A gyermekkori zenélést vizsgáló egyéves kutatásból az derült ki, hogy a rendszeres közös zenélés jelentős mértékben növeli a gyerekek empatikus készségét. A 8-11 éves gyermekek csoportos zeneóráit vizsgáló kutatás azt mutatta, hogy a rendszeres közös zenélés feltűnően javítja az empátia fejlődését, fokozva a gyermekek arra irányuló képességét, hogy felismerjék és figyelembe vegyék mások érzéseit.

A kísérlet során az 52 gyermeket három csoportra osztották. Az első hetente gyűlt össze zenés játékok céljából. A második ugyanilyen rendszerességgel gyűlt össze, de nem a zenére, hanem a beszédre és drámajátékra összpontosított, a harmadik pedig nem kapott külön feladatokat.

Az összes gyermek érzelmi empátiaszintjét megvizsgálták a kutatás elején, majd egy évvel később. Az eredmények azt mutatták, hogy a zenei csoportban a gyerekek az empátiával kapcsolatos értékek jelentős javulását mutatták, és ebben a csoportban az empátia átlagos szintje magasabb volt, mint a másik két csoportban. „Ezek az eredmények alátámasztják azt a feltételezésünket, hogy a zenélés bizonyos összetevői javíthatják az érzelmi empátia képességét, és ez a zenei kontextuson kívül is folytatódik” – számolt be a kutatás vezetője, Tal-Chen Rabinowitch, a Zenetudományi Központ kutatója. „Azt reméljük, hogy az általunk kifejlesztett zenei tevékenységek alapként szolgálhatnak egy újszerű zenei oktatás kidolgozásához, amely nem csak a zenei készségeket, hanem a szociális készségeket, és főként a mások érzelmi megértésének készségét is fejleszti.”

A Cambridge-i Egyetem kutatói úgy vélik, hogy az empátiát elősegítő zenei összetevők az utánzás (a gyerekek társaik mozdulatait vagy zenei motívumait utánozzák) és a szórakoztatás (a kutatók a ritmussal ösztönözték az összehangolt előadást, így a gyerekek megtanultak egymáshoz alkalmazkodni). Az ilyen zenei feladatokban való részvétel „közös szándékot” alakított ki, vagyis egy közös cél révén tudták megérteni egymás szándékait, ami érzelmi közösséget alakított ki a gyerekekben.

A szakértők szerint a zene azért különleges, mert a dallam és a ritmus egy olyan „őszinteséget” alakít ki, amely túlmutat a verbális kommunikáció pontosabb kifejezésén. Lényegében mindenki érzi a ritmust, és tud reagálni, amivel nyelvi készségek nélkül is meg tud osztani egy élményt. A kutatók azt javasolják, hogy az iskolákban tanítsanak érzelmi intelligenciát, és ehhez a zene kiváló módszer lehet.