Generációk és a változó világ (2.)
1962-ben születtem. A 60-as évek korosztálya a családcentrikusságáról híres, kevesebb a válás, akkor is együtt maradnak, amikor már kihűlt a kapcsolat, mert az a család, a gyermekek érdeke. Mindennél fontosabb az otthon, az összefogás, a család segítsége nélkülözhetetlen e generáció tagjainak. Kiresné Vincze Ilona parapszichológus cikksorozatának 2. része.
Az én családom sajnos nem volt igazán összetartó família, sok volt a veszekedés, és sajnos az alkoholfüggőség is gyakorta megjelent. Már kislányként éreztem, hogy ez nekem nem felel meg, én nem fogom ezt az utat követni, és tudtam, hogy gyerekeket akarok, egy teljesen más családot, mint azt, amelyikbe születtem. A 6-os szám is erre késztet, a mai napig szent számomra a családom, szinte úgy érzem, újat alapítottam a férjemmel, elölről kezdhettünk mindent, megmutathatjuk, hogy másképpen is lehet élni, gyerekeket, unokákat nevelni.
A 60-as évek szülötteinek otthona meleg és biztonságos
Ismerem jól a korosztályomat, sok régi osztálytársammal tartom a kapcsolatot. Mind szeretik a gyerekeiket, segítik őket, és együtt élnek házastársukkal. A 60-as évek szülötteihez jó hazatérni, otthonuk meleg és biztonságos, valóságos menedék minden családtag számára. A 60-as évek szülötteinek harmóniát kell teremteni a hétköznapokban és tisztelni a hagyományokat, többször összeterelni a családot, nemcsak ünnepek alkalmával, hanem bármikor az évben.
Számomra a családi összejövetelek nagyon élvezetesek, főleg mióta megszülettek a legifjabb tagok. Az együtt ünneplés, nyaralások, ebédek olyan plusz energiát adnak, amit mással nem lehet pótolni. Ennek a generációnak ez a legnagyobb boldogság! Szerencsés, akinek legalább egy családtagja ennek a nemzedéknek a tagja. A 60-as generáció tagjai belebetegszenek a válásba, nem tudnak egyedül, családi kötelék nélkül élni hosszabb ideig.
Az 50-es évek generációja: nagyon erős, igazi túlélő, jó kapcsolattartó
Férjem az 50-es évek szülötte, ez a generáció nagyon erős, mindent kibír. Jöhet betegség, krízishelyzet, válságok, ők bátran veszik az akadályokat. Akik az 50-es években jöttek a világra, szívósak, igazi túlélők. Párommal már lassan 40 éve élünk együtt, és valóban igaz az, hogy ő bármit megold, nagyon erős, semmilyen probléma, legyen az egészségügyi is, nem fog ki rajta. Ő az én támaszom, segítőm egész életemben! Családunk is nagymértékben támaszkodik rá, ő az unokáink egyetlen nagypapája, úgyhogy nagy a felelőssége.
Az 50-es években született emberek képesek maguk megoldani az életüket, központi szerep jut nekik a társadalomban is. Élen járnak lelkierőben, akaraterőben, és kapcsolattartásban is. Mivel a numerológiai képletükben az 5-össel kialakul az erő síkja, ezek az emberek túlélhetnek, sőt meggyógyulhatnak komoly, életveszélyes betegségekből, balesetekből is.
Hozzászoktak a változásokhoz, képesek azokat befogadni, és magukat is megváltoztatni a körülmények függvényében. Megfigyeltem, hogy ők viszont képesek a családi kötelékek nélkül is talpon maradni, és az sem ingatja meg őket, ha egyedüllétre kényszerülnek, hiszen az 5-ös számmal komoly szabadságigényt kaptak.
A 70-es évek gyermekei érzékenyek, magányosak, jó gyógyítók
Egészen más generáció a 70-es években születettek csoportja. A legtöbb hozzám ellátogató páciens ehhez a korosztályhoz tartozik. Kiemelten kell kezelni őket, mert nagyon érzékenyek, és sajnos magányosak is. A legtöbb egyedül élő ember közülük kerül ki! Betudható ez érzelmi hidegségüknek, annak, hogy nem képesek igazán kimutatni, mit is éreznek egy másik ember iránt. Ez persze nem azt jelenti, hogy képtelenek a szeretetre, hanem inkább azt, hogy félnek feltárni a saját belső érzéseiket.
Ha két 70-es években született ember talál egymásra, talán megértik ezt, de nem biztos, attól függ, milyen személyiségek. Ők nem tudnak hízelegni, bókokkal elárasztani a másikat, inkább cselekedeteikkel mutatják ki szeretetüket, de ez legtöbbször egy másik generáció szülöttjének nem elegendő.
Ez a korosztály óriási gyógyító képességgel van megáldva! Sőt önmagukat is kezelhetik, de mindenképpen alternatív módszerekkel. A legjobb kutatók és orvosok ebből a nemzedékből származnak.
Életükben nagy mélységeket képesek megélni, emiatt elmagányosodhatnak, rideggé, hideggé válhatnak. A vágy a társas kapcsolatra megvan bennük, de egy szenvedélyesebb, érzelmesebb ember nem bírja sokáig velük az életet.
* * *
Minden nemzedék tagjainak vannak csodálatos lehetőségei, de árnyoldalak is előjönnek. Ezek finomhangolása a karakterünkön, a születésünk napján múlik. Azokat a számokat szabadon működtethetjük, és javíthatunk vagy ronthatunk a generációs számainkon.
Érdemes tehát megfontolni, hogyan cselekszünk, érdemes kihasználni születési évszámunk pozitív adottságait, megvizsgálni, miként építsük be a saját életünkbe ezeket.
Itt is érvényes az elv, hogy ne akarjunk mások lenni, mint akiknek születtünk! Teljesítsük sorsunkat a sorsszámunk függvényében, mert senki nem kap olyan számokat, amik nem illenek az egyéniségéhez.
Kiresné Vincze Ilona
parapszichológus, szakíró, reiki mester
(személyiségelemzés, gyereknevelési és párkapcsolati tanácsadás a numerológia, kronobiológia, asztrológia segítségével, Bach-virágterápia, reiki kezelések, képzések, egyedi kártyakirakások)
Bejelentkezés: +36 (30) 570-3449, szamdoktor@gmail.com
(Folytatjuk)
Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:
Generációk és a változó világ (1.)