkarú rablózás… Ezek az egyik napról a másikra leálló emberek azonban nemcsak erősek, hanem bizony ritka szerencsések is voltak.

Csoportban, segítővel – ne egyedül!

Szerencsések, mert az ilyen hirtelen leállások: a kapcsolat megszakítása, illetve a cigaretta, a pohár, a gyógyszer vagy az „anyag” előkészület nélküli letevése nemcsak a korábban említett megvonási tüneteket válthatja ki. Minden hasonlat sántít, de az általánosan elfogadható, hogy a szervezet „ellenmérget” termel a bekerülő mérgek káros hatásának csökkentésére – s ha hirtelen megszűnik a méreg bejutása, a termelődő ellenanyag válhat károssá, és ez, ha áttételesen is, vonatkozik a káros-kóros személyi kötődésekre is…

Szeretettel, szavakkal kifejezve és más módon is éreztetve mondjuk el tehát az érintetteknek (s ami talán a legnehezebb: ha mi vagyunk azok, győzzük meg saját magunkat mindenekelőtt önbecsülésünk megőrzése vagy helyreállítása értekében), hogy ilyenkor szakemberhez kell fordulni, mégpedig „minél előbb, annál jobb”.

Ma már hazánkban is vannak névtelen (anonim) klubok és más szervezetek, lehetőségek – s aki nem akarja egy csapat tagjaként megtenni, be- és végigjárni ezt az utat, az individuális terápiánál számíthat a szakember(ek) titoktartására.

Dr. Csíky Antal
tanár, pszichológus, alternatív gyógyító
Tanácsadás 

Személyes problémáival forduljon bizalommal tanácsadóinkhoz!