Van, aki könnyebben, más nehezebben ismer fel egy-egy arcot. Némelyeknek azonban az érintett agyi pálya meghibásodása miatt mindez egyáltalán nem sikerül. „Elég nehezen megragadható dologról van szó. A prosopagnosia nevű betegségnek nem csak egy változata ismert, ugyanis az agyi területeket összekötő útvonal több helyen is sérülhet. Az okok nem mindig megállapíthatóak” – magyarázta Bradley Duchaine, a Darthmouthi Egyetem kutatója.

Duchaine 12, prosopagnosiával született önkéntest vont be a kísérletébe, amely során emberi arcokat ábrázoló képeket mutatott nekik, miközben elektródákkal monitorozta az agyi tevékenységüket. A fotókon ismert emberek éppúgy szerepeltek, mint olyanok, akiket az alanyoknak nem kellett volna felismerni. Az agyműködésüket egészséges emberekével hasonlította össze.

A normális agy egy bizonyos módon válaszol, ha felismer egy arcot. 250 milliszekundumig tart, amíg felismeri és kielemzi a látottakat, és arra a területre közvetíti, amely feladata annak eldöntése, ismerős-e az adott ember. További 600 milliszekundumot vesz igénybe, amíg az információ egy magasabb szintre is eljut, ahol számba vesszük, mit tudunk az illetőről.

A prospagnosiás embereknél gyakran ez utóbbi folyamat ment végbe elégtelenül, vagy éppen egyáltalán nem történt meg. Ha azonban sikerült a felismerés, az éppolyan sebességgel történt, mint a normál esetekben. Érdekesség, hogy az esetek felében a 250 milliszekundumos folyamat még rendben lezajlott, másik esetekben azonban már itt is fennakadás történt.

„Sokan felismerik 250 milliszekundum alatt a látottakat, csak éppen agyuk nem továbbítja a megfelelő területre az információt. Elképzelhető, hogy valamilyen probléma van a területek közti útvonalon, de nem tudjuk, mi pontosan a baj” – mondta el Duchaine.

A legújabb kutatások szerint az arc felismerésének képessége örökletes: akinek a szülei jók ezen a területen, feltehetőleg maga is azzá válik. Noha Duchaine csak olyanokat vizsgált, akik születésüktől fogva prospagnosiától szenvednek, néha egy stroke után jelenik meg a baj.

A Pekingi Egyetem kutatója, Jia-Liu, aki jelen munkában nem vett részt, rendkívül érdekesnek tartotta a kutatást. „A felfedezés azért is jelentős, mert nem csak a prosopagnosia, hanem egyéb felismerési nehézségekkel járó állapotok, például az autizmus kutatásában is nagy előrelépést jelent” – vélekedett.

A tanulmány a Brain című folyóiratban jelent meg.