Pár évvel ezelőtt, amikor a médiából értesültem Erőss Zsolt hegymászónk súlyos balesetéről, aminek következtében az egyik lábát amputálni kellett, hirtelen megfoghatatlan vágyat éreztem arra, hogy kutassam az emberi fanatizmus okait – kihegyezve a hegymászók őrült elszántságára, amivel a halállal játszanak minden egyes expedíciójuk alatt.

Parapszichológusként igencsak foglalkoztat mostanában egy izgalmas kérdés. Mondhatom, hogy lassan én is olyan tüneteket produkálok, mint amilyeneket kutatok, még ha nem is annak a veszélyes értelmében. Azonnal megmagyarázom, mire is gondolok.

Utolsó figyelmeztetés

Zsolt lába nem véletlenül veszett oda, ez egy utolsó figyelmeztetés volt, ott, akkor abba kellett volna hagynia, és valami más elfoglaltság után néznie, nem is szólva arról a tényről, hogy már kétgyermekes édesapa lett. Éreztem, hallottam belső hangomat, amely azt suttogta, hamarosan belehal a fanatikus hegymászásába. Ettől kezdve folyamatosan követtem az útját, és amikor a fiatal Kiss Péterrel elindultak a Kancsendzöngára, biztos voltam benne, hogy nem jön vissza élve. Idegesen figyeltem minden mozzanatot, híradást róluk, és amikor eltűntek, tudtam, menthetetlenek, ott pusztultak a hegyen.

Nem csodálkoztam, láttam előre, az Univerzum hiába figyelmeztette, elvette a lábát, azután az életét. Ám nem ő az egyetlen olyan ember, aki követ valamilyen kényszert, és nem áll le. Ezek az emberek valamiféle nyughatatlan vággyal születnek, sok közöttük a 7-es személyiség, amely karakter hajlamos a függőségekre és a fanatikus viselkedésre. És még valamire… a mély, reménytelen depresszióra, amelynek legtöbbször az oka sem ismert, csak úgy jön a semmiből, átgázol ezeken az embereken, és sok esetben rajtuk is marad életük végéig.

Erőss Zsolték tragikus halála óta én magam is „fanatikus kutatója” lettem a hegymászók lelkületének. Rengeteg cikket, könyvet olvastam azóta, jártam a Tátrában az elhunyt hegymászók síremlékeinél, meglepődtem, milyen sokan vannak. Többször elolvastam és meg is néztem az Everest című művet, és beleástam magam abba, vajon mi motiválja ezeket az embereket. A legtöbbjük családos, gyermekekkel, akik árván maradnak, vagy meg sem ismerik az édesapjukat, mert az a születésük előtt meghal a hegyen.

A fanatizmus főleg a férfiakat sújtja

Észrevettem, hogy többen a depressziót emlegetik, úgy érzik, a hegyen ez megszűnik, ott minden más körülöttük. Ez akár hihető is, csak az a baj, hogy ha életben hazatérnek, a hangulatuk újból a mélypontra kerül, és már a következő életveszélyes feladatra koncentrálnak. Egyiküknek sem jut eszébe, hogy az okokat kellene feltárni, miért is depressziósak? A férfiakat sújtja ez a dolog leginkább, a hegyen természetesen ők vannak többségben. A nők talán a családdal és a gyerekneveléssel vannak inkább elfoglalva. A fanatizmus tehát fokozatosan sodorja veszélybe az embert, már nem ismeri a határokat, nem tartja be a szabályokat, ezáltal az életével játszik. A fanatizmus önzés is, hiszen nem gondol azokra, akiket egyedül hagy, csak a saját céljai a fontosak.

Az idei évben megdöbbentő, ami az Everesten történik! Nem törődve a halálos veszedelemmel, több száz hegymászó áll sorban a csúcs alatt, órákat időzve a halálzónában! Mindezt azért a pár percért, amit a csúcson tölthetnek, és még az sem biztos, hogy látnak bármit is a ködben, fagyban. A lefelé út veszélyesebb a csúcstámadásnál, már sokan az életükkel fizettek fanatikus vágyukért. Megérte? Elgondolkodtató ez…

Egyszer olvastam egy könyvet olimpikonokról. Szinte kivétel nélkül azt nyilatkozták, hogy az életük árán is olimpiai bajnokok akarnak lenni, ennek érdekében bevállalnák a kockázatos szerek fogyasztását, akkor is, ha tudnák, hogy pár évvel az olimpia után meghalnának! Ennyire fontos a győzelem? Tudom és magam is vallom, hogy önmagunk legyőzése milyen nehéz és nemes feladat, de minden áron szükséges ez? A mindennapi élet is elég kihívást tartogat. Valahol meg kellene húzni a határokat, de ezt csak mi magunk tehetjük a saját életünkben. Nem lehetünk önzők, ha már családunk van, gyermekeknek van szükségük ránk. Ha a depresszió ránk borul, feltétlenül derítsük ki az okát, és ne próbáljuk meg megfelelési kényszerrel és lehetetlen bizonyításokkal megoldani.

A cikk még nem ért véget, kérem, lapozzon!