A Journal of Neuroscience című lapban nemrég közzétett tanulmány szerint teljesen normális jelenség, hogy azok, akik valamilyen poszttraumás stressz áldozatai, ha bármilyen, számukra ijesztőnek tűnő dolgot látnak, azonnal megrémülnek, hiába vannak tudatában annak, hogy amúgy teljesen biztonságos helyen tartózkodnak és nincs mitől félniük. Sőt, amint arról a Florida Egyetem szakemberei beszámoltak, mindez olyanok között is előfordulhat, akik amúgy nem szoronganak semmitől.

A tanulmányt készítő Andreas Keil és Vladimir Miskovic vizsgálataik során annak járt utána, milyen hatása van a veszélyt és a biztonságot jelző jelek közti harcnak az agy vizuális kéreg nevű területére. Tanulmányuk célja annak felderítése volt, vajon az agy mely területeit érdemes megcélozni egy esetleges szorongásos rendellenesség kezelése során. A kísérlet során 21 egyetemista különféle villogó formákat nézett a számítógép képernyőjén, miközben EEG segítségével térképezték fel agyhullámaikat. Egy idő után az alanyok megtanulták, hogy az egyik formát mindig egy kellemetlen, hangos zaj, míg a másikat csend követte, így félni kezdtek az előbbitől, amit a vizuális kérgükben kiválóan látni lehetett. Ugyanakkor mikor egy második kísérlet során a zajjal járó jel egyszerre jelent meg a csenddel járó jellel, agyuk ugyanúgy reagált, mintha csak az „ijesztő” jelet észlelnék, a másik jelet pedig figyelmen kívül hagyták.

Amint az Keil kifejtette, amikor a fenyegetettség és a biztonságérzet egymással küzd, a fenyegetettség kap nagyobb figyelmet. A kísérlet során végül a korábban ijesztő hanggal együtt járó jelet már csend követte, és idővel a kísérleti alanyok megtanulták, hogy nem kell tőle félni. Összességében elmondható, hogy minél tovább vésődik be valakinek az agyába egy félelmetes dolog, annál tovább tart megszabadulni az általa kiváltott szorongástól.

Miskovic és Keil a jövőben arra készülnek, hogy megvizsgálják, miként reagál az agy, ha a résztvevők tehetnek valamit annak érdekében, hogy elkerüljék a félelmet kiváltó hangot. Arra is megpróbálják kiképezni az alanyokat, hogy megváltoztassák a félelemre leadott reakcióikat, ahogy egyesek képesek a saját szívritmusukat szabályozni. A vizsgálat célja az lenne, hogy minél hatékonyabb módszereket dolgozzanak ki a szorongással és különféle mentális megbetegedésekkel küzdő betegek számára.