Az érintés az egyetlen az öt érzékünk közül, amely nem veszít a hatékonyságából az évek során. Valójában az érintés és a megérintettség iránti vágyunk az évek előre haladtával inkább csak nő. Ha látásunk megromlik, szemüveget kapunk, ha hallásunk károsodik, hallókészülékre lesz szükségünk, az érintéshez azonban nem kell külső segítség idős korunkban sem.

Elsőre talán nem érzékeljük, mennyire fontos számunkra az érintés, pedig vannak apró jelek, melyek elárulják. Szeretünk fésülködni, hajat mosni, pedikűröztetni, szívesen megsimogatunk másokat és örülünk, ha minket simogatnak meg, és ne feledkezzünk meg a kellemes masszázs által okozott élvezetről sem!

Úgy születünk, hogy igényeljük az érintést, és aki kisgyerekkorában nem részesül benne, az nem fejlődik megfelelő módon. Állatok esetében is megfigyelték, hogy amelyik nem kap elég ölelést, érintést kiskorában, az akár el is pusztulhat. Valamennyi állatfajnál nagy szerepe van az érintésnek, csak néhány példát említve, a harkály a nyelve segítségével találja meg a rovarokat, a pingvin bébik pedig a szüleik lábára állnak és azok meleg hasához préselik magukat a túlélés érdekében. De nyilván mindenki látott már házimacskát gazdája lábához dörgölőzni, vagy kutyát, amint hanyatt fekve élvezi, ahogy gazdája a hasát vakargatja. Diane Ackerman „Az érzékek természettudománya” című könyvében Saul Schanberg szavait idézi, aki szerint „az érintés tízszer erősebb a verbális vagy érzelmi kapcsolatnál”.

Az önértékelésünkre nagy hatással van az, ahogyan mi magunk az érintéshez viszonyulunk. Ahogy idősödünk, egyre nagyobb szükségünk lesz arra, hogy érezzük, szeret minket valaki. Bármilyen társadalomban is élünk, ne hagyjuk, hogy pusztán az illem visszatartson minket attól, hogy bárkit megöleljünk, megsimogassunk, megcsókoljunk. Meg kell tanulnunk az érintésen keresztül is örömet szerezni másoknak, illetve örömet elfogadni másoktól.

(Forrás: Medipress)